Followers

Google+ Followers

Sunday, September 23, 2012

2012. 09. 17.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.09.17.


PILLANTSATOK BELE A JÖVŐBELI IDŐVONALATOKBA 

 

 








Tégláról téglára, tégláról téglára, mindannyiótok számára a remény minden egyes gondolatával és álomképével egy jobb hellyé építitek az új otthonotokat azért, hogy jobban élvezzétek, és többet kihozzatok az utazásotokból. Volt néhány tégla, melyet időről-időre ki kellett cserélni, mivel egy kicsit sérültek voltak és nem voltak síkba rakva a többivel. De azt mondjuk, hogy az otthonotok építésének nagy része nagyon hatékonyan haladt folyamatosan, időnként fürge iramban, mivel vannak olyan pillanatok, napok, sőt még napok sorozata is, de még egy hét vagy kettő, mikor sokan nagyon tiszta gondolati mintákkal, nagyon pozitív rezgésekkel segítettétek megteremteni az új világotokat. Üzenjük nektek, hogy ha ezt fenn tudnátok tartani, ha a tempót fenn tudnátok tartani anélkül, hogy a rezgésetek lejjebb menne, lehetővé téve ezzel azt, hogy a gondolataitok ne váljanak negatívvá – vagy azt kell mondanunk, hogy – szennyezetté, akkor az új otthonotok gyorsabban és erőteljesebben épülhetne, hiszen ez így működik.

Ez úgy működik, hogy minden egyes napotokat megélitek, mindannyian gondolkodtok, beszéltek, cselekedtek, álmodoztok. Amikor ezt teszitek, akkor teremtetek. Nincs más mód. Nincs más módja annak, hogy e dolgok közül bármelyiket megtegyétek – akár csak egy dolgot is ezek közül - anélkül, hogy ne teremtsétek meg egy jövőbeli és lehetséges idővonal egy részét. Úgy gondoljuk, hogy az utazásotok e pontján sokan – főleg azok, akik e szavakat épp most olvassák – teljesen tudatában vagytok ennek és tökéletesen értitek ezt a legfontosabb elképzelést, mivel nem tudjátok megélni egyetlen napotokat sem anélkül, hogy ne teremtenétek meg a következőt. Alapvetően ez így működik. Ezért olyan fontos mindannyiótok számára, hogy figyeljetek a gondolataitokra, figyelmet fordítva arra, hogy mi van az elmétekben minden egyes pillanatban és tudatos erőfeszítést tegyetek arra vonatkozóan, hogy e gondolatokat átemeljétek a negatívból a pozitívba minden egyes alkalommal.

A korai szakaszban, amikor először elkezditek tudatosan megváltoztatni a gondolataitok formáit a jobb irányba, egy kis cselre lehet szükség, mivel sokan beleestetek abba a káros szokásba, hogy negatívan gondolkodtok, mindig mindennek a rossz oldalát nézitek, és mindig félitek és várjátok a legrosszabb dolog megtörténtét. Nem mondhatjuk el, milyen veszélyes ez a gondolkodásmód valójában. Csupán figyelmeztetni tudunk benneteket arra, hogy jövőbeli idővonalat teremtetek, melyről úgy érzitek, hogy biztosan nem akarjátok, hogy ez történjen meg. Azt javasoljuk, hogy gyakoroljátok ezt, mivel a gyakorlás tökéletesít és itt az a tökéletes, ha nekiindultok ezt megtenni. Nem mindig fontos, hogy úgy fejezzetek be egy napot, hogy végig pozitív gondolataitok voltak magatokról és a jövőtökről. Nem, egyáltalán nem. Mint ténykérdés, ha a pozitív gondolataitok csak egy icipicit vannak többségben a negatívok felett, máris pozitív természetű jövőbeli idővonalat hoztok létre.

Mit szóltok ehhez? Jó hírnek találjátok? Inspirálónak és motiválónak tartjátok? Úgy gondoljuk, hogy minden szükséges motivációnak nem másnak kellene lennie, hanem annak, hogy segítségével minden kísérletet megtegyetek annak érdekében, hogy minden egyes gondolatotokat egyre magasabb és magasabb szintre emeljetek. Egy pozitív rezgésszintre. Kérdezhetnétek, hogy hogyan tegyük ezt meg? Nos, eláruljuk nektek, hogy minden egyes gondolat egy gyermek és ez a gyermek felnő és felnőtté érik, mely metaforikusan a ti holnapotok lesz, a jövőbeli idővonalatok, melyet megtapasztalhattok. Ezért azt kívánjuk nektek, hogy kényeztessétek el és töltsétek tele szeretettel minden egyes gyermeketeket, melyek a ti gondolataitok. Úgy gondoljatok minden egyes gondolatotokra, mint egy újszülött gyermeketekre. Természetesen nem gondolnátok negatívan a gyermekeitekre és nem kívánnátok az újszülött gyermeketeknek, hogy negatív dolgokkal legyenek körülvéve, ugye? Nos, nem gondoljuk, hogy így szeretnétek. Úgy gondoljuk, hogy ha azt az egyszerű feladatot gyakoroljátok, hogy minden egyes újszülött gondolatotokat a napotok során gyermekeitekként kezelitek és semmi mást nem kívántok neki, csupán mindenből a legjobbat, amit az élet adhat és pozitívan szeretnétek őt egy magasabb rezgésszinten felnevelni, akkor képesek lesztek pozitívvá változtatni minden egyes negatív gondolatotokat valamilyen módon.

Csak használjátok az élénk képzelőerőtöket. Ha azt gondoljátok, hogy ’Ó, nem lesz elég pénzem arra, hogy ebben a hónapban a csekkjeimet kifizessem’, azonnal módosítsátok ezt a gondolati formát és mondjátok ehelyett magatoknak, hogy: ’ Valahogy találok egy utat, hogy kifizessem ebben a hónapban a számláimat, és ha nem, akkor sem dől össze a világ. Találok másik megfelelő megoldást erre valamint, valahogy, mert azt mondtam és így is fogok tenni.’ Ennyi az egész. Ez minden, amit mondanotok kell ahhoz, hogy egy negatív gondolatot nagyon pozitívvá fordítsatok. Amikor ezekről gondolkodtok, úgy érzitek, meg tudjátok ezt tenni? Mi úgy gondoljuk, hogy képesek vagytok rá. Szeretnénk olyan fejlődést látni ezen a területen, mely már ma elkezdődik, hiszen szeretnénk, hogy mindannyian egy szilárd talajon, egy szilárd alapon folytassátok a házatok építését, mely pozitív rezgésekből, felemelő gondolatokból, reményekből és álmokból tevődik össze. Negativitás, aggodalom és félelem nélkül, mert ez nem jó mód egy ház építésére és ez a fajta alapzat nem fog egy magasabb dimenziós paradicsomot támogatni, ez biztos.

Tehát, amikor egy negatív változatra beton kerül, leromboljuk az aznap épített részt, mivel ez nem lesz senkinek hasznára és biztosak vagyunk abban, hogy nem szeretnétek megtapasztalni azt a jövőbeli idővonalat, melyet e negativitáson át építetek, ugye? Nem gondoljuk, hogy ezt szeretnétek. Mi, a ti művezetőitek - így is hívhattok (és elképzelhettek úgy minket, mint akik fejvédőben sétálgatunk körbe, óriási építészeti tervrajzokkal a kezünkben) – időnként látunk néhány selejtes építményt és azt mondjuk: ’Ez nem lesz jó. Romboljátok le ezt az egészet és kezdjétek újra frissen. Ez legyen az első dolgotok reggel.’. És mi pontosan ezt tesszük, szó szerint. Tehát el tudjátok képzelni, hogy milyen erős és milyen csodálatos lehet az új otthonotok, ha minden olyan dolgot lerombolunk, ami nem erős, ami nem remek és újrakezdjük a következő reggelen csupán azt téve hozzá az új otthonotokhoz, ami eredetileg csodálatos és hihetetlenül erős és stabil.

Ezt tesszük mi és nagyon jól végezzük a munkánkat, mivel ezt már egész régóta csináljuk. Már világokat terveztünk és építettünk a millió, igen, millió év alatt e világok lakóinak segítségével, az ő gondolati mintáik által. Amikor erre gondoltok, eszetekbe jut, hogy van ebben a munkában tapasztalatunk? Eszetekbe jut, hogy szakemberek vagyunk? Lenyűgözőnek tartjátok a munkánkat? Mi úgy gondoljuk, hogy ez az. Ha meg tudnánk mutatni néhány világ fényképét, melyek megteremtésében segítettünk, sokan nagyon is ösztönözve éreznétek magatokat arra, hogy minden egyes napon a világotok építését a legtisztább és a legmagasabb rezgéssel kezdjétek el. Bárcsak megtehetnénk! De sajnos nem lehet, mivel a csatornáinkon keresztül csupán ebben az időben tudunk veletek kommunikálni.

A mi csatornáink a mi érzéseink. Ők az érzelmeink, az ötleteink és a vízióink. Néha a csatornáinkra úgy tekinthettek, mint a mi panaszkodásunk, de ők nem azok, hanem építő kritikák, építő tanácsok és úgy gondoljuk, ha többen úgy látnátok ezt, mint egy tanács valakitől, aki ott volt, aki már ’levizsgázott’ az adott helyzetben, úgy gondoljuk, hogy sokkal többen sokkal kényelmesebben éreznétek magatokat a javaslatainktól ahelyett, hogy kétségbe vonjátok és vitáztok velünk. Úgy érezzük, hogy sokatoknak ez a szokása. Természetesen értjük a zavarotokat és talán az időnkénti kétségeiteket is, de van egy bizonyos szint, amit alkalom adtán elértek, és amit már tiszteletlennek tartunk, mivel mi mégiscsak a saját családotok vagyunk és egy család nem beszél így egymással.

Időnként néhány szavatok nagyon is szigorú, kemény és harapós. Nem mondjuk, hogy az érzelmeinket megsértitek vele, mivel úgy gondoljuk, hogy már túl vagyunk azon a dolgon, hogy puszta szavakkal meg lehessen bántani bennünket, de azt üzenjük, hogy ez a fajta beszélgetés egyértelműen terméketlen és biztosan nem ad semmit hozzá az új otthonotok megerősítéséhez. Egyáltalán nem. Mint ténykérdés, ez a fajta negatív beszéd csupán olyan téglákat tesz hozzá, melyek egy kissé görbültek, sérültek és meggyengültek ezektől a negatív gondolati mintáktól. Ezeket teszitek bele az új otthonotok építésébe. Mi nem akarjuk ezt és biztosak vagyunk abban, hogy ti sem akarjátok. Hiszen ki akarna bármilyen vacak építményt az új otthonán? Úgy gondoljuk, hogy senki. Mi biztosan nem gondoljuk, hogy ez a fajta negatív beszélgetés az on-line köreitekben túlságosan termékeny lenne bármilyen módon. Ténykérdésként, úgy látjuk, hogy sok esetben nagyon is káros ez számotokra.

Korábbi üzeneteinkben ezt már nagyon kiveséztük, így egyszerűen továbbmegyünk ma, de emlékeztetünk arra benneteket, hogy a ti közösségetek és nem a személyi gondolati formáitok a téglái és a vakolatai az új fejedelmi ingatlanotoknak. Azt üzenjük nektek, hogy figyeljetek minden egyes szóra, amit kimondotok és minden egyes betűre, melyet legépeltek, mivel ezek a téglák, melyekről beszélünk nektek, szinte teljesen szó szerint értve. Ezek a szavak építik az új valóságotokat és az új valóságotok pontosan az lesz, amit beletesztek. Semmiben sem lesz más. Sem módban, sem alakban, sem formában. Nem lesz sem pozitívabb, sem negatívabb annál a rezgésnél, melyet beletesztek. Kérjük, próbáljatok meg emlékezni erre mindig, minden egyes napotok minden egyes pillanatában, mivel azt fogjátok megtapasztalni, amit ma teremtetek.

Hogy tisztábban értsétek, amit mondunk: pontosan azt, hogy ha továbbra is negatív gondolati mintákat tesztek az otthonotok építésébe, akkor negatív tapasztalatok várnak rátok az új otthonotokban. Értitek, hogy még ha ez egy 5. dimenziós otthon lesz is, negatív tapasztalaitok lesznek benne? Igen, nem minden lesz öröm, eksztázis, boldogság, szeretet és fény. Lesznek sötét időszakok. Lehetséges, hogy földrengések, tornádók, cunamik, árvizek és aszályok lesznek. Lehetnek példák erőszakra is. Igen, mindez a negatív gondolati minták eredménye. Ezek ilyenek. Ez meglephet sokatokat, főleg az időjárás-rajongókat, akik azt hiszik, hogy az időjárás az idő mintáinak és a viharrendszerek változásának a végterméke. Nem, ezek a világ lakói kreatív gondolatainak manifesztációi, ahol ezek a viharok és katasztrófák megjelennek.

Most már tudjátok. Még egy titok, amit talán sokan nem tudtatok. A tornádókat, a hurrikánokat, a cunamikat, földrengéseket, tűzvészeket és az erőszak kitöréseit és terjedését nem az emberek okozzák. Nem is az időjárási rendszerek. Nem a szerkezeti lemezek eltolódása, hanem a gondolatok okozták e negatív dolgok megtörténtét. Nos, megmagyaráztuk ezt. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mennyien hiszitek ezt el, mivel úgy gondoljuk, hogy a szavaink süket fülekre vagy nagyon makacs jellemekre találnak. Úgy gondoljuk, hogy csupán egy bizonyos részetek rezeg együtt ezekkel a szavakkal és veszi ezeket a szívére. Ez nagyon sajnálatos. Olyan titkokat fedünk fel nektek, melyek eonok és eonok óta el voltak zárva – így mondjuk – és egészen Atlantis és Lemúria idejébe nyúlnak vissza, hiszen a történelmetek e részét úgy látjuk, mint az utolsó ideje annak, amikor azokat a dolgokat, melyeket most nektek felfedünk és megmagyarázunk időnként nagyon is részletesen, bármilyen módon még tudatosan fogták fel.

Amikor erre gondoltok, úgy gondoljátok, hogy talán jobban meg kellene szívlelnetek, amiket mondunk, figyelembe véve azt, hogy az emberiség egyáltalán nem értette ezeket a dolgokat százezer éveken keresztül? Úgy gondoljuk, hogy megéri figyelni a szavainkra, melyeket mondunk nektek és azt tanácsoljuk, hogy ne csupán arra figyeljetek, amit mondunk, hanem szívleljétek meg ezeket a szavakat és emlékezzetek rájuk, mivel nagyon jól jön ez nektek. Nagyon messzire fog vinni benneteket. Olyan ajtókat és titkokat fognak [ezek a szavak] feltárni, melyekről nem is tudtátok, hogy léteztek. Nos, azt üzenjük nektek, hogy nem a negatív gondolatok fogják a következő tornádót, földrengést, hurrikánt okozni, de még a következő árvizet sem. Mi látjuk, hogy sokan elkezdtek hinni nekünk, amikor azt mondjuk nektek, hogy a tengerszint meg fog emelkedni, mely árvizeket fog okozni sok területén a világotoknak.

Már értitek, mi okozza a természeti katasztrófákat. Mit gondoltok, mi fogja a jövőben okozni ezeket és mit gondoltok, mit tehetnétek azért, hogy csillapítsátok az erejüket vagy a mértéküket? Ezt kérdezzük ma tőletek. Együtt fogunk dolgozni veletek abban, hogy egy bizonyos mennyiségű tengerparti védőgátat felépítsünk azért, hogy bizonyos területeket megvédjenek. Ez tény és ennek nincs két módja, hiszen úgy gondoljuk, már túl késő megváltoztatni bizonyos idővonalakat, melyeket most meg fogtok tapasztalni. Ezeket a híreket adjuk ma tudtotokra. Ez a közlemény, a váratlan történet, és tessék. Meg fogjátok tapasztalni azt, amit úgy neveztek, hogy cunami. Igen. Már nincs visszaút. Ezt nem lehet megváltoztatni. Már néhány hónapja sem lehetett ezeket megváltoztatni. Azért tanácsoltuk ezeket a lehetőségeket nektek, mert láttuk, hogy már túl késő volt a világotok számára és a valóság ezen alapja már ki volt öntve.

Nos, itt van. Itt van, amit meg fogtok tapasztalni a megfigyelő rendszereink leletei alapján, melyek,’lopakodva kukucskáltak’ – ha úgy tetszik. Ezek valójában előrementek az időben - amit ti a jövőtökként ismertek -, és lefényképeztek, levideóztak és rögzítettek olyan dolgokat, mint földrengési működés (aktivitás), hullámnagyság és az okozott károk nagysága. Itt vannak azok az adatok, amiket találtak: a megfigyelő szolgálatunk azt következtette ki, hogy bizonyos területeken 40-50, de akár 90-100 láb, vagy még nagyobb magasságú cunamik lesznek. Igen, ezt következtették ki a megfigyelő szolgálataink. A tengerszint meg fog emelkedni, mely azt fogja okozni, hogy a hullámok megemelkednek és egymáson átemelkednek bizonyos területeken olyan magasságban, mely körülbelül a 70-100 vagy még nagyobb láb magasságot is meghaladja.

Tudjátok, ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a bolygótok bizonyos területei víz alá kerülnek. Néhány éve Japánban volt egy földrengés, melynek központja Japán szigetének észak-keleti sarkánál volt az óceánban. Ez – ha úgy tetszik – energiarobbanást okozott, mely megemelte a vizet és e szigetek partjai felé haladt. Ezek a szigetek nem emelkedettek, nem fekszenek túl magason az óceán szintje felett, így az óceán egyszerűen áthatolt ezeken a partokon és a víz áttódult ezeken a védtelen területeken. Ez így működik. Ez nagyon egyszerű és úgy gondoljuk, hogy sokan tisztán értitek a mechanizmust, a fenyegetést és a veszélyt, mely akkor következhet be, amikor ez a fajta jelenség feltűnik.

A víz egyszerűen egymásra épül és szüksége van valahol arra, hogy elterüljön. Ez fog történni. A víz nem tud egymásra épülve megmaradni, mint egy hegy. Muszáj a saját lejtőin lerohannia, mely úgy jön létre, mint ahogy egy lavina görög le egy hegyoldalon. A víz a saját vízhegyének oldalán gördül majd le és előrerohan. Ez teljesen át fog tódulni a világotok bizonyos területein, melyek semmilyen eszközzel nincsenek megvédve. Gátakkal sem.

Látjátok, bizonyos területeken most mennyire fontos védőgátakat építeni? Hiszen a víz nagyon magas lesz, ahogy leírtuk. A 100 láb különösképpen magas vizet jelent és ez fogja sok mérföldön át elönteni a szárazföldet. Nehéz előre jelezni, hogy hány mérföldre, mert sok tényezőt kell figyelembe venni. De azt mondjuk, hogy ha a víz 70 és 100 láb magasság között van és ez teljes erővel felszántja a szárazföldet és nem kezd el még sem sebességében, sem méretében csökkenni, akkor azt mondjuk, hogy ez egy akkora szárazföldet fog elönteni, mely meghaladja a 100 mérföld nagyságot, sőt még nagyobbat.

Nos, vegyétek figyelembe ezt; gondoljátok át, mennyi ember él ezen a bolygón 100 mérföldre a tengerparttól. Gondoljátok végig, hány ember él 100 mérföldön belül csupán az Atlanti Óceánhoz viszonyítva az Egyesült Államok keleti partvidékén. Eláruljuk nektek, hogy ez a szám sok millió. Sok millió emberre fog a föld remegése hatást gyakorolni, mely cunamikat fog előidézni az előttünk álló napokban. Mi ezt a számot próbáljuk minimalizálni és ezt a ti segítségetekkel fogjuk megtenni úgy, hogy sok védőgátat építünk a bolygótok e területein.

Eláruljuk nektek, hogy más módon is tudtok nekünk segíteni. El tudjátok kezdeni megváltoztatni a gondolati mintáitokat azonnal, miután ezt az üzenetet elolvastátok ma. Úgy, hogy csupán pozitív gondolatok jutnak eszetekbe a jövőtökkel kapcsolatban. Gondoljatok lágy és csendes vizekre. Gondoljatok úgy a földrengésekre, mint gyengéd morajlások, ahelyett, hogy óriási rezgésekre és remegésekre gondolnátok. Gondolkodjatok nyugodtan és higgadtan. Gondolkodjatok pozitívan. Gondoljátok el és legyetek tudatában annak, hogy meg tudjátok változtatni a saját idővonalatokat, melyet már elkészítettetek magatoknak. Nem tudjátok teljes mértékben megváltoztatni azt az idővonalat, melyet már létrehoztatok, mely során bizonyos mennyiségű földrengés és igen, még cunami is várható. Sajnálattal tudatjuk, hogy ez igaz. Már túl késő erre, mivel az idővonalak már kész vannak, sokkal tovább elkészültek, mint két-három hónap, pedig ennyi időtök maradt összesen. Mi látjuk, hogy megtapasztaljátok azokat a lehetőségeket, melyek a gondolati mintáitokon alapulnak, melyeket sokan engedtetek ellenőrizetlenül átrohanni az elméteken a múltban, 8, 9 vagy 10 hónapja, vagy még korábban.

Nehéz pontosan megjósolni, milyen régen kezdtek ezek a gondolati formák teremteni, de azt mondjuk, hogy a 8, 9 vagy 10, hónap egész közeli becslés. Figyelembe véve azt, hogy látjuk ezeket a földrengéseket és emelkedő tengerszintet leginkább a következő 2-3 hónap során, azt üzenjük, és szeretnénk, ha emlékeznétek rá, hogy meg tudjátok valamilyen módon változtatni ezeket. Csökkenteni tudjátok a károkat, melyeket okoznak majd. Csökkenteni tudjátok a föld remegéseit és ez csökkenteni fogja a cunamik erejét is.

Mit gondoltok erről? Jó hírnek tartjátok vagy rossz hírnek? Kíváncsiak vagyunk erre. Ez attól függ, miként nézitek. Minden látásmód kérdése, mivel tudjátok, ha valamennyien úgy gondoljátok, hogy ezek inkább rossz hírek és elkezdetek elcsüggedni és elkezdetek félni az előttetek lévő napoktól, akkor e cunamik magasságát növelitek vele. Erősíteni fogjátok e földremegések erejét is és növelni fogjátok a problémát. Azt üzenjük nektek, hogy ha vannak közöttetek olyanok, akik jó hírnek veszik ezt, akkor úgy tekintsetek rá, mint egy olyan lehetőségre, mellyel csökkenthetitek ezeket a közeledő kihívásokat. Ekkor azt mondjuk, hogy segítitek csökkenteni az erejét ezeknek a földremegéseknek és ez csökkenteni fogja az energiáját, az erejét és a mennyiségét is ezeknek a cunamiknak, így ezzel óriási szolgálatot fogtok tenni a bolygótoknak és az embertársaitoknak.

Tehát, kérdezzük tőletek: mit fogtok választani? Emlékeztetünk benneteket arra, hogy minden döntés kérdése. Negatívnak fogjátok ezt látni és negativitást fogtok hozzátenni ehhez a negatív idővonalhoz vagy elkezditek teletölteni ezt az idővonalat pozitív gondolatokkal, pozitív tettekkel, pozitív szavakkal és cselekedetekkel, így csökkentve az erejét ennek a közelgő tapasztalatnak és inkább a szeretetetekkel, a fényetekkel fogjátok teletölteni, ezzel javítva a helyzetet? Ezt kérdezzük ma tőletek. És kérjük, hogy hagyjátok a hozzászólásaitokat az üzenetünk alatt és tudassátok velünk, hogyan fogjátok ezeket az előttünk álló napokat felfogni és milyen gondolatoknak fogjátok lehetővé tenni, hogy megtöltsék az elméteket? Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy megismerjük ezeket, mivel a hozzászólásaitokat meg fogjuk vizsgálni és erre alapozva képesek leszünk meghatározni azt, hogy a közelgő földremegések és cunamik erősítve vagy gyengítve lesznek-e és ezt meg tudjuk állapítani csupán a mai hozzászólásaitok alapján.

Mit gondoltok erről? Elbűvölőnek tartjátok? Hihetetlennek találjátok? Úgy gondoljátok, hogy a telepatikus képességeinket vagy a technológiáinkat használjuk itt arra, hogy megnézzük a jövőbeli idővonalakat? Vagy úgy gondoljátok, hogy ez egy egyszerű számtan, mivel mi nem teszünk mást, mint kiszámítjuk, hányan gondolkodtok pozitívan erről, így segítve a helyzetet és hányan fogtok negatívan gondolkodni erről, így negativitást adva a helyzethez? Ez csupán egyszerű statisztikai dolog, mivel látjátok, hogy szintén nagyon jó statisztikusok vagyunk és képesek vagyunk nagyon pontosan előre jelezni a jövőbeli idővonalaitokat egyszerűen csupán azon szavak alapján, melyeket az on-line közösségeitekben legépeltek.

Amikor erre gondoltok, meglep benneteket? Elmondjuk most nektek, hogy sokatok számára nem kellene, hogy meglepő legyen, mivel értitek, hogy minden egyes gondolat, minden egyes szó, amit az on-line közösségeitekben legépeltek az nem más, mint egy tégla abban az otthonban, melyben élni fogtok az előttetek álló napokban. És amikor azt mondjuk, hogy ’otthon’, akkor ismét metaforát használunk és egyszerűen a jövőbeli valóságotokra gondolunk. Nem egy szó szerinti házat értünk ez alatt és nem az új földetekre gondolunk. A tényleges valóságotokat értjük ez alatt, a valóságotok paramétereit, azokat a dolgokat, melyeket meg fogtok tapasztalni az új valóságotokban és néhány dolog ezek közül időjárási minták lesznek. Igen, természeti és másfajta is, melyekre úgy utalhattok, hogy katasztrófák vagy események.

Igen, ezt teremtitek meg ma és meg fogjátok tapasztalni – mivel meg kell tapasztalnotok – a saját teremtményeteket. Ez így működik. Nincs ’óvadék fejében szabadon engedés’ – ahogyan ti nevezitek. Ezért tanácsoljuk nektek oly erőteljesen, oly gyakran, hogy ellenőrizzétek, tisztítsátok meg és emeljétek fel minden egyes gondolatotokat, szavatokat, szándékotokat és tetteteket. Reméljük, hogy sokan megszívlelitek a szavainkat, mivel tudjuk, hogy mindannyian túlságosan is sokat tapasztaltatok e negatív dolgokból és ezzel mi is egyetértünk. Látjuk, hogy nehézségekkel küzdötök, recessziókkal és természeti katasztrófákkal történelmetek időszakain át, egyik katasztrófa és negatív esemény a másik után. Azt üzenjük, hogy érezzük a szívfájdalmatokat. Érezzük, hogy elegetek van belőle. Nem kell megtapasztalnotok többé ezt a dolgot az ismeretszerzés miatt. Mindent megkaptok, amit akartok. Megélhetitek a saját csodálatos álmotokat. Nem kell még egy hurrikántól, tornádótól, árvíztől, tűzvésztől vagy lövöldözéstől szenvednetek.

Ezek közül egyiknek sem kell többé megtörténnie. Egyikőtöknek sem kell többé ezeket megtapasztalnia, soha többé. De mivel ezeket hozzátok létre, muszáj megengednünk nektek, hogy megtapasztaljátok ezeket a dolgokat. Nem tudjuk - mivel nincs hozzá jogunk, mert ez nem is a mi jogunk – elmondani, hogy mit akartok és mit fogtok megtapasztalni. Ha magatoknak csupán azt teremtitek meg, amit meg akartok tapasztalni, meglenne a jogunk ahhoz, hogy közbelépjünk, és azt mondjuk, hogy nem, nem lehet, mert nem gondoljuk, hogy megérdemlitek ezt vagy szükséges megtapasztalnotok ezt? Nos, láthatjátok, nem a mi jogunk, hogy megváltoztassuk, vagy átalakítsuk a jövőbeli idővonalaitokat, amiket a mai gondolati mintáitokkal teremtetek. Mi csupán tanácsokat fogunk nektek adni és segíteni fogunk nektek ahol csak tudunk, és ezt tesszük ma is. Mi felfedünk nektek dolgokat és leírjuk számotokra, hogy pontosan hogyan tudjátok jobbá tenni a jövőbeli körülményeiteket. Tanácsokat adunk nektek, hogy az lenne a legjobb, ha már ma elkezdenétek, most azonnal, hiszen alig maradt idő. Látjuk a negatív gondolataitok következményeit materializálódni, ami azt fogja jelenteni, hogy eljött a nap, hogy a saját teremtményeteket megtapasztaljátok.

Emlékeztetünk benneteket arra, hogy itt vagyunk veletek, hogy segíteni fogunk nektek a történelmetek ezen időszakában. Nem fogjuk megváltoztatni vagy módosítani azt, amit teremtetek, de segíteni fogunk minimalizálni valahogy ezeket a hatásokat, a segítségetekkel, a bizalmatokkal és az együttműködésetekkel. Ezt kérjük tőletek. Kérjük, hogy működjetek együtt velünk és segítsetek nekünk azzal, hogy megváltoztatjátok még ma a gondolati mintáitokat. Ha bármelyikőtök is elkezdi azt észlelni, hogy negatívan gondolkodik bármiről, legyen az kicsi vagy nagy dolog, akkor azt üzenjük, hogy azonnal változtassa meg pozitívvá az adott gondolatot. Valahogy, valamilyen módon találjatok egy varázsszót. Találjatok egy szeretettel teli és pozitív helyet az elmétekben. Gondoljatok vissza pozitív pillanatokra az életetekben és kérdezzétek meg magatoktól, hogy mi hozta létre ezeket a pozitív tapasztalatokat. Tudni fogjátok a választ. Azokat a pozitív tapasztalatokat 8, 9 vagy 10 hónappal az előtt teremtettétek meg, mielőtt elkezdtetek pozitívan gondolkodni. Ez a titok.

Tehát, ezt kérjük ma tőletek és az elkövetkezendő minden egyes napon is. Gondolkodjatok pozitívan és sehogy máshogy, csak pozitívan, mivel ha ti nem gondolkodtok máshogy, csak pozitívan, akkor nem fogtok mást, csak pozitív eseményeket megtapasztalni. Gondoljatok arra, hogy ez nagyon egyszerű. Ezért mondjuk, hogy megtapasztalhattok bármit, amit akartok, mert megvan az erőtök hozzá és már a tudásotok is ahhoz, hogy ezt az erőt hogyan használjátok.

Ez minden mára. Emlékeztetünk benneteket arra, hogy veletek vagyunk minden lépésetekben az utatokon. Nem fogunk cserbenhagyni benneteket, és bár néhány kihívás még hátravan előttetek, a teremtésetek eredményeként, eláruljuk nektek, hogy meg tudjuk változtatni – legalábbis valamilyen szinten – ezeket az eseményeket és lehetővé tudjuk tenni az embereknek, hogy túléljék és erősebben, bölcsebben és bátrabban jöjjenek ki ebből a tapasztalatból.

Mi vagyunk a galaktikus parancsnokságbeli testvéreitek. Itt vagyunk, hogy átsegítsünk benneteket a történelmetek ezen időszakán és ettől a pillanattól kezdve minden egyes napon át. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/message-from-galactic-federation-of_6702.html

Saturday, September 22, 2012

2012. 09. 18.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.09.18.


AZ ÚJ HÍRESSÉG

 

 








Jelenleg nagyon sok földi gyermek van, melyek egyensúlyt tartanak régi irányaitok és régi világotok, valamint az új irányaitok és új világotok között. E két különböző valóság között ingadoztatok – ha úgy tetszik – egész hosszú ideje már, mivel azok a változások, melyek most gyorsan válnak az új valóságotok részeivé, valójában már egész régen elkezdődtek. Ezek a változások nem nélkületek, hanem bennetek zajlottak le. Ezen változások részeként, egy részeteknek velük együtt kellett változnia. Ez a program része volt – ha úgy tetszik – nem csak számotokra, hanem az új világotok számára is, mivel változnotok kell és hozzá is kell alakulnotok a benneteket körülvevő, folyamatosan változó világhoz. A valóságotok e két aspektusának - a világotoknak és nektek -, együtt kell, hogy megtapasztaljátok a metamorfózist [átalakulást]. Az egyik nem tud a másik változása nélkül megváltozni, így egy rossz párosítás jönne létre. Mindkettőnek változnia kell és mindkettőnek meg kell emelnie egy magasabb szintre a rezgését, így ami történt, az nem más, minthogy ti ugyanúgy változtatok, mint a világotok változott. Ezek a változások kézen fogva járnak és nincs más út.

Sokan vagytok, akik e változások vonatkozásában elöl jártok, és vannak mások is, akik – engedjétek meg, hogy így mondjuk – egy picit lelassítják a folyamatot, sőt néhányan időnként egész jelentős mértékben teszik ezt. Ez egy kis problémát jelent a Földetek - a bolygótok - számára, mivel ő szeretne változni. Szeretné úgy megtapasztalni az átalakulást, mint egy hernyó, amikor pillangóvá változik. Szeretné kiterjeszteni a szárnyait és az univerzumának magasabb birodalmaiba repülni, ahová ő valójában tartozik és mindig is tartozott. Vannak közöttetek olyanok – a [Földetek] saját gyermekei -, akik sok különböző módon visszatartják őt és ezekről az utakról szeretnénk egy kicsit ma beszélni veletek.

Amiről itt beszélünk azok a szokások, hajlamok és irányok, melyek alapján néhányan az életeteket éltétek nem csupán a jelen inkarnációtokban, de sok korábbi és egymást követő inkarnációtok során is. Nem túl sok holnap van, hogy ezt a munkát elvégezzétek. Tehát, mik ezek a változások? Nos, eláruljuk, hogy e változtatások közül sokat a tiltott drogok használatával kapcsolatban kell megtennetek. Nincs költői módja annak, hogy ezt a mondatot kimondjuk. Nincs mód arra, hogy lágyítsunk rajta, hogy lágyítsuk a csapást vagy az érzékenységet, vagy hogy megszépítsük. Csupán egy módon lehet ezt mondani; sokan olyanok vagytok, mint akik a drogok horgára vannak akadva – ezt ti így nevezitek. Ez szégyen, de tulajdonképpen több is, mint szégyen és el fogjuk magyarázni, miért.

Sokan közületek sajátos okokból vannak itt. Vannak közöttetek olyanok, akik szándékosan azért jöttek ide, hogy ezekhez az anyagi dolgokhoz kötődjenek és ez volt a feladatuk is. Nos, ezt mondtuk és ez meglehetősen egyértelmű, nem? Sokan vagytok, akik az inkarnáció előtti tervei igényelték azt, hogy bizonyos drogokat kipróbáljanak, hogy függővé váljanak tőlük és aztán találjanak megfelelő eszközöket arra, hogy ezekkel a szokásokkal felhagyjanak. Ez egész különösnek tűnhet a számotokra vagy szokatlannak sőt, még igazságtalannak is tűnhet, de meg kell értenetek, hogy ennek oka van. Mi lehet az oka ennek? Nos, azt mondanánk, hogy legalább egy részeteknél az ok korábbi életekben található. Itt vagy talán másik bolygókon éltetek. Igen, ezek a szokásaitok és hajlamaitok a jelenlegi inkarnációtok előtti időre is elmennek. Nem csak ebben az életetekben harcoltatok a drogoktól való függésetekkel.

Értitek ezt? Értitek, miért döntöttetek úgy, hogy ide inkarnálódjatok ebben az időben és miért tegyétek lehetővé magatok számára azt, hogy ezekhez a szenvedélyekhez hozzákötődjetek és emiatt egy kihívást teremtsetek magatoknak, amin át kell lépnetek? Úgy gondoljuk, hogy sokan tisztán értitek ezt és azt is, hogy nincs semmi trükk ebben. Nincs összeesküvés itt abban, hogy először szenvedélyeivé váltok a drogoknak, aztán majd elmondjuk nektek, hogy nem emelkedhettek fel, mert még nem sikerült legyőznötök ezt a szokást. Ez egy kihívás volt, mellyel ti akartatok szembenézni ebben az életetekben. Ti helyeztétek el a bombákat – ahogy mondjátok – és a ti feladatotok most hatástalanítani, senki másé. Ha ez a helyzet. Ti szándékosan akartátok, hogy függésbe kerüljetek egy vagy több ilyen drogtól, majd kerítettetek magatoknak barátokat, akik segíthetnek nektek függésbe kerülni ezektől a drogoktól és kialakítottátok a körülményeket, melyek segítségetekre lehetnek abban, hogy ezeknek a drogoknak rabjaivá váljatok. Ez esetben megfelelő lenne tőlünk lejönni a hajóinkkal, suhintani egyet a varázspálcánkkal így segítve nektek abban, hogy kikerüljetek e függésből? Nem. Nem lenne egyáltalán helyes tőlünk. Mit tenne ez veletek? Hogyan tudnátok bármilyen leckét is megtanulni, ha ezt tennénk?

Úgy gondoljuk, hogy sokan most tisztábban fogjátok érteni, hogy nem a mi feladatunk, felelősségünk vagy jogunk, hogy lejöjjünk a világotokba és helyrehozzuk azokat a problémákat, melyeket talán megtehetnénk a magas technológiánk használatával, a gyógyítási módjainkkal vagy a pszichológiai programjainkkal. Nem. Nem lenne igazságos és főleg nem lenne tisztességes. Látjátok, hogy szükségetek van arra, hogy megtanuljátok, hogyan kell megszabadulnotok ezektől a függőségektől. Értitek ezt és ezért inkarnálódtatok ezek közé a körülmények közé. Ez előre ki volt találva – ahogyan ti mondjátok. Ez nagyon is egyszerű. Ez a ti kihívásotok. Sokan tudják közületek most már a titkot. Első kézből ismeritek már az inkarnációtok mögötti titkot. Tudjátok, mi volt a legfőbb kihívás, melyet magatoknak állítottatok.

Úgy érzitek, hogy – ahogyan ti mondjátok - a teher lekerült a vállatokról? Úgy érzitek, hogy ez a felfedés szabaddá tesz benneteket? Mindezt meglepőnek tartjátok? Meglepődtök azon, hogy megismertétek az itteni életetek egyik árnyoldalát, egyik aspektusát, mely – az inkarnációtok okaként – akadályozta az utazásotokat, de ez valójában nem akadályoz meg benneteket abban, hogy megtanuljátok a leckéteket vagy megtaláljátok a célotokat? Elmondjuk nektek, hogy valójában már megtaláltátok a célotokat. Úgy érezzük, hogy sokatok begyorsít majd – ahogyan ti mondjátok – és elkezdi megvizsgálni magát, az életét és ezt a drogot. Megkaptátok a mai feladatotokat és ez minden egyes előttetek álló napra szól a felemelkedésetek napjáig és pillanatáig. Nem tudjuk ezt érthetőbben megfogalmazni számotokra, mint így.

Ez most már kristálytiszta számotokra. Találnotok kell egy módot, meg kell találnotok az erőt, a bátorságot vagy valamit kell tennetek az életetekkel azon kívül, hogy egy másik utat, másik ürügyet válasszatok, vagy további pénzösszeget költsetek drogokra. Nem szeretnénk hidegek vagy sértőek lenni ezzel kapcsolatban, de nem fogjuk engedélyezni a drogoktól való függéseteket. Más szavakkal élve, nem fogjuk ezt támogatni, nem fogjuk ezt könnyen venni, mivel úgy gondoljuk, hogy nektek sem kellene könnyedén venni. Tehát mintakép, tanár vagy iránymutató szerepet töltsünk is be, hogy megvilágítsuk ezt, mindenképp vegyük komolyan, mivel ez egy nagyon komoly téma. Természetesen korábban elhittétek, hogy ez elég komoly dolog volt ahhoz, hogy az egész inkarnációtokat erre építsétek.

Nem mondjuk azt, hogy nincsenek más leckék a számotokra, melyeket meg kell tanulnotok. Nem mondjuk azt sem, hogy tényleg nem tanultátok még meg, hiszen sokan megtették már. Amit mi mondunk az, hogy ez a lecke most a közeletekben van, akár átmentetek a többi próbátokon vagy megtanultátok már a többi leckéteket, akár nem. Ez a ti újabb kihívásotok és jelenleg ez az egyetlen kihívásotok, mivel ezt így akartátok. Egymást követő sorrendben, egyiket a másik után, a másik után, stb… raktátok le őket. Nem kettőt, vagy hármat tettetek ugyanabba az időpontba, mivel - mi, mint a vezetőitek, csakúgy, mint ti - úgy gondoltuk, hogy jobb az a módszer és ez az út rendezettebb lenne, ha ezen a módon egy időben csupán egy feladatra, egy kihívásra, egy akadályra összpontosíthatnátok és oldhatnátok meg azt.

Nos, most már tudjátok. Tudjátok, mi a feladatotok most, bár azt üzenjük, hogy a ti feladatotok legyőzni ezt a kihívást jelenleg. De ez nem szükségszerűen csupán az egyetlen feladatotok, mivel vannak más dolgok is, amit meg tudnátok tenni, vagy inkább meg kellene tennetek, de jelenleg ezeket nem kihívásnak ítéljük meg. Abban segíteni, hogy ezen a világon szétszórjuk a fényt, nem lenne senki számára kihívás, hiszen mi ebben a kihívás? Van számítógépetek, tudjátok, mely szavakat kell használnotok, tudjátok, mely képeket kell megosztanotok, tudjátok, kik vagyunk, tudjátok, miért vagyunk itt, tudjátok, mik azok a változtatások, melyeket tervezünk veletek megtenni a világotokért. Tehát, valójában hol itt a kihívás? Nos, mi nem látunk egyetlen kihívást sem, így erre úgy fogunk inkább utalni, mint a feladatotokra és szeretnénk, ha mindannyian folytatnátok a feladatotokat. Ne dobjátok el azért, mert úgy érzitek, hogy van egy kihívás a közeletekben. Szeretnénk, ha folytatnátok a feladataitokat, miközben dolgoztok azon, hogy legyőzzétek és eltávolítsátok ezeket a káros szenvedélyeket az életetekből.

Tudjuk, hogy meg tudjátok tenni ezt. Még a jelenlegi inkarnációtok előtt tudtátok ti is, hogy meg tudjátok tenni ezt. Máskülönben nem állítottátok volna magatok elé ezeket a kihívásokat, ha úgy gondoltátok volna, hogy ezeket nem lehet legyőzni. Különben mi lenne ennek az értelme? Talán még egy lehetőség arra, hogy inkarnálódjatok és egész felnőtt életetek során drogozzatok és talán még a serdülőkorotokban is? Nem. Egyáltalán nem ez volt a terv. Nem szabadságon vagytok itt. Bízzatok bennünk. Ez nem szünidő, ez munkaidő. Igen, néhányatoknak talán úgy tűnik, hogy ez szabadság, de a szavunkat adjuk rá; nem azért vagytok itt, hogy jól érezzétek magatokat. Valóban nem!

Úgy érezzük, ez kőszívűnek hangzik, de ez az igazság. Van egy örökkévalóságotok arra, hogy jól érezzétek magatokat. Igen, ezt eláruljuk nektek. Sokan ’sikeres vizsgát fogtok tenni’ a magasabb világokba, miután az itteni munkátokat elvégeztétek. Kérdenénk tőletek: nem elég szabadság nektek az, hogy egy egész örökkévalóságotok lesz arra, hogy játsszatok, hogy kísérletezgessetek? Bár emlékeztetünk arra benneteket, hogy itt is vannak munkák, melyeket el kell végeznünk, de az itteni munka nagyon eltér attól, mint a 3. dimenziós világotokban végzett munkátok Ott a munkátokat egyáltalán nem díjazzák, és nem kompenzálják. A munkátok fáraszt és kimerít benneteket. Az itteni munka öröm, az itteni munka egy megtiszteltetés. Nagyon nagymértékben kárpótolva vagytok itt a munkátokért és eláruljuk nektek, hogy egy egész örökkévalóságotok van arra, hogy élvezzétek azokat a gyümölcsöket, melyek a magasabb dimenziók fáin nőnek. De ti még nem vagytok ott. Itt vagytok még az alacsonyabb dimenziós világotokban, így azt üzenjük nektek, hogy még nincs itt az ideje számotokra ezeknek az örömöknek, ezeknek az élvezeteknek, ezeknek az ajándékoknak és lehetőségeknek.

Ma és a saját magatok felemelkedésének megtapasztalásáig munkaidő van, munkanap. Nem hétvége, nem szabadság, nem szünidő. Értitek, amit most mondtunk? Szeretnénk, ha sokan eljátszanátok ezzel a kérdéssel ma. Szeretnénk látni, hogy teljesen értitek, amit mondunk. Tudjátok, kik vagytok. Akik a káros szenvedélyeik ellen harcolnak - legyenek azok akár tiltott drogok vagy akár felírt gyógyszerek – mert ezek is ugyanazok, mint a tiltott drogok. Igen, épp ezt mondtuk. Nem azokról a gyógyszerekről beszélünk, amik a túlélésben segítenek nektek vagy melyek a testetek fájdalmát megszüntetik. Nem. Amiről mi beszélünk, azok a tudatmódosító drogok, melyeket jogszerű felírással is megszerezhettek. És ide tartozik az orvosi marihuána is. Igen.

Azok számára, akik úgy gondolják közületek – és felejtsétek el ezt a kifejezést – hogy ingyenes kört futnak ezen a lovon, akkor eláruljuk, hogy nem így van, mivel ez kikerüli a szabályokat. De valójában nem, mivel mi egyáltalán nem látjuk úgy, hogy kikerüli a szabályokat. Mi úgy látjuk ezt, mintha nem lenne az akadályotok sikeres elhárítása, melyeket ti állítottatok a saját utatokba. Ehelyett, találtatok még egy másik utat, hogy ’csaljatok’ – ha úgy tetszik – hogy a szabályok köré szervezzétek az utatokat és hogy meggyőzzétek magatokat, hogy így rendben van és folytathatjátok a tiltott drogok használatát, a tudatmódosító szerek használatát. Igen, ezt csináljátok. Azt üzenjük nektek, mindannyiótoknak, akik e drogokat rendszeresen használjátok – és mi a ’rendszeres’ szót fogjuk használni, mivel ez nem jelenti azt, hogy többször egy nap, vagy minden nap, hanem ez lehet néhányszor egy héten, hetente egyszer, kétszer egy hónapban, de bármi is ez, ha ez rendszeres és megismétlődik, akkor azt üzenjük nektek –, hogy drogfüggők vagytok. Igen.

Akik úgy gondolják, hogy a droghasználatotok egyszerűen csak szórakozás és bármikor képesek vagytok abbahagyni, mivel nincs rá szükségetek és nem vagytok függők, akkor azt üzenjük, hogy nagyszerű, fantasztikus, ezek csodálatos hírek. Most bizonyítsátok be, mivel be kell bizonyítanotok, mielőtt felemelkedtek. Igen, itt van a csel. Be kell bizonyítanotok nekünk és magatoknak is, mielőtt felemelkedtek. Mit gondoltok erről? Úgy gondoljátok, hogy ez igazságtalan? Nos, senki másnak, csupán magatoknak mondhatjátok ezt, mivel ezek azok a szabályok, melyeket felállítottatok. Igen, ezek a ti szabályaitok. Azt állítottátok nekünk a jelenlegi inkarnációtok előtt, hogy ha nem szüntetitek meg a tiltott drogok használatának szokását, akkor nem kell segítenünk nektek a felemelkedésetekben, nem kell egyetlen ujjunkat sem mozdítanunk, hogy a jelenlegi 3. dimenziós határotokat segítsünk átlépni.

Amikor erről gondolkodtok, azt hiszitek, hogy hazudunk? Komolyan kérdezzük: valóban azt hiszitek, hogy ilyen sok időt elvesztegetünk a napunkból arra, hogy minden egyes reggel hazudjunk nektek? Komolyan! Nem hiszitek ezt, ugye? Nem gondoljátok, hogy bár sok más dolgot szükséges megtennünk ma, de mi inkább ezeket írogatjuk nektek? Nagyon hosszú üzeneteket, mely megelőzi a csatornánkkal való beszélgetésünket? Majd összegyűlünk egy szobában és felolvassuk neki ezeket a közleményeket egyszerre így erősítve meg a jelünket felé, hogy pontosabban megértsen minden egyes szót úgy, ahogyan meg akartuk veletek osztani? Amikor erre gondoltok, azt hiszitek, hogy ez mind a csatornánk által propagált hazugság? Úgy gondoljátok, hogy az egész napját azzal tölti, hogy ezeket a hosszú üzeneteket írja és a következő napját aztán azzal tölti, hogy megossza veletek az egész interneten keresztül és aztán számtalan kérdéseket megválaszol ezekről? Nem. Ezt nem úgy látjuk, mint egy ésszerű feltevés vagy gyanú. Egyáltalán nem.

Akik kihívásnak tekintik, hogy ezeket az üzeneteket és információkat, melyeket mi megosztunk veletek, lenyeljék – ha úgy tetszik -, azoknak azt üzenjük, hogy mi a csuda értelme lenne mindennek? Úgy gondoljátok, hogy a csatornánk, Greg valamilyen módon gyarapodik azzal, hogy az egész napját ezekkel az üzenetekkel tölti? Elmondjuk nektek, hogy nem. Ő és a testvére jelenleg nagy szenvedéseket élnek át. Szeretnénk erről tájékoztatni benneteket. Nincs pénzük. Van egy házuk, mely alapvetően négy falból és padlóból áll, mivel nincs semmi pénzük bútorra. Ez igaz. Nagyon meglepődhettek ezen. Van két műanyag székük, mindkettőjük számítógépe előtt egy-egy. Egész álló nap előtte ülnek, és a fénymunkájukat végzik. Igen, még Greg testvére, Glenn is csatlakozott a Fénymunkásaitok sorába.

Már rég a tervei között volt ez, de ő is nagyon kemény időszakon ment keresztül, hogy mindezeket megeméssze, annak ellenére, hogy a testvére szorgalmasan végezte a fénymunkás feladatait közvetlenül a szeme előtt, rengeteg időn keresztül. Úgy gondolta, hogy a testvére őrült. Igen, őrültnek és elmebetegnek hívta őt nagyon sokszor. Sokat vitatkoztak erről és Greg azt mondta neki: ’Higgy egy kicsit nekem! Bízz egy kicsit bennem. A saját ikertestvéred vagyok, aki hangosan kiabál. Miért gondolod, hogy hirtelen elment az eszem? Nem látsz szépséget ebben az egészben? Nem látod, milyen sok dolognak van ezek közül értelme? Te, Glenn, saját magad mondtad egész életedben, hogy nem érzed azt, hogy erről a bolygóról valók vagyunk, és hogy úgy gondolod, nem olyanok vagyunk, mint bárki más. Valami történik itt és most azt mondom neked, hogy felfedeztem, honnét jövök és felfedeztem, miért vagyok itt. Miért nem látod ezt?’

Tudjuk, hogy sokatoknak - szeretett Fénymunkásaink -, szintén vannak ilyen vitáitok a családotokkal, a barátaitokkal és azt mondjuk nektek, hogy tartsátok erősen a hiteteket, mert eljön a nap, amikor a Nap felkel és rájuk bocsátja a fényét. Igen, minden egyes ember a bolygótokon - hacsak nem teljesen vakok vagy csökönyösek és ragaszkodnak a régi útjaikhoz – meglátja egy napon a fényt, és látni fogják, hogy mindannyian az új világotok úttörői voltatok. Ti voltatok a vezetők. Ti voltatok a mozgatói és keverő, nem néhány ezek közül a gazdag, kövér macskák közül - ahogy ti nevezitek őket - akik a TV-n követelik, hogy a mozgatói vagy keverői legyenek a világotoknak csupán azért, mert ők foglalkoznak néhány ingatlannal, vagy a show-üzletben tevékenykednek, vagy híres sportolók. Nem. Minden ilyen ember el lesz felejtve. Igen.

Amikor erre gondoltok, úgy gondoljátok, hogy ez meglepő? Úgy gondoljátok, hogy ez felháborító? Egy vágyálom – ahogyan ti mondjátok? Nos, híreink vannak számotokra. Azok az emberek a világotokban, akik a leghíresebb személyek lesznek a bolygótokon, azok a mi Fénymunkásaink, és ők ismertek lesznek a munkájukról, melyet ma tesznek és tenni fognak éveken és korokon át. Amikor erre gondoltok, felvillanyozónak találjátok ezt? Izgalmasnak találjátok? Látjátok a lehetőségeket kibontakozni számotokra? Látjátok, hogy eljön majd a nap, amikor meglátjátok azt a megbecsülést, amit megérdemeltek? Látjátok azt a napot, amikor a családotok, a barátaitok többé nem fognak őrültnek és álmodozónak tartani? Nos, mi látjuk, és azt üzenjük nektek, hogy ez a nap el fog jönni.

Maradjatok erősek a meggyőződésetekben. Ne adjátok fel! Soha ne hagyjátok senkinek, hogy arra késztessen, hogy kételkedjetek magatokban. E szavak alapján éli Greg az életét. Megtanulta, hogy soha ne hagyja egyetlen barátjának vagy családtagjának se, hogy lebeszélje arról, hogy a hitét, a meggyőződését a saját álmait és az őt körülvevő világot kövesse. Megmondta nagyon sokszor a családjának, a barátainak és a testvérének is, hogy ’Ne engedjétek soha senkinek, hogy befolyásoljon benneteket az utazásotok során. Ne engedjétek soha senki kétségeit, félelmeit vagy meggyőződésének hiányát az utatokba és ne engedjétek, hogy arra késztessen benneteket, hogy kételkedjetek magatokban’ – hiszen az ő barátai kételkedtek benne hosszú ideig. El tudjátok hinni, hogy még azt sem hitték el, hogy van egy ikertestvére? Igen, sok évig a barátai a háta mögött nevetgéltek, mert azt hitték, hogy őrült, amikor az ikertestvéréről beszélt, hiszen soha senki sem látta. Igen, ez igaz. Az ikertestvére egy évtizeden keresztül börtönbe volt zárva. Igen, ez igaz. Greg testvére Glenn tíz évet töltött börtönben, mert pénzt lopott. Ez igaz. Kis, piszkos papírfecnik voltak a bűnei és több mint tíz évet feladott az életéből emiatt, egy ketrecbe zárva.

Mit gondoltok erről? Úgy gondoljátok, hogy ez igazságos? Úgy gondoljátok, hogy ez helye? Úgy gondoljátok, hogy ez megfelelő? Úgy gondoljátok, hogy ez az igazság? Nos, mi nem. És valamit fogunk a börtönrendszeretekkel kapcsolatban tenni. Igen, fogunk. A ti börtönrendszeretek barbár, bármelyik szabályához is viszonyítsuk ebben az egész univerzumban. Igen, ez igaz. Nincs túl sok világ, melyben engedélyezték, hogy ez a fajta barbarizmus helyet kapjon. Meglep ez benneteket? Meglepődtök azon, hogy megtudtátok, hogy a bolygótok, a Föld az egyetlen olyan bolygó az egész univerzumban, ahol a börtönrendszer olyan, mint a tiétek? Ahol az élő lelkeket úgy tartják csapdában, mint a patkányokat a ketrecben? Igen, fogunk valamit tenni ezzel kapcsolatban.

Meg fogjuk mindezt változtatni számotokra. Kérdenénk: mit gondoltok erről? Boldoggá tesz benneteket? Vagy megijeszt? Úgy gondoljátok, hogy csupán fogunk majd egy kulcsot, minden ajtót kinyitunk és megengedjük mindezeknek, akik akár erőszakos gyilkosok is lehetnek, hogy a világotokba szabaduljanak? Nos, sosem tennénk ilyet. Vannak olyan programjaink, melyekkel átneveljük a személyeket és az átnevelés alatt nem azt értjük, hogy könyvet olvastatunk velük, levizsgáztatjuk őket és ettől ők szabadok lesznek. Nem. Amikor azt mondjuk, hogy átneveljük őket, akkor arra gondolunk, hogy a programunkat új lényekként hagyják majd el. Új lelkekként, úgy személyekként. Többé nem lesz vágyuk arra, hogy azokat a bűncselekményeket elkövessék, melyeket elkövettek, melyek rácsok mögé taszították őket.

Mit gondoltok erről? Gondoljátok, hogy megvannak ezek a képességeink, ez a tudásunk és néhány esetben ezek a technológiáink? Nos, igen. Ismételjük, hogy mi nem azért vagyunk itt, hogy hazugságokkal tömjünk tele benneteket. Amikor azt mondjuk, hogy meg tudunk tenni valamit, akkor meg tudjuk tenni és ti elhihetitek ezt és ez az, amit meg is fogunk tenni értetek és azokért is, akik rácsok mögé vannak zárva, sokan közülük életük végéig. Igen, néhány ezek közül a személyek közül rettenetes bűncselekményeket követett el; nincs két módja ennek. Sokan ezek közül a személyek közül emberéleteket oltottak ki. Igen. Ez sajnálatos, ez tragédia, felháborító. Egyetértünk veletek minden egyes pontban, de eláruljuk nektek, hogy jön egy határ, ahol nem megfelelő megoldás életetek végéig, a halálotokig börtönben ülni és úgy gondoljuk, hogy sokan közületek ebben egyetértenek velünk.

A mi célunk az, hogy ezeknek a személyeknek még egy esélyt adjunk az életben. Igen. Ezt is fogjuk tenni. Elvisszük őket a börtönrendszeretekből és átneveljük őket. Ennek során meg fog változni az egész kinézetük, az egész felfogásuk, bizonyos esetekben az igényük is, hogy másokat megsértsenek vagy hogy bizonyos törvényeket megszegjenek. Amikor azt mondjuk, hogy ’bizonyos törvények’, nem minden egyes törvényre gondolunk, melyek a könyveitekben vannak, mivel ezeket is meg fogjuk változtatni. Úgy gondoljuk, hogy sokan közületek megkönnyebbülten fogtok felsóhajtani, amikor megtudjátok, milyen törvényekről beszélünk.

Vannak olyan törvények a könyveitekben, melyek nem engedélyezik nektek, hogy bizonyos szavakat kiejtsetek a szátokon vagy bizonyos dolgokat megtegyetek. Olyanokat, amiket bármelyik személynek meg szabadna tennie. Úgy gondoljuk, hogy a tiltott droghasználat egy választás. Ezt jognak tekintjük. Ha szeretnétek marihuánát szívni a saját házatokban, akkor kinek van joga azt mondani, hogy nem szabad? Amikor azt mondjuk, hogy vannak közöttetek, akiknek szükséges azzal a szokásával felhagynia, hogy ezeket a drogokat használja, akkor azért mondjuk, mert ezt akartátok. Ez nem az, amit mi akarunk. Miért akarnánk ezt? Amikor azt mondjuk, hogy szükséges lenne abbahagynotok ezeket a szokásaitokat annak érdekében, hogy felemelkedjetek, akkor ez azért van, mert vannak szabályok, melyeket ti a saját történetetekbe, a saját életetekbe írtatok. Nem mi írtuk ezeket a szabályokat nektek. Szeretnénk, ha ezt tisztáznánk, mikor erről a választásról beszéltek.

Sokan vagytok, akik ide inkarnálódtatok és az inkarnációs terveteknek semmi köze a drogfüggővé válásotokhoz és aztán az abból való kilépéshez. Szeretnénk, ha ezt tisztáznánk. Sokan közületek egyszerűen találtatok egy utat ezekhez az anyagokhoz és úgy döntöttetek, hogy kipróbáljátok ezeket. Mi ezt semmilyen módon nem látjuk problémának, mivel ez nem a mi ügyünk. Ez a ti életetek. Ez a ti utazásotok. Ez a ti döntésetek. Becsüljük és tiszteletben tartjuk mindenki döntését és ezt szeretnénk megváltoztatni a világotok néhány törvényében.

A kormányaitok úgy gondolják, hogy az ő ügyük és az ő joguk, hogy börtönbe dugjanak ezért a választásért. Mi azt mondjuk, hogy sem a kormányotoknak, sem bárki másnak nincs joga megmondani nektek, hogy mit tehettek vagy mit nem tehettek, mindaddig – és ez a kulcs, és fontos, hogy emlékezzetek erre és az emlékezetetekbe véssétek, hogy – amíg nem sértitek meg mások jogait vagy nem bántotok másokat vele, semmilyen módon, alakban vagy formában. Ez a ti törvényetek. Úgy is hívhatjátok, hogy az egyetlen törvény, ami a könyveitekben lesz. Igen. Mit gondoltok erről? Elhiszitek ezt? Ma minden törvénykönyveteket szét fogjuk tépni és helyette egy rövid mondatot fogunk beleilleszteni. Ez az a törvény lesz az, mely alapján mindannyiótoknak élnie kell majd az életét.
Mit gondoltok erről? Megtehettek mindent az egész világon, amit csak szeretnétek mindaddig, amíg nem sértitek mások jogait vagy nem bántotok meg másokat semmilyen módon.

Mit gondoltok erről? Izgalmasnak tartjátok? Reményt ad ez nektek a jövővel kapcsolatban és talán a családotoknak és a barátaitoknak is, akik talán börtönben sínylődnek? Vagy megijeszt ez benneteket? Úgy gondoljátok, hogy ’A kutyafáját!’. Nincsenek többé őrült törvények a könyvekben, így nem leszek védve.’ Azt üzenjük nektek, hogy amit épp az imént mondtunk, az nem fog másnak sértést vagy kárt okozni semmilyen módon, alakban vagy formában. Minden áthágás, mely a világotokban előfordulhat, e rövid mondatba fogalmazott törvénnyel le van fedve.

Mit gondoltok erről? Szeretnénk olvasni a hozzászólásaitokat a mai üzenetünk alatt és kérdezzük, hogy mit gondoltok az új és egyszerű törvényről, mely a ti ’könyvetekben’ lesz – így fogjuk nevezni. Nem lesz szükségetek többé óriási törvénykönyv halmazokra, melyek mindezt a különböző és bonyolult törvényeket megmagyarázzák. Nem. Egy könyvetek lesz. Egy oldala lesz ennek a könyvnek és ezen az oldalon egyetlen mondat lesz írva. Mit gondoltok erről? Eláruljuk nektek, hogy a világotok egy új világ lesz, mely mindezen felesleges komplikációktól, törvényekről, szabályoktól, politikáktól, irányelvtől, megszorításoktól és adózásoktól mentes lesz. Mindentől. Mind eltűnik. Egy egész egyszerű hely lesz az életre, az utazásotok élvezetére, mely szabad minden ilyen megszorítástól és szankciótól és sérthetetlen jogtól.

Búcsút intünk mára, mivel végére értünk a mai közleményünknek, amit nektek írtunk. Azt üzenjük, hogy hamarosan ismét visszajövünk, hogy beszéljünk hozzátok, de nem szeretnénk, hogy elfelejtsétek amiről ma beszéltünk nektek. Ehelyett, azt szeretnénk, hogy mindannyian figyeljetek azokra a szavakra, melyeket mondtunk és tartsátok észben egész nap és minden eljövendő napon. Mindannyiótoknak kívánjuk, hogy merüljön el jelenleg– még ha csak kicsit is – abban, amire úgy céloztunk, mint tiltott vagy szórakozásból történő droghasználat és hagyjatok fel ezekkel a szokásotokkal, hiszen nem tudjátok biztosan, hogy ez az inkarnációs tervetek része volt-e vagy egy feltétel, melyet felvettetek a megállapodásotokba, és ha nem töritek szét e droghasználat láncait, akkor nem fogtok felemelkedni. Nem tudjátok, hogy ez a tervetek-e, így azt kérdjük: kockáztatni akarjátok a jövőtöket? Kockáztatjátok a felemelkedéseteket egyszerűen azzal, hogy marihuánát szívtok vagy más drogot használtok?

Azt üzenjük nektek, hogy nem éri meg. Azt üzenjük nektek, hogy mérlegeljétek a droghasználatot azzal szemben, amiről már tudjátok, hogy rátok vár. Amikor figyelembe veszitek ezt, amikor tekintetbe veszitek a paradicsomot és a hihetetlen életet, mely rátok vár és mérlegre teszitek a marihuánás cigarettával vagy a felírt pirulák napi bekapkodásával, akkor azt kérdezzük tőletek, hogy melyik fontosabb? Hiszen ez a döntés teljes mértékben a tiétek. Itt maradhattok, a 3. dimenziós börtön-bolygón olyan sokáig, amilyen sokáig szeretnétek vagy letehetitek az üveget, letehetitek a marihuánás cigarettát és kiléphettek ebből a börtöncellából egy paradicsomba.

Azt üzenjük, hogy ez rajtatok áll. Ez a ti döntésetek. Ez a ti életetek. Ez a ti utazásotok. Mi becsülni és tisztelni fogjuk a döntést, melyet minden egyes ember tett vagy meg fog tenni, hiszen ez volt a megállapodásunk veletek, mielőtt elmentetek. Kérdezzük ma tőletek: mit fogtok választani? És ismét emlékeztetünk benneteket arra, hogy ti tettétek meg ezeket a szabályozásokat. Egyértelműen meghatároztátok nekünk, hogy ’ha nem töröm meg a függőségem e béklyóit, akkor nem érdemlem meg, hogy felemelkedjek, így nem szeretnék felemelkedni és itt fogok maradni, ebben a 3. dimenziós világban addig, amíg találok egy módot, amíg rátalálok a bátorságra és új utat választok arra, hogy éljem az életem.’

Semmi mást, csupán a legjobbakat kívánjuk nektek. A reményeink és az imáink kísérnek minden lépésetekben az utatokon. Az üzenjük, hogy ez egy kihívás, melyet le tudtok győzni. Ha nem az lenne, akkor ezt a kihívást nem írtátok volna bele az inkarnációs tervetekbe és ez az alsó sor, ez az igazság. Nem állítottatok magatok elé olyan kihívást, mely lehetetlen lenne számotokra legyőzni. Szeretnénk, ha ezt tudnátok és elhinnétek, mivel egyszerűen ez az igazság. Tudjuk, hogy képesek vagytok rá. Ti tudjátok, hogy meg tudjátok tenni. Akkor hát, tegyétek meg.

Mi vagyunk a felemelkedett családotok. Azért vagyunk itt, hogy kivezessünk és kiirányítsunk benneteket e börtönből, melyet világnak neveztek egy olyan világba, melyet paradicsomnak hívunk. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/message-from-galactic-federation-of_18.html

Thursday, September 20, 2012

2012. 09. 15.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.09.15.


CSENDBEN TÁVOZZATOK A SZÍNPADRÓL 

 

 








Csupán arra fókuszálunk, amit akartatok. Vannak olyanok közöttetek, akik magukhoz ragadták a kezdeményezést, akik megtették az extra kört, akik kitartottak, míg mások feladták, visszariadtak vagy megtartóztatták magukat egy olyan világban, mely tele van zaklatottsággal, problémákkal és akadályokkal; minden olyan dologgal, amit saját magatok helyeztetek a saját utatokba. Ti vágytatok e kihívásokra azért, hogy ezek próbára tegyék az erőtöket és a bizalmatokat a jellemetekben és a tudatotokban, mivel úgy gondoltátok, hogy ezek a dolgok nagyon fontosak a számotokra az utazásotok során. Úgy gondoltátok, hogy akarjátok és szükségetek is van arra, hogy egészen a korlátaitokig legyetek eltolva. Úgy gondoltátok, hogy ez a legjobb és legbiztosabb módja annak, hogy mindent kinyerjetek a fizikai testbe történő inkarnációtok lehetőségéből, mely során egy fizikai világban éltek, olyanok között, akik szintén sok, hozzátok hasonló okból vannak itt, és szintén kihívások tömegével, akadályokkal és a saját személyes zavaró dolgaikkal kell szembenézniük.

Igen, ez a ti világotok. A világ, amit mindannyian saját magatok számára teremtettetek. Egy világ, mely néha összezavart, időnként összekuszált és minden esetben bonyolult és problémás olyan megoldásokkal, melyek közül alig néhány hozzáférhető. Ezt ti akartátok így. Hiszen milyen jót lehetne tenni, ha oly sok, azonnal elérhető megoldás lenne minden egyes problémátokra és kihívásokra? Ezt kérdezzük. Kérdenénk tőletek, hogy ha nem lett volna még egy csapat itt, és még egy eshetőség, mely ellenetek tervel, tervez, összeesküszik és cselekszik, akkor honnét jönnének ezek a kihívások? Ez az, amit ma kérdezünk tőletek, mivel szeretnénk még egy pillantást vetni arra, hogy kik a ti ellenfeleitek. Szeretnénk jobban megérteni őket és az ő motivációjukat.

Van valami, ami működésbe hozza őket. Nem? Valami, ami őket belül működteti és ez hangosan és tisztán működik. Valami motiválja, hajtja őket, hogy megtegyék azt, amit tesznek. Mi az, ami motiválni tudná őket oly nagyon? Oly nagyon, hogy annyira sok áldozatot hoztak a meggyőződésükért, az ő programjukért, az ő gonosz, titkos romboló tervükért és a pénz, hatalom és irányítás megszerzéséért? Semmi sem állítja meg őket. Észrevettétek? Még az elkerülhetetlen letartóztatástól, pertől és a bűncselekményeikért való büntetéstől való félelem sem tartja vissza, vagy állítja meg őket abban, hogy ezeket a terveket, összeesküvéseket, sőt még az ellenetek – a földi emberek ellen – történő cselekedeteket is folytassák. Valójában mi lehet egy olyan lény bensőjében, amely ehhez hasonló erővel tolja egy olyan program felé, mely oly sötét, oly gonosz és oly pusztító, mint az övéké?

Kíváncsian várjuk ma, hogy mit gondoltok erről. Ez a ti feladatotok, a házifeladatotok – ha úgy tetszik. Ha lennétek olyan kedvesek, szeretnénk, ha a hozzászólásaitokat az üzeneteink alatt hagynátok, beszélgetnétek egymás között és megtárgyalnátok azt, hogy mi van bennük, ami talán bennetek nincs meg vagy ami talán bennetek is megvan. Nem fogunk több nyomot elszórni erről, mivel a ti ötleteiteket várjuk, nem a mieinket. Mint mindig, ma is el fogjuk olvasni és tanulmányozni fogjuk a hozzászólásaitokat az üzenetünk alatt és azt üzenjük, hogy mindig emlékezzetek arra, hogy nincsenek rossz válaszok, amikor mindannyian együtt dolgoztok és megtesztek mindent annak érdekében, hogy megosszátok az őszinte és igaz érzelmeiteket, míg mindenki más véleményét és nézetét tiszteletben tartjátok. Ez a kulcs. Mindaddig, amíg udvarias és tisztelettudó módon írjátok a hozzászólásaitokat és azok nem követelőzőek, sértőek vagy gúnyosak másokra nézve, addig örülünk minden hozzászólásotoknak, még azoknak is, melyek nem egyeznek meg – még akkor is, ha erőteljesen – a miénkkel, a szervezetünkével és az itteni, mások szolgálatában álló küldetésünkkel.

Ez egy olyan pont, melyről úgy tűnik, sokan hiányoljátok, hogy megvédjük azokat, akik e negatív hozzászólásokat hagyják, melyekről úgy gondoljátok, hogy valamilyen módon szeretnénk elhallgattatni azokat a hangokat, melyek ellentétesek velünk, melyek bizalmatlanok velünk, melyek úgy gondolják, hogy egy olyan negatív program valamilyen része vagyunk, mely során meg akarunk benneteket hódítani, irányítani akarunk titeket vagy valamilyen módon lopni akarunk tőletek. Szeretnénk emlékeztetni benneteket arra, hogy természetesen nem ez a helyzet. Amit mi kifogásolunk az az, hogy vannak olyanok közöttetek, akik mások nézőpontjait támadják ’csípős megjegyzésekkel’, éles, ellenséges kritikával – mondhatnátok így – rájuk dobott kövekkel – mondhatnátok akár így is. Azt próbáljuk mondani, hogy más módjai is vannak annak, hogy a nézőpontjaitokat másokkal megosszátok.

Az egyik módja az, hogy ezeket a nézőpontokat és véleményeket udvarias és tisztességes módon tegyétek meg, miközben tudatában vagytok mások érzelmeinek. Kárt okozhattok az éles és ferde szónoklataitokkal, a rágalmazó beszédetekkel, gyanúsító célzásaitokkal és vádaskodásaitokkal. Van más mód arra, hogy a nézőpontjaitokat átadjátok és ez nem más, mint a mások érzéseinek, érzelmeinek és nézőpontjainak tisztelete. Látjátok itt a különbséget? Nagyon nagy itt a különbség, és szeretnénk, ha látnátok ezt az eltérést, mivel ha tisztábban tudnátok ezt látni, teljesen értenétek, mely hozzászólásokról gondoljuk úgy, hogy nem tartoznak ide.

Ezek nem azok a kommentek, melyek a miénktől eltérnek, vagy egy ellentétes beállítottságot mutatnak a miénkkel. Nem. Egyáltalán nem. Ezek azok a hozzászólások, melyek sértőek másokra nézve, melyek vádolnak, rágalmaznak és sértenek másokat, melyek rosszakaratot és rossz érzelmeket lobbantanak lángra, mert ravasz szavak vannak benne, és ezeket arra használják, hogy másokat sértsenek, hogy másokat megalázzanak, hogy szavakkal meggyalázzanak másokat szinte úgy, mintha ezek a levegőben lendülő öklök volnának. Látjátok a különbséget? Ha látjátok ezt az eltérést, kérjük, ma ezt is hozzátok tudomásunkra, mivel nagyon fontos. Szeretnénk megtisztítani a légkört ettől és olyan egyértelművé szeretnénk tenni a szándékainkat és a nézőpontunkat, amennyire csak lehetséges. Nem szeretnénk egyikőtöket sem zavarba hozni azzal, amit mondtunk.

Most, hogy elmondtuk a gondolatainkat ezzel kapcsolatban, beszélünk ma nektek arról, mit fogunk tenni az előttünk álló napokban a munkával kapcsolatban. Sokatokkal randevúzunk majd azok közül, akik ki lettek választva arra, hogy mellettünk dolgozzanak egy nagyon fontos projektben. Addig nem fogunk többet beszélni arról, hogy melyik projekt ez, amíg el nem kezdődik. Sokatok már tudja nagyon jól, melyikről van szó, mivel egy ideje követtétek az üzeneteinket, melyeket megosztunk veletek a csatornánkon keresztül. Köszönjük ezt nektek és azt üzenjük, hogy nagyra értékeljük, hogy velünk tartotok. Nagyra értékeljük a belénk vetett bizalmatokat is és nagyon fontos ez számunkra, mivel a bennünk lévő hitetek az, mely mindezen változásokat lehetővé fogja tenni. Bármilyen más körülmények között nem lehetne ezeket megtenni.

Látjátok ezt? Látjátok azt, hogy ha nem bíznátok bennünk, akkor nem tudnánk személyesen, sőt közvetve sem veletek dolgozni? A bizalomhiány félelmet okoz és a félelmet itt el kell kerülnünk mindig. A félelem rengeteg problémát okoz, sok zavart kelt, számos konfliktust vált ki. Rengeteg erőszakot is szül. Igen, a félelem ezt teszi. A félelem lehetővé teszi egy lény számára, hogy kirohanjon mások ellen, melyet védekezésképpen tesz, hiszen úgy érzi, hogy szüksége van támadni azért, hogy ne sérüljön meg. Ez az egyik illúziója a félelemnek és ezért fontos számunkra, hogy le tudjuk nyugtatni a félelmeiteket. Természetesen nem vesszük hasznát olyanoknak, akik lángra lobbantják ezeket a félelmeket, akik a félelem lángjainak oxigént adnak.

Értitek ezt? Ezért van az, hogy nem fogunk sem közvetlenül, sem közvetetten senkivel sem dolgozni azok közül, akik örömüket lelték abban, hogy másoknak bajt okoztak – ahogyan ti mondjátok. Nem lehettek egyáltalán a közelünkben, ha másokat izgalomba hoztok és teletömitek őket a saját félelmeitekkel, kétségeitekkel, gyanakvásaitokkal, bizalmatlanságotokkal, összeesküvés-elméletetekkel, sőt akár paranoiával is. Igen, néhányatok pontosan a paranoiás reakció küszöbére kerül. Technikailag a paranoia az agyatok egy területe, mely akkor kezd számításba jönni, amikor az agyatok többi részei - melyek általában arra használatosak, hogy ezeket a dolgokat kiszámítsák nektek – mellőzve vannak, nincsenek használva, figyelmen kívül vannak hagyva és ehelyett az agyatok riadót fúj, és azon részeit kezdi használni, melyek főként a primitív [alapvető] túléléshez használatosak.

A ’primitív’ szóval nem a barlanglakókra gondolunk. Ez ostobaság. Nem. Mivel nem voltatok annyira soha primitívek. Amit mi ez alatt értünk, az az alapvető struktúrája az emberi agynak, és más agyaknak is ebben az egész univerzumban, ahol alapvető túlélési képességek voltak elültetve az agy e részeiben. Ezen alapvető túlélési képességek közé, igen, a félelem is beletartozik. A félelem szüli a túlélést és annak a működését és védelmét is. Ez a félelem. A félelmet lehet néhány jó dologra is használni – ez igaz – de nem szeretnénk összezavarni benneteket azzal, hogy ezeket itt elmondjuk, és emlékeztetünk arra benneteket, hogy az utazásotok e részén a félelem teljes mértékben hasztalan, sőt, túl van a hasztalanságon. Káros és veszélyes rátok és másokra nézve körülöttetek. A félelem most ez számotokra.

Jócskán túl vagytok a túlélésetek első napjain. Már az előtt túl voltatok azokon a napokon, mielőtt valaha is ide, erre a bolygóra, erre a fizikai síkra inkarnálódtatok volna – néhányan már – százezer évekkel ezelőtt. Igen, ilyen régen. És jóval azelőtt, hogy idejöttetek, már magatok mögött hagytátok azokat a napokat, amikor az agyatok azon részei, melyek a félelmet arra hasznosították, hogy túléljétek, hasznosak voltak számotokra. Értitek, milyen régen vált a félelem hasztalanná a számotokra? Ez nem valami újdonság. Ez nem az a hely, ahol kiléptek a 3. dimenziós valóságotokból és a magasabb, 5. dimenziós valóságotokba léptek. Nem. A félelem minden hasznát és értékét elveszítettétek már és annak sok összetevőjét is, számtalan eon óta. Ezért azt üzenjük nektek, hogy jócskán itt az ideje – ahogyan ti mondjátok – annak, hogy teljesen elengedjétek, hiszen ez káros a számotokra és a körülöttetek lévők számára is. Nagyon hátrányos az utazásotokra nézve is és a többi ember utazására nézve is, mivel a ti félelmetek hatással van rájuk. Igen, ezt mind láthatjátok. Nézzétek, hogy mit tesz ez a félelmekre alapozott paranoiás beszélgetés azokkal, akik körülöttetek vannak. Megijesztitek a szomszédotokat, megrémítitek a fivéreiteket és nővéreiteket és teletömitek a szívüket mindenféle lidércnyomásszerű lehetőséggel és programmal és összeesküvés-elmélettel, pedig nincs is ok erre.

Nem azért vagyunk itt, hogy leigázzunk. Ez csupán egy totális hazugság. Mi mások szolgálata miatt vagyunk itt, hiszen ezt is tesszük. Ez az, amire a szervezetünk, a Fény Galaktikus Szövetsége törekszik és nem akar semmi mást. Ha láthatnátok, amit mi látunk, ha csupán egy másodperc töredékéig is érezhetnétek, mi van a szívünkben, megértenétek ezt, látnátok ezt, éreznétek ezt és tudnátok ezt. És ez az egyik oka annak, miért osszuk meg veletek minden egyes napon az üzeneteinket. Szeretnénk láttatni veletek valahogyan ezt, éreztetni valahogy veletek ezt és úgy gondoljuk, hogy jó munkát végzünk itt, mivel sokan vagytok, akik egyszer talán még féltetek tőlünk, de többé már nem féltek és ezek az emberek most bíznak bennünk. Azok számára, akik megtették ezt az utat, azt üzenjük, hogy gratulálunk és hamarosan talán együtt fogtok dolgozni velünk. Azok számára, akiknek még meg kell tenniük ezt a fontos lépést, azt üzenjük, hogy sosem késő becsukni az agyatok azon részének ajtaját, ahol a félelem lakik, mivel nem segít számotokra az utazásotok során. Nem lesz hasznotokra semmilyen módon sem ma, sem holnap. Soha az előttünk álló időben. A félelem hasznavehetőségének napja már rég elmúlt.

Most, hogy ezt tisztáztuk, szeretnénk folytatni azzal, hogy egy kicsit beszélünk arról, hogyan lesz az új világotok létrehozva és talán arról, hogy kik lesznek a lakói. Ez egy kérdés, egy rejtély még sokatok számára. Természetesen értjük, miért, mivel pontosan nem közeledtünk azzal, amiről úgy gondoljuk, hogy meg fogtok tapasztalni. Ez sok okból van, de a legalsó sorban az áll, hogy mindez a ti saját javatok miatt volt. Igen, mi sosem teszünk semmit saját magunkért, mivel nem magunk miatt vagyunk itt. Értetek vagyunk itt. Ha mindig eszetekbe jutna, hogy eldobjátok minden gyanakvásotokat és bizalmatlanságotokat és csupán azt higgyétek el, amikor azt mondjuk, hogy a tapasztalatunknak, a megszerzett bölcsességünknek, a magasabb dimenziós látószögünknek köszönhető, akkor igen, mi valószínűleg, nagyon is tudjuk, mi a jó nektek. Elvégre mi vagyunk a vezetőitek, és ha a saját szellemi vezetőtök nem tudja, mi a jó nektek, akkor – kérdenénk -, ki tudja?

Néha nehéz még nektek is tudnotok, hogy mi a jó nektek, mivel egy káprázat-világban éltek. Igen, szükséges tisztáznunk azt számotokra, hogy itt semmi sem valódi. Ezért van az, hogy illúzióként tekintünk rá. Hogyan lehet egy világ valódi, ha oly sok különböző lény manipulálja – egyesek a valóságotok feletti – hatalmas erőkkel? Ezen univerzum magasabb kiterjedéseiben, a magasabb dimenziókban ez a féle manipuláció, ez a féle játék, szerepjáték vagy forgatókönyv nem létezik, mivel ezek valós létformák. Nekünk valódi karrierjeink vannak és valódi feladataink, melyeket minden nap el kell végeznünk. Valódi barátaink és valódi családunk van. Nem szeretnénk azt mondani, hogy a családotok és a barátaitok hamisak, vagy nem szeretnek benneteket, vagy hogy ti nem szeretitek őket, és hogy nem élvezitek a társaságukat. Nem. Nem ezt mondjuk. Amit mondunk az, hogy vannak forgatókönyvek arról, hogy ki lesz a családotok és kik lesznek a barátaitok ebben az életetekben. Megidéztetek tapasztalatokat – ha úgy tetszik –, melyből mindannyian tanulhattok és gyarapodhattok.

A valóság az, hogy életetek nem más, mint egy színdarab vagy mozifilm, melyben ti vagytok a színészek. Látjátok? Ez az, amiért azt mondjuk nektek, hogy egy illúzióban éltek és valójában semmi sem igaz, mivel ez egy színdarab, egy forgatókönyv. Ti valóban ott vagytok, ez nagyon is igaz. És valójában vannak falai a házaitoknak, és valóban a padlón jártok, és valóban van egy kutyátok, és minden – igen -, minden igaz. Ez valóság, de ami nem valóság, az az életetekben lévő személyek mögötti motiváció, mivel ez a rész meg van írva és szeretnénk, ha ez mindig eszetekbe jutna a következő alkalommal, amikor szeretnétek valakit megítélni a tetteiért vagy az élete miatt, vagy mindenért, sőt még azért is, ahogyan kinéz, mivel minden vele kapcsolatos dolog meg volt írva és ugyanez mondható el rólatok is.

Ti vagytok a vezető férfiak és nők a produkciótokban és a ti fivéreitek és nővéreitek szintén vezető férfiak és nők az ő produkciójukban. Látjátok? Ez attól függ, melyik oldalról nézitek és mivel ti csupán egy lény vagytok jelenleg a világotokban, csupán a saját nézőpontotokból nézhetitek. Tehát, ti vagytok a saját show-tok csillagai és csupán szeretnénk, ha emlékeznétek erre és, hogy szintén emlékeznétek arra is, hogy valójában ez egy show és ezért nem mondunk semmit arról, hogy a világotokban bármi is valódi. Ezért segítünk nektek ’levizsgázni’ – ha úgy tetszik –, vagy abban, hogy csendben hagyjátok el a színdarabotok színpadát.

Ezzel engedjetek meg visszatérnünk arra, hogy mit látunk, mi fog történni az új világotokban, mivel ez egy olyan világ lesz, mely visszatér a valóság állapotába. Ide tartotok. Itt a nagy különbség. Elhagyjátok a színdarabotokat, az illúziótokat, a valóságotokat és ejha, mekkora különbséget fogtok látni és tapasztalni egyszer, mikor a függöny legördül erre a agyon hosszú, csodálatos, izgalmas, félelmetes, várakozással teli, néha komikus, de mindig szívszaggató előadásra!? Vissza fogtok térni a valóság talajára, ahol minden valódi, ahol a barátaitok valóban a barátaitok és nem színészek, akik arra lettek kitalálva, hogy a kalandjaitok során csatlakozzanak hozzátok. A szerelmek, melyekre rá fogtok találni, valódiak lesznek. Nem megírt románcok lesznek számotokra. Igen, az emberek többsége, melyeket talán szerettetek, legtöbben színészek és színésznők voltak, bár ők ezt nem tudják. Ti írtátok a forgatókönyvet számukra, ezért honnan is tudnák, hogy mi a szerepük? Nem tudják. Tehát ne gondoljátok, hogy valami nagy összeesküvés van, ahol mindenki tudja, csak ti nem, hogy szerepet játszik, hiszen ez nem igaz.

Van egy elbűvölő film a világotokban, amit mi is láttunk, mivel a csatornánk, Greg oly nagyon meghatódott ettől a filmtől, hogy ez az ő elméjében egész hosszú ideig benne volt és a felsőbbrendű énje értette és ajánlotta is nekünk. Ezért, kivettünk egy másolatot – mondhatnánk így is – és mindannyian leültünk és megnéztük együtt. A címe ’A Truman Show’. Egy férfiről szólt, aki az illúzió világában élt. Minden csalás volt, hamis volt, egy moziberendezés volt körülötte. Minden barátja, családtagja és munkahelyi kollégája színész volt, akik tudatosan tudták, hogy szerepet játszanak. Ő [Truman, a főszereplő – a ford.megj.] nem tudta, hogy a többiek mindannyian csupán egy nagy és gondosan kidolgozott előadás részei voltak. A feje fölötti csillagok színpadi lámpák voltak nagyon messze, fent a távolban. A horizont egy festett vászon volt kék éggel és fehér felhőkkel. A kis szigetén az őt körülvevő óceán egyszerűen csupán egy nagy kút volt, mely bezárva tartotta őt az ő kis illúzióvilágába.

Ez egy csodálatos film volt és mindannyiótoknak ajánlottuk, mivel ez nagymértékben igaz. Ez pontosan az, ami a világotokban folyik ma. Az egyetlen különbség az – és ez egy óriási különbség -, hogy minden barátotok, családtagotok, szeretőtök és minden ember a városaitokban és a nagyvárosaikban szintén illúzióvilágban élnek és nem tudják úgy, mint a ’A Truman Show’-ban tudták, hogy ők szereplők, hogy ők csupán előadok. A ti illúziótokban minden egyes ember nem más, mint Truman. Minden egyes ember Tru-man [true man jelentése igaz/valódi ember – a ford. megj.] és ez az egyik szimbólum azok közül, melyeket ez a film tartalmaz.

Van több is és biztos vagyok benne, hogy - mivel oly sokan közületek most kimennek és kivesznek egy másolatot és megnézik ezt a filmet – Greg örülni fog, hogy megoszthatja veletek a szimbólumokat, melyeket ő és a testvére ebből a filmből megfejtettek. A szimbólumok teljes mértékben bámulatosak és erősen javasoljuk mindannyiótoknak, hogy tudjon meg többet arról, hogy a film- és az irodalmi szimbolizmus miről szól, mivel rengeteg csodálatos ’háttértörténet van’ – így fogjuk hívni ezeket – melyek el vannak rejtve a kamerák elől, melyeket csupán alapos gondolkodással, szemlélődéssel és nyomozással lehet felfedezni.

Azt mondjuk nektek, hogy ez szintén igaz a ti életetekre is, mivel itt egy ’háttértörténet’ zajlik. Igen, ennek a produkciónak vannak titkai. Van egy történet a történet mögött. El vannak rejtve minden evilági dolog mögött, melyek csupán azért csináltok, hogy ne lássátok, hogy valami más történik itt. Mi nem fogjuk elárulni nektek, mi az, mivel tönkretennénk ezt a mesét nektek, de erősen ajánljuk mindannyiótoknak, hogy sokkal alaposabban szemlélje a világot maga körül, beleértve a családot, barátokat, tapasztalatokat is. Próbáljátok meg felfedezni, mik voltak a barátaitok és családotok motivációi, amikor vitába szálltak veletek, vagy amikor egy szerelmetek összetörte a szíveteket, vagy amikor kirúgtak egy munkahelyről, vagy amikor egy barátotok hirtelen eltűnt az életetekből és nem mondta el, miért.

Mindennek nagyszerű célja van. Van egy rejtett történet és egy eltitkolt üzenete számotokra. Ha valahogy fel tudnátok fedezni a titkokat, akkor a kis világotok egy hihetetlenül nagy paradicsommá nyílna meg csakúgy, mint ahogy Truman felfedezte, amikor elkezdte keresni. Azt üzenjük nektek, hogy ha ti szintén rászánjátok az időt és az erőfeszítést és elkezditek keresni ezeket a rejtett titkokat a világotokban, akkor mikor megtaláljátok, amikor felfedezitek, egy teljesen új és igazi valósággá fognak feltárulni a jelenlegi illúzióvilágotok színfalai mögött, mely egy brilliánsan és természetesen jól játszott és csodásan megírt előadás.

Mi vagyunk a producerek, ennek az egésznek - a ti show-toknak - az igazgatói. De nem színészek vagyunk, mivel nem játszunk, nem mesélünk történeteket és a mi vonalaink nincsenek megírva, csupán néhányatoké. De emlékeztetünk arra, hogy nem mindenki, csak néhányatok vonalai vannak megírva, hiszen a legtöbb része annak, amit ti, vagy a barátaitok, családotok és szerelmeitek mondanak, a szívükből jön, és nem írjuk meg ezt a részét a show-toknak és ti sem írjátok meg, mivel maradt még más is, amit meg kell írni és ez a más a szeretet. Megengedtétek, hogy a szeretet a saját részét írja meg, hogy spontán legyen, hogy a központi színpadon álljon megvilágított monológgal és elszavalja a költeményét. A szeretet a lényeg [esszencia]. Ez az, ami minden mese fonalában és a létezésetek forgásában elhelyezkedik. A szeretet és csupán a szeretet az, amely énekel az esőben. A szeretet és csupán a szeretet az, mely megmássza az óriási hegyeket is csupán azért, hogy elmondhassa, hogy megtette. A szeretet az az érzelem, mely megmozgatja a szeleket, ezzel megtöltve a vitorláitokat, melyek lehetővé teszik a hajóitoknak, hogy új földekre érkezzenek és ez az, amit sokan tesztek ma. Egy új földrészre értek, egy új álomba, egy új valóságba, mely nincs megírva és nincs eljátszva, hanem csupán valós.

Mi vagyunk a produkcióvállalat, a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles


Fordította: Vénusz


Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/message-from-galactic-federation-of_8172.html

Wednesday, September 19, 2012

2012. 09. 16.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 09. 16.

A DELFINEK ÉS A BÁLNÁK 

 

 








Vizsgálva és ellenőrizve új világotokat, azt mondhatjuk kivitelezése nagyon símán halad. Azt is elmondhatjuk, hogy ez a konstrukció szilárd. Alapjaitok sértetlenek, a falak és keretezés nagyon jól halad, elég erős és alkalmas számunkra, hogy folytassuk építését együtt új házunknak, melyet sokat közületek fognak otthonuknak hívni az előttünk álló napokban. Mint már rámutattunk, nem szeretnénk folytatni építését otthonotoknak egy ingatag és repedezett alapra, mert ezen az alapon múlik egész civilizációtok növekedése, gyarapodása és sok eonon keresztüli létezése a jövőben.

Egy civilizáció nem boldogulhat és még csak túl sem élhet, ha ingatag talajra, sárra, csúszó talajra, és változékony sziklákra építették. Ehelyett az alapnak szilárdnak kell lennie, szennyeződéstől mentesnek, vízszintesnek, erősnek és szilárdnak. Amire itt utalunk az a gondolatforma, ami létrehozza új valóságotokat. Ismét metafórával szolgáltunk azért, hogy világosabban ábrázoljunk egy pontot. A lényeg itt, ebben az esetben az, hogy ti mindannyian együtt a jövőre vonatkozó kollektív gondolkodási formáitokon, álmaitokon, látomásaitokon, és reményeiteken keresztül, amelyek feltöltik alapotokat, szó szerint majdnem ilyen módon, mert ti teremtetek egy alapszerkezetet amire lehet építkezni.

Metaforikusan mutatjuk be ezt, mintha egy ház építése lenne, mert ez az ehhez legközelebbi metafóra amit számotokra találtunk, és nagyon ideillőnek és megfelelőnek találjuk, és bizonyos módon bájosnak, mivel ti egy házat építetek, amelyen közösen fogtok osztozni. Mit gondoltok erről? Gondoljátok, hogy ez egy korrektül használt metafóra? Mi ezt gondoljuk, így folytatni fogjuk ezen metafóra használatát. Azt látjuk éppen most, hogy együtt vagyunk veletek, haladva együtt tovább ezen építkezésen, mint azt mi tettük nem is olyan régen. Mi most elkezdjük építeni házatokat és ha akad közöttetek olyan, aki járatos a házépítésben és ács, az megértheti, hogy ez azt jelenti, hogy egészen jól haladunk és már felhúztuk az új falaitokat, ezek lesznek új valóságotok falai.

Szóval, hogyan szeretnétek ezeket a falakat megépíteni? Szeretnétek nagy ablakokat nagy látképpel, kilátással tavakra, hegyekre, mezőkre és erdőkre? Azt gondoljuk, hogy igen, és így nem fogjuk megépíteni ezeket a falakat ilyen kilátás nélkül. Amikor ezt mondjuk, megkérdezünk benneteket arról, hogyan nézzen ki új otthonotok, milyen tájképet szeretnétek látni. Szeretnétek egy sík földet hegyek, kanyonok, völgyek és erdők nélkül? Nem, nem gondoljuk, hogy ezt szeretnétek, figyelembe véve az összes csodálatos fényképet, amit sokan közületek megosztanak néhány legszebb tájáról mai világotoknak. Ez az amire célzunk, amikor azt mondjuk nektek, hogy mai szavaitokon és tetteiteken keresztül teremtitek meg új világotokat, mert ha nem lettek volna számosan közületek, akik megosztják látomásaikat és álmaikat a jövőről, hogyan tudhatnánk mit szeretnétek teremteni és eképpen hogyan tudhatnánk mit segítsünk létrehozni nektek, látjátok?

Társtervezőitek, építészeitek és építőitek vagyunk, így tudnunk kell, mit szeretnétek megtapasztalni. Ez a munkánk. Mi vagyunk a fő építőmesterek, ácsok, építészek és várostervezők, és nagyon büszkék vagyunk arra, amit közösen csapatként elérhetünk. Minden, amire ehhez szükségünk van tőletek az tervrajzaitok és mi meg fogunk építeni számotokra bármilyen álomházat, amit szeretnétek. Amikor erre gondoltok, izgalmasan hangzik ez számotokra? Úgy érezzük izgalmasnak találhatjátok ezt, csak gondolkozzatok ezen, bármilyen házatok lehet amilyet akartok, megnevezitek és mi segíteni fogunk megtervezni és megépíteni ezt. Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon jó üzlet, és minden amit ehhez kérünk tőletek az a betáplált információ.

Szóval, hogyan oszthatjátok meg velünk ötleteiteket és elképzeléseiteket új otthonotokról? Nos, azt mondjuk nektek, a legjobb módszer erre, ha hagyjátok hogy ujjaitok beszéljenek és ez számítógépeitek használata. Szeretnénk, ha folytatnátok olyan csodálatos fényképek küldését, melyeket gyönyörűnek találtok mai világotokban. Erdők, folyók, óceánok, tengerpartok, hegyek, és bármi is az, ami megihlet benneteket, bármi is az, ami lélegzetelállító számotokra. Mi gondosan tanulmányozni fogjuk ezeket a fényképeket és el fogjuk helyezni őket új világotok és csodálatos otthonotok folyamatosan változó tervrajzai közé. Ez mai feladatotok. Kérjük nézzetek körül interneteteken ezen a csodálatos vasárnapi napon és keressetek néhány olyan fotót világotokról, amit gyönyörűnek találtok, olyan tájak fényképeit, amit szeretnétek megélni szomszédságotokban, és mi hozzá fogjuk adni ezeket új otthonotok egyéni tervrajzához. Ez az amit tenni fogunk ma és ez a feladat számotokra, Drágáink. Úgy érezzük, ez egy szórakoztató feladat lehet számotokra, és várjuk, hogy átfésülhessük néhány világhálós közösségeteket, ahol sokan közületek találkoznak és beszélgetnek nagyon fényes jövőtökről.

Azt kell mondanunk, hogy az egyik ilyen közösségetek a Facebook. Mi nem szoktunk támogatni vagy hirdetni egyes weboldalakat interneteteken, de úgy érezzük, hogy a Facebook minden bizonnyal egy különleges közösség, mert ez az ahol számtalan milliónyi egyed találkozik és megosztja egymással látomásait a jövőről. Sokan közületek már tudják ezt, és sokan közületek, Fénymunkásaink, összekapcsolódtak ezen a módon. Sokan vannak közületek, akik még nem fogtak bele ebbe, és elmondjuk nektek, ha nem kapcsolódtok össze másokkal a Facebook-on, akkor kimaradtok egy csodálatos lehetőségből, hogy összekapcsolódjatok számtalan, igen, számtalan mennyiségű kortársatokkal, a többiekkel, azokkal akik hasonló elmék és elképzelik új jövőtöket. Összekapcsolódhattok azokkal, akik hiszik, hogy kötődésük van földönkívüli otthonaikhoz. Csatlakozhattok hozzájuk spirituális szinten is, habár a végén úgy fogjátok találni, hogy mindannyian egyek és azonosak vagytok, mert mindannyian valahonnan máshonnét érkeztetek.

Igen, nincs itt senki közületek, akinek ne lenne ilyen különleges – ha úgy tetszik – kötődése más bolygókhoz és birodalmakhoz ezen Univerzum szerte. Mindannyian, minden egyes lélek közületek eredetileg máshonnét származik. Mit gondoltok erről? Meglepő ez számotokra? Úgy érezzük sokan közületek meg fognak lepődni megtudván ezt, ez az amiért annyira meglepőnek találjuk azt, amikor akadnak olyanok közületek, akik úgy tűnik bizonyos fajta ellenségességgel mutatnak azok felé, akik nyíltan vállalják, hogy ők egy másik bolygóról vagy éppen galaxisból származnak, mint ti mindannyian, és ez vicces dolog. Mindannyian valahonnan máshonnét érkeztetek, az egyetlen különbség, hogy sokan közületek még nem emlékeznek erre, de fogtok, mivel nincs más út, folytatnotok kell utazásotokat sokkal tovább valahogyan, mielőtt elkezditek felismerni ezt, mielőtt a nyomok elkezdenek megmutatkozni, vagy mielőtt családotok elkezdi felvenni a kapcsolatot veletek.

Igen, ez az ahogyan ez történt már sok más egyénnel. Megkérdezhetitek magatoktól honnan származik ez a „rögeszme” vagy ezen „őrült hit, hogy ők másik bolygóról származnak”? Nos, akkor elmondjuk nektek. Először is sokan közülük már kapcsolatba léptek azzal, amire mi utalunk, mint az ő galaktikus családjuk. Ez egy nagyon izgalmas pillanat volt számukra, mivel sokan közülük még nem ébredtek rá, hogy valahonnan máshonnét származnak, de amikor a földönkívüliek – igen, mi földönkívüliek vagyunk – elkezdenek kapcsolatba lépni velük akár telepatikusan vagy amit ti álomállapotnak hívtok azon keresztül, megtapasztalják, hogy összeköttetésbe kerültek valakivel, valamilyen módon. Mi nem most debütálunk és mondjuk azt nekik, hogy mi az „X” bolygóról jöttünk és te egy vagy közülünk, nem. Amit mi teszünk az, hogy először köszönünk, ez minden, és hagyjuk hogy elgondolkodjon ezen és rájöjjön miért látogatták meg őket ezen földönkívüliek álmukban, vagy telepatikusan és köszöntjük őket. Miért? Mi a kapcsolatom ezekkel az emberekkel? Sokan közülük elkezdenek gondolkozni„Kapcsolódhatok ezekhez a lényekhez valamilyen módon?„ és miután elgondolkodtak ezen egy kicsit, néhány következtetést levontak, köszönhetünk újra és ezúttal talán elmondhatjuk nekik, hogy valahonnan máshonnét származnak.

Ez egy nagyon lassú és fokozatos folyamat, ahol lehetővé tesszük számukra, hogy kibontakozzanak és felfedjék ezeket a rejtélyeket maguk számára, mert úgy érezzük ez sokkal szórakoztatóbb ezen a módon és minden bizonnyal sokkal biztonságosabb tudatuk számára, mert mi nem érezzük ezt megfelelő betolakodásnak és azt mondjuk „Hé, mi földönkívüliek vagyunk, és te egy tagja vagy családunknak.”. Úgy gondoljuk ez megijesztene sokatokat és talán eltávolítana néhányatokat attól ami történik. Mi természetesen nem szeretnénk ilyet tenni, mivel a mi szándékunk az, hogy visszahozzunk benneteket hozzánk, mert annyira hiányoztok nekünk. Nem akarunk megijeszteni benneteket és elriasztani, nem. Végtére is sok hosszú eonnal ezelőtt történt, hogy néhányan közületek elindultak és mondhatjuk azt, hogy elfeledkeztetek rólunk. Ez rendben van. Mi azonban nem feledkeztünk meg rólatok.

Gondoltunk rátok minden egyes napon, mert mi vagyunk lelki vezetőitek. Na, kimondtuk. A titok kiderült. Ez az, akik a lelki vezetőitek. Lelki vezetőitek nem maradtak otthon szülőbolygótokon oly messze távol tőletek, nem gondoljátok, hogy a lelki vezetők szeretnének sokkal közelebb lenni hozzátok, így segíthetnek nektek amikor szükséges, így egy kicsit jobban hallhatnak benneteket, mert igen, a távolság nem számít amikor telepatikus vagy éppen álomállapoti kommunikáció történik, habár sokan ezt meglepőnek találjátok a mi összes technológiánk és összes magasabb dimenziós pszichikai vagy telepatikus képességünk miatt, de az igazság az igazság, és el fogjuk mondani nektek, hogy a távolság nem számít. Minél közelebb vagy egy lényhez, annál tisztábban kommunikálhatsz vele.

Ez az igazság, Hölgyeim és Uraim, és szeretnénk, hogy egyszerűen csak higgyetek ebben ma, túl sok érvelés, vita és vádak nélkül, hogy mi ismét újra feltöltünk benneteket füllentésekkel, mert ez egy nagyon érthető és egyszerű igazság, amit mi mindannyian megértünk itt a magasabb birodalmakban. Amikor mi közelebb vagyunk hozzátok, jobban hallhatunk benneteket és ti is jobban hallhattok bennünket, amikor kommunikálunk veletek és van számos különféle kommunikációs módunk, de ebbe ma nem bonyolódunk bele. Csak azt fogjuk mondani, hogy mi, lelki vezetőitek, ki lettünk választva arra, hogy idejöjjünk sokkal közelebb a művelethez, ahogy ti mondjátok, és itt vagyunk egeteken figyelve az összes történést.

Láthatjuk amikor túráztok, leestek és mi segítünk térdeteket bekötözni. Ez az, amit teszünk. Nem láttok, nem éreztek vagy érzékeltek bennünket, és jobbára nem is veszitek észre hogy ott vagyunk, de tudjátok ott vagyunk, mert mi vagyunk és mindig is ott voltunk. Azóta amióta inkarnálódtatok ide, itt voltunk ilyen vagy olyan formában. Talán személyes szellemi vezetőtök nem volt itt, de itt tartózkodtak képviselői parancsnokságunknak, ebben biztosak lehettek, vigyázva népetekre, amint civilizációtok fejlődött. Segítettünk is egy kicsit a mi apró módszereinkkel. Igen, akkor valószínűleg nem vettétek ezt észre, de sok tudományos áttörésetek, találmányotok és ötletetek volt „sugallt”. Hívhatjátok ezt úgy, hogy elültettük vagy elvetettük társadalmatokba, igen.

Ez nem csalás vagy olyan amit ti kibicelésnek ismertek, nem egyáltalán nem, mert civilizációtok valójában általunk kezdődött, nem általatok. Minthogy ti vagytok a családunk, hogyan kezdhettétek volna el ezt a civilizációt egyedül magatok, családotok tudta nélkül és természetesen segítsége és részvétele nélkül ezen civilizáció beoltásában? Visszatérve a kezdetekhez, amikor ez a bolygónak egyáltalán nem volt az, amit ti intelligens életnek nevezhettek, habár mi az összes állatot, rovart, halat és minden más életet intelligensnek látjuk, de az egyszerűség kedvéért ma hadd mondjuk azt, hogy nem volt emberi vagy humanoid lény ezen a bolygón.

Bolygótok egy csodálatos paradicsom volt, gyönyörű állatok minden fajtájával és igen, ez magába foglalja sok dinoszaurusz fajtáját az életnek bolygótokon. Ami velük történt az egy szégyen volt, kár volt értük, szomorúan néztük távozásukat és el fogunk magyarázni egy keveset arról, hogy mi történt velük, egy későbbi időpontban, erről biztosítunk benneteket, és úgy véljük sokan közületek el fogják hinni ezt, mivel látjátok most, elkezdtünk nyilvánosságra hozni nektek nagyon régen elrejtett titkokat majdnem napi rendszerességgel, egyetértetek ezzel, és úgy találjátok, hogy ezen meglepetések izgalmasak, érdekesek és inspirálóak? Úgy érezzük igen, ezért továbbra is folytatni fogjuk ezen titkok leleplezését.

Sok eonnal ezelőtt itt a Földön nem létezett intelligens élet, mint már mondottuk. Vannak felderítőink, akik nagy űrhajóikkal felfedezik ezt a Világegyetemet, és kutatnak bolygók után, amelyekről úgy érzik, hogy alkalmas lakóhely lehet érző életformák számára, ahol el lehet kezdeni új civilizációkat építeni. Szóval, itt a Földet felfedezték felderítőink, akik láttak egy kis kék bolygót méltóságteljesen úszva pár susogó felhő formában, amik szolgáltatták gyönyörű és bájos nevét galaxisunknak, Tejút. A tejes leheletszerű felhőalakok úsztak kis kék márványgolyótok felszínén és felderítőinknek azonnal elállt a lélegzete látva mennyire gyönyörű bolygó ez, idejöttek hajóikkal, leszálltak, és otthagyva lábnyomukat az első intelligens életformaként, érző életformaként ahogy hívjuk őket, megérintve lábukkal talaját ennek a csodálatos kis bolygónak, egy bolygó ami oly távol van galaxisunk közepétől, hogy ezért javasolták építését egy nagyon különleges civilizációnak itt, olyannak, mely felkeltheti lények érdeklődését az ideutazásra, amint látjátok, nem sétagalopp annak ellenére, hogy sok faj van létezik ebben az Univerzumban, amely kifejlesztette űrutazási képességét, ami elvihetné őket körbe az egész Világegyetemben egy teljes körre csak egy nagyon rövid időtartam alatt.

Nehéz megmondani mennyire rövid idő alatt, mert ez függ a választott útvonaltól és az utazás módjától, mint láthatjátok, létezik számos különböző módszer az utazásra körbe és keresztül ezen Univerzumon. Ez lehet meglehetősen összetett időnként, így ezt a témát félretesszük egy másik napra és csak azt mondjuk, hogy létezik sok fejlett faj ebben a Világegyetemben, akik rendelkezik űrutazási képességgel és elérhetik ezt a bolygót bármilyen gond nélkül, de még sokkal több faj, bolygó és civilizáció létezik ebben az Univerzumban, akinek csak egy kis munka lehet ideutazni. Igen, ez meglephet benneteket. Bolygótok annyira távol és messze fekszik ezen galaxis központjától, és ez a galaxis, a ti csodálatos Tejút galaxisotok, egyáltalán nincs közel központjához ennek a Világegyetemnek, ez ugyancsak a szélén található Univerzumotoknak. Tehát ezt figyelembe véve, úgy éreztük ez egy olyan hely volt, ahol egy nagyon különleges civilizációt kell építeni, ösztönözve a lényeket arra mindenhonnét, hogy idejöjjenek.

Szóval ez volt a terv, és ez az, ahol ezen Világegyetem legnagyobb elméi összegyűltek hosszú gondolkodásra, és dobálództak ötleteikkel és vízióikkal a tervről oda-vissza, és csak a legjobb, csak a leginkább inspiráló, legeredetibb és amiről azt mondhatnánk legbrilliánsabb ötletek lettek elfogadva és kerültek bele világotok végleges tervrajzába. Szóval, mik voltak ezek a tervek? Mit tartalmaztak? Nos, az első dolog amit beleírtak az volt, hogy bolygótoknak az abszolút látványos szépség bolygójának kell lennie, ahol a táj csak megindítóan fenséges, lélegzetelállító lehet, és ez az amit tettünk.

Bolygótok ma nem egészen úgy néz ki, mint akkoriban. Hegyeitek nem voltak ilyen magasak, völgyeitek nem voltak ennyire mélyek, folyóitok nem voltak ilyen hosszúak, nem esett ilyen sok hó bizonyos területeken, és a nap nem sütött ennyire más területeken. Megváltoztattuk stílusát olyanra, amelyben ma létezik. Bolygótok eredménye a mi kreatív látomásunknak, tervezetünknek és megvalósításunknak. Igen, meglephet sokatokat, hogy sok természeti csodátok nem éppen annyira természetes, mint gondoltátok. Ez nem jelenti azt, hogy ezek hamisak vagy nem érnek annyit, mint amit gondoltatok róluk, nem, egyáltalán nem, ami azt illeti sokan közületek most még értékesebbnek fogját találni ezeket tudván, hogy sok erőfeszítés és igyekezet lett belefektetve tervezésébe.

Mi, kezei sok különféle lénynek, sok különböző világáról ezen egész Világegyetemnek, közösen formáltuk és alakítottuk hegyeiteket és azok csúcsait. Fogtuk az ujjainkat, és úgy ahogyan egy gyermek fest vele, kiástuk folyóitokat, így azok mélyebbek, szélesebbek és hosszabbak lettek. Igen, pontosan ez az amit tettünk. Találtunk egy módot arra, hogy lehetővé tegyük a hóesést nagy fehér gyönyörű hópelyhek formájában világotok néhány kiválasztott területén, és világotok más területeire adtunk nektek fehér homokos tengerpartokat és napsütést, amely felmelegít benneteket, lebarnítja bőrötöket és felmelegíti a vizeket, lehetővé téve ezzel, hogy úszkáljatok anyabolygótok csodálatos óceánjaiban. Ezután feltöltöttük óceánjaitokat néhány példányával a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb, és legérdekesebb halfajoknak, és még emlősfajtákkal is az Univerzum minden tájáról, és ez az, ahogyan delfinjeitek és bálnáitok idekerültek.

Igen, sokan elkezdtek gyanakodni vagy erősen hinni azt, hogy delfinjeitek és bálnáitok földönkívüli fajok. Nos, hihetetlenül intuitívak vagytok, hogy kitaláltátok ezt, mert ez teljesen igaz. Delfinjeitek és bálnáitok nem a Föld bolygó szülöttei. Mit gondoltok erről? Meglepőnek találjátok ezt? Érdekesnek találjátok ezt? Egy kicsit másképpen látjátok most őket tudván, hogy ők – igen – maguk is földönkívüliek? Mi a helyzet ezzel, és most elkezdtek egy kissé szert tenni betekintésre, hogy miért annyira intelligensek, miért rendelkeznek beszéddel, és miért jönnek ki olyan jól az emberekkel. Gondolkozzatok csak el ezen. Talán ők intelligens életformák egy másik bolygóról, akik vezetői, tervezői, kormányai, polgárai világuknak.

Mit gondoltok erről? Érdekesnek találjátok? Gondolkodásra serkenti ez egy kicsit agyatokat arról, hogy honnét származhatnak és milyen lehet a bolygójuk? Nos, van egy meglepetésünk számotokra. Lesznek olyanok közületek a közeljövőben, akik haza fognak utazni szülőbolygójukra és látni fogjátok magatok hogyan élnek ők, hogyan tervezték meg civilizációjukat és most elmondjuk nektek, habár nem szeretnénk elrontani bármilyen meglepetést is, hogy ez a civilizáció egy modern civilizáció. Ők nem csak vízi élőlények. Valójában építettek egy civilizációt, igen, és látni fogjátok ezt és ettől bizonyosan el fog állni a lélegzetetek.


Ők tudatos lények és szuper intelligensek. Igen, ez meglepő lehet még azok számára is, akik tudják, hogy mennyire intelligensek lehetnek a delfinek és a bálnák. Ők szuper intelligensek. Még azt is mondhatjuk ezen a pontján utazásotoknak, hogy ők sokkal intelligensebbek, mint sokan az itteni emberi népességből. Szeretnénk megismételni még egyszer, hogy megbizonyosodjunk arról mindannyian hallottátok ezt. A jelenlegi delfin és bálna fajok bolygótokon sok esetben mérhetetlenül kiválóbb intelligenciák, mint sok tagja az emberi népességnek ezen a bolygón ebben az időben. El tudjátok ezt hinni? Meglep ez benneteket?

Most gondolkodjatok el az összes delfinen és bálnán, amit meggyilkolnak minden évben, és igen, a gyilkosság szót használjuk, és nem a levágást, mivel az emberek a levágni szót akkor használják, amikor állatokról, és a gyilkosság szót használják, amikor emberekről van szó, és amint azt megosztottuk veletek, léteznek delfinek és bálnák ezen a bolygón, amelyek sokkalta intelligensebbek sok itteni embernél. Így azt mondjuk nektek, hogy nem fogjuk használni a levágni szót vagy azt a kifejezést, hogy „hálóval kifogták”, amikor utalunk a bálnákra és delfinekre, és ehelyett a gyilkosság szót fogjuk használni, mert természetesen használhatjuk ebben az összefüggésben a gyilkosság szót, és ez az ami hamarosan meg fog változni.

Igen, ez nagyon jó hírként érhet sokatokat, akiknek szíve összetörik, amikor látnak egy újabb bálna vagy delfin mészárlást, mert igen, ők intelligens lények, és még ha nem is lennének azok akkor is leállítanánk ezt a mészárlást, de ők azok, így le fogjuk állítani ezen gyilkosságokat és úgy érezzük sokan közületek támogatni fognak ebben bennünket. Hogyan fogjuk ezt megtenni? Nos, azt mondjuk nektek találtunk módszereket, hogy befolyásoljuk jó irányba, pozitív irányba világotok sok kormányát, mert láthatjátok, képesek vagyunk bizonyos ajándékokat felkínálni nekik, és ezt nem úgy értjük, hogy további felhatalmazást adunk a cabalnak, nem, mivel a cabal el lesz távolítva az összes földi kormányzatotokból, mielőtt elkezdünk felajánlani néhány ilyen ajándékot, mert nem vagyunk benne abban az üzletben, hogy felajánlunk ajándékokat a mi – most hívjuk őket - ellenségeinknek, mert ezek, mivel nem szövetségeseink így valaminek és valakinek lenniük kell, aki nap mint nap tervezi megsemmisítésünket, hajóink felrobbantását, az minden bizonnyal ellenségnek tekinthető. Korrekt ezt így mondani, Drágáink?

Nem szeretjük használni az ellenség szót, így hívhatnánk őket ellenfeleknek, amelyről úgy érezzük sokkal nagyvonalúbb és kedvesebb kifejezés, mint amit megérdemelnek, mert amit ők csinálnak és terveznek az egyszerűen megvetendő. Ők annyira gyengék, hogy bármeddig el fognak menni, hogy rendezzék a számlát embertársaikkal vagy velünk, aminek valójában számukra semmilyen módon sincs pozitív végeredménye. Ez csak még több nyomást gyakorolhat rájuk, de őket ez nem érdekli, nem jelent számukra semmit, ők egyszerűen személyes kielégülést akarnak bosszú formájában, és ez valami olyan, amit mi jó ideje megfigyelünk, mert vártuk hogy dühöngésben törjenek ki, puhányságban, ahogyan ti utalhattok erre, mert nem gondoljuk azt, hogy ők kivonulnának férfiakként és nőkként, ők nem, és ma megismételnénk nektek, hogy úton vannak kifelé. A letartóztatások folynak.

Ma újra szeretnénk beszámolni nektek arról, hogy látjuk a letartóztatások folytatódnak, igen. Megértjük, hogy közületek sokan nem fogják ezt elhinni és úgy hisszük ez valamilyen fajta ködösítés, félretájékoztatás vagy valami új dolog, bárminek is szeretnétek ezt hívni, de azt mondjuk most nektek, hogy jelentjük azt amit a két szemünkkel látunk és a letartóztatások zajlanak. Kit tartóztatnak le? Nos, most éppen a nagy halakat kell még letartóztatni és tudjuk, hogy ez az a pillanat amire sokan közületek várnak, az az igazság, hogy várnotok kell még egy kicsit erre, de elmondjuk nektek, hogy ez a nap bizonyosan elérkezik, mert amit ők most tesznek az, hogy kipucolják a kis srácokat, ahogyan ti hívjátok őket, a közvetítőket és egyszer ugyanezt fogják tenni a nagy halakkal, a fejesekkel ahogyan nevezitek őket, könnyű fogás lesz – ahogy mondjátok – mivel nem fog a hátuk mögött állni a hálózat. Nem fognak rendelkezni nagy szervezett csatlós hadosztályokkal, hogy bosszút álljanak nekik, mint látjátok, a főmuftik a tervezésen és cselszövésen kívül semmit sem csinálnak.

Nem kapnak fel fegyvereket, telepítenek bombákat vagy szivárognak be más szervezetekbe, nem, nem tesznek semmi ilyesmit, mert ők csak az aktatologatók, ahogyan mondjátok, és nagyon jók a parancsok elugatásában. Ez minden amit tesznek. Nagy falka csatlóssal rendelkeznek, akik elvégzik a piszkos munkát számukra, éppen úgy, mint ahogyan vannak szolgálóik, akik elvégzik az összes házimunkát nekik, és éppen úgy ahogyan valaki elvégzi az összes munkát nekik, mivel ők nem lóti-futik, mint ti, az igazi férfiak és nők ezen a világon. Nagyon lusták és ez az, amiért látni fogjátok őket a kor pusztításának nyomaival arcukon, és sok esetben túlsúlyosan, mert ők nem tornáznak, nem sportolnak, nem végeznek kétkezi munkát, nem festik ki házaikat, kaszálják le a pázsitot, tisztítják ki a garázst vagy otthonaikat.

Vannak embereik, akik mindent megtesznek nekik és ez az amiért úgy néznek ki, ahogyan, mert nincs semmi más, ami a testet jobban erősítené,finomítaná és formában tartaná mint egy kis testgyakorlás, és sokatok teljesen megérti ezt, és azt is amiért ma ajánljuk mindannyiótoknak, hogy keljetek fel egyszer a számítógép előtti székből egy kis időre, sétáljatok szomszédságotokban, a parkban, vagy tavatok gyönyörű partján. Kerékpározzatok, kocogjatok ha szeretitek, kosárlabdázzatok vagy űzzetek bármilyen sportot amit szerettek, csak éppen mozduljatok ki a házból, mert nincs jobb sok különböző szinten fizikai járművetek számára egy kis testgyakorlásnál, de eltértünk egy kicsit beszélgetésünktől, így térjünk vissza csodálatos delfin és bálna fajaitokhoz.

Azt mondjuk nektek, hogy el fogjuk vinni számos tagját a lakosságnak, hogy meglátogassák szülőbolygóit ezen gyönyörű és intelligens lényeknek, és amikor látni fogjátok azt, ahol ők élnek, vissza fogtok gondolni arra hogyan kezeltétek őket itt bolygótokon, könnyekben fogtok kitörni, és nem szeretnénk ezt tenni veletek, de ez valami olyan, amit meg kell tapasztalnotok, így készüljetek fel rá. Azt szeretnénk, ha ma elképzelnétek egy világot, ahol a delfineket és bálnákat az emberekkel egyenlően kezelik, és ezalatt azt értjük, hogy tilos vadászni rájuk, ami bármilyen módon is árthat nekik. Nem lesz több mészárlás vagy gyilkosság népességükkel szemben, és nem lesznek elpusztítva otthonaik, melyek a ti gyönyörű óceánjaitok.

Minden delfinetek és bálnátok, melyek ma bemutató- vagy vidámparkokban szerepelnek, vissza lesznek engedve óceánjaitokba, nem számít mik lesznek a következmények. Nem szeretnénk hallani olyan történeteket, hogy az egyszer fogságba került bálnák és delfinek nem élik túl, azt amikor visszaengedik őket természetes élőhelyükre. Ez sületlenség. Ez újabb dezinformáció. Aljas dolognak találjuk azt, hogy vannak olyanok, akik kitalálják ezt a hazugságot, mialatt egyre több és több delfin és bálna tölt meg kis tartályokat apró vidámparkjaitokban, mely csak egy módszer néhány kapzsi kis tulajdonosnak, hogy még több piszkos pénzre rátehesse a kezét, és belefáradtunk ennek látványába, éppen úgy mint sokan közületek és tenni fogunk valamit ez ellen. Most mögöttünk álltok, vagy sem?

Szeretnénk látni hozzászólásaitokat mai üzenetünk alatt, tudatva velünk, hogy százszázalékosan mögénk álltok-e kampányunkban az összes delfin, bálna, az összes állat és hal kiszabadítására állatkertjeitekből, tengeri akváriumaitokból és összes vidámparkotokból. Úgy gondoljuk, hogy szeretnétek látni ezt, drága barátaink, mert mi igen, és elkezdünk segíteni nektek ennek végrehajtásában. Mit gondoltok erről? Ma arra kérünk benneteket, hogy mutassátok meg nekünk, hogy támogatjátok ezt, mert szeretnénk látni, hogy elég számban vannak közöttetek olyanok akik ezt támogatják, hogy valóra válthassuk ezt az álmot. Úgy érezzük lesz egy nagy nyilvános felzúdulás, különösen miután világotok összes lakója megérti mennyire intelligensek ezek a fajok, és az egyik ilyen módszer lesz az, amikor sokan közületek visszatérnek szülőbolygóikról történetekkel és igen, még fényképekkel és videókkal is, egy nagyon valóságos, gyönyörűen megtervezett és megépített civilizácóról.

Itt hagyunk benneteket ezzel a gondolattal mára. Szeretnénk látni hozzászólásaitokat mai üzenetünk alatt, és szeretnénk azt, hogy próbáljátok meg lefesteni elmétekben, esetlegesen hogyan nézhet ki a delfin és bálna civilizáció, és el fogtok csodálkozni azon, hogyan építhettek ők esetlegesen bármit is. Nos, azt mondjuk nektek, hogy a szellem ereje építhet hatalmasabb hegyeket, mint egy pár kéz és ez minden amit erről mondani fogunk most.

Amíg újra beszélünk Drágáink, képzeljetek el lelki szemeitekkel egy világot, amiben szeretnétek élni és tökéletes számotokra, akár egy engedmény nélkül, ami nem pendíti meg szívetek húrjait és ríkat meg benneteket az, hogy világotok annyira gyönyörű, olyan szabad, olyan virágzó, annyira jutalmazó, izgalmas és szórakoztató, kalandos és titokzatos. Tüntessétek el az összes akadályt, ahogyan ti mondjátok. Engedjétek fantáziátokat szárnyalni hihetetlenül vadon és szabadon, mert ez lesz hosszú időre új otthonotok, és szeretnénk, hogy élvezzétek a legteljesebben ezt, sohasem fáradva bele szépségébe, formájába vagy működésébe.

Szeretünk mindannyiótokat, és mint már mondottuk, barátaitok vagyunk, családotok, új világotok társtervezői és építői. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Lily-of-the-valley

Website – ascensionearth2012.blogspot.com

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar