Followers

Thursday, August 23, 2012

2012. 08. 21.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.08.21.


Ajándékok és felelősség

 

 




Az ajándékok megosztásához, - az olyanokhoz, melyeket egyszer kapni fogtok -, megfelelő megállapodást lehet tenni és fenntartani, mert egy megfelelő, biztonságos, eredményes, összetartozó és hatékony munkakörnyezet mind olyan ajándékok, amiket megkaptok majd, mert megérdemeltétek. Nincs más út vagy ok, hogy az ajándékok, mint ezek, át legyenek adva egy világnak és az azon élő embereknek. Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, világokat figyelünk meg, az ő fejlődésüket és tudatosságukat követjük nyomon, és ha úgy érezzük, hogy eljött a megfelelő idő, ezeket az ajándékokat átadjuk nekik. Ez a döntés számos tényezőtől függ, és ma ezeket fogjuk megbeszélni veletek.

Az első tényező az lenne, hogy ha egy világ emberei készen vannak néhány ajándékra ezek közül, legtöbb esetben nagyon fejlett technológiákat használnak. Nem tudjuk természetesen felajánlani a fejlett technológiával kapcsolatos ajándékokat olyan világnak, amelyik még csak a közepén tart a mezőgazdasági fejlődésének vagy bármely más időszakában a fejlődésének, ahol nem értek még el egy technológiai korszakot. A ti világotok természetesen megfelelt ennek a követelménynek, és mint ténykérdés, néhány éve értétek el ezt a követelményt - bár voltak bizonyos más tényezők, amelyeknek a ti világotok és az emberek nem feleltek meg. Ezek közül egyik a háború eredményei. Egy népnek meg kell mutatnia, hogy elért egy pontot a történelmében, ahonnét kezdve már nem akar háborút, amikortól többé már nem támogatja a háborút, és amikortól többé már nem érzi úgy, hogy az erőszak és a vérontás az eszköze egy probléma megoldásának.

Úgy érezzük, hogy vannak a világotokban olyanok, akik elérték az értelem e szintjét, bár úgy hisszük, hogy ez az értelem kétségkívül nem egyhangú az emberek között, mivel még sokan vagytok olyanok, akik úgy vélik, hogy az erőszak és a háború a válasz, mely meg fogja oldani néhány, sőt sok jelenlegi problémátokat. Ez aggasztó, mivel nem engedhetjük meg a mi technológiánknak, mely sok esetben nagyon fejlett és más célok használatára is átalakítható. Ezek közül a technológiák közül néhányat – rossz kezekben – fel lehetne használni vagy háborús és pusztító fegyverré lehetne alakítani. Nagyobb erő és irányítás elérésére is használhatók, bár ezek a technológiák nem erre lettek tervezve és mi sem erre használjuk és nem is e célból osszuk meg veletek ezeket az ajándékokat.

Ez az egyik legkomolyabb dolog, amelyet a szervezetünk fontolóra vett és megtervezett. Visszavesszük azonnal ezeket a technológiákat az emberektől – mivel ezt meg kell tennünk –, ha bárki elkezdi szétszedni, visszaépíteni, átalakítani, manipulálni vagy bármi módon háborúra, erőszakra, pusztításra, mások megfenyegetésére, mások megsértésére vagy bármi más módon bántásra, manipulálásra használni vagy megpróbál más emberi lényeket illetve élőlényt irányítani vele ez ügyből a bolygótokon. Értitek, drágáim? Szeretnénk teljes mértékben egyértelművé tenni, amennyire csak lehet, hogy nem engedhetjük meg egy percre sem a visszaélés semmilyen szintjét és a rossz bánásmódot sem azokkal a berendezésekkel vagy fejlett technológiákkal, amiket ajándékként adunk majd nektek oda vagy bármelyik technológiánkkal, amiket lehet, hogy megtartunk, mert ezek veletek való megosztására jelenleg nem vagyunk felkészülve. Úgy érezzük, hogy egyértelműen kifejeztük magunkat ebben és nem tudnánk még tisztábban megfogalmazni ezt, ezért mehetünk is tovább.

Legyetek tudatában annak, hogy azok a programok, amiket veletek – legalább részben – megbeszéltünk most el fognak kezdődni. Drága barátaink, ne számoljátok a perceket vagy az órákat, de még a napokat sem addig, amíg elindulnak, sem hogy mikor fejeződnek be vagy mikor kérjük a segítségeteket ezekben a projektekben. Van egy tökéletes időkeretünk, amiben úgy érezzük, minden projektnek szükséges elindulni, futni és befejeződni és megfelelő idő áll a rendelkezésre ahhoz, hogy véleményünk szerint minden program sikeresen végrehajtódjon és befejeződjön. Az első számú projekttel kezdjük, ami néhány egész hosszú védőgát építése lesz bolygótok számos földterületének tengerpartjain.

Sikeresen elértünk világotokban egy megfelelő tömeget, akikről úgy érezzük, hogy köszönetet mondanának ezt a nagyon fontos projektet végrehajtó csoportjainknak. Felvettük a kapcsolatot és megkaptuk a tájékoztatatást mindenkitől, akik e kezdő projektben részt fognak venni. Elég erről ennyit mondanunk. Nem szeretnénk, hogy bárki közületek nyilvánosságra hozza – sem on-line köreitekben, sem telefonon keresztül, sem levelezésen át, de még akkor sem, ha szemtől-szembe beszéltek valakivel – azokat a terveket, amelyeket velünk bármilyen módon készítettetek. Egyértelművé tettük magunkat ezen a téren? Amint mondtuk, a biztonság és épség a legfőbb jelentőségű dolog, és minden veletek kezdődik és azokkal a képességeitekkel, hogy tudjátok-e követni a biztonsági és sértetlenségi irányelveket és irányvonalakat, amiket kijelöltünk nektek.

Sok más projekt lesz elérhető azok számára, akik nem lettek megkeresve erre a kezdő projektre. Egy percre se szomorodjatok el, ne érezzétek elfelejtve vagy figyelmen kívül hagyva magatokat, amiért erre a projektre nem lettetek kiválasztva; hiszen ez a projektek hosszú vonalából csak az első program. A ti szolgálatotokra más területeken van nagy szükség és más területeken nagyra lesz értékelve a segítségetek és lehet, hogy még boldogabbak lesztek, és otthonosabban fogjátok érezni magatokat más programok valamelyikében, amiket rövid időn belül elkezdünk veletek. A védőgát projekt, bár egy nagy programnak számít teljesítményét tekintve, de egy kis projekt az embererő mennyiségét tekintve. Néhány projekt ilyen lesz, de nem mind, mivel azok közül a projektek közül, amiket felvázoltunk nektek néhány nagy embererőt igényel majd, és ha úgy akarjátok, „értekezünk” és „táblát akasztunk az ablakunkba” ezekre a pozíciókra („állásokra”) rövidesen az eljövendő napokban.

Ne féljetek attól, hogy nem kapjátok meg a telepatikus értesítéseinket, mert kidolgozunk módszereket arra, hogy mindenki - akár képes, akár nem a telepatikus értesítések fogadására -, helyet kapjon legalább egy projektünkben. Biztosak lehettek abban, hogy ha szeretnétek velünk dolgozni és mi is úgy érezzük, hogy pozitív kiegészítője lennétek a csapatunknak, akkor fogtok is velünk dolgozni. Ez a mi ígéretünk számotokra és amint már mondtuk, ha megígérünk valamit, azt be is tartjuk. Nem vagyunk ígéretszegők, mint ahogy néhányan a világotokban tévesen hiszik. Ha azt mondjuk nektek, hogy elkezdjük ezt vagy azt a projektet hamarosan, mi azért használjuk a „hamarosan” szót, mert erre más megfelelő meghatározás, magyarázat vagy metafora nincs, ami felér azzal, hogy megérthessétek, hogy ez nem ma van, de lehet már holnap, hogy elkezdünk egy projektet ezek közül. Értitek, hogy mi csak a „hamarosan” szót tudjuk használni, mivel nincs megszabott dátum számotokra, így mi mást mondhatnánk nektek, ami lehetővé teszi számotokra, hogy úgy értsétek, hogy nem lesz hosszú, évekig tartó, de még van hetekben vagy hónapokban mérhető idő előttünk? Megegyezhetnénk abban, hogy a „hamarosan” szó egy megfelelő határozószó arra, hogy kifejezzük ezt az időkeretet? Kétségkívül érezzük, hogy ez egy megfelelő és korrekt leírás és szeretnénk látni néhányatok hozzászólásait ma ehhez a témához.

Az egyik legnagyobb panasz, amit a munkánkkal kapcsolatban hallunk itt, a világotokban az, hogy a „hamarosan” kifejezést gyakran használjuk, de sosem tesszük meg. Mi mindannyian teszünk. Minden egyes nappal és éjszaka szorgalmasan dolgozunk azokért a célokért, amelyeket körvonalaztunk veletek együtt. Nem veszünk ki szabadnapokat, nem megyünk nyaralni. Pillanatnyilag az állomáshelyeinket felszerelésén dolgozunk, amire szükség van, és minden egyes műszakot úgy fejezünk be, hogy az azzal töltött órákba kemény munkát tettünk. Mi mást tehetnénk, mint azt, hogy azt tesszük, amit tőletek is kérünk? Nem tudunk megtenni bizonyos dolgokat, mert várunk az embereitekre és arra, hogy megtegyék. A Teremtőtökkel és a veletek is kötött megállapodás része volt az, hogy rajtatok, a földi embereken múlik majd bizonyos dolgok befejezése, mielőtt közbeléphetünk és segíthetünk nektek másokkal együtt.

Jelenleg arra várunk, hogy a földi szövetségeseitek, akik a bűnös cabal tagjainak letartóztatásáért felelősek, teljesítsék a feladatukat. Ők szintén nagyon szorgalmasan dolgoznak éjjel és nappal. Ők szintén nem vesznek ki szabadságot, hogy nyaralni menjenek. Nagyon keményen dolgoznak a nyári nap hőségében és életüket kockáztatják napról napra, az emberek szó szerinti szabadságáért harcolva. A szabadság fog győzni, ezt látjuk és ez az, amiben határozottan hiszünk. Ez a tiétek lesz. Meglesz, mint ahogy azt a Teremtőnk, aki a mi Teremtőnk is, elrendelte. Higgyetek. Legyetek mindig bizakodóak az embertársaitokban, a mi és más hasonló szervezetekben lévő fivéreitekben és nővéreitekben, hiszen mindannyian ugyanazért a célért dolgozunk. Mindannyian ugyanazt a dolgot szeretnénk, a földi emberek szabadságát valamint a jólét és jutalom napját mindannyiótok kemény munkájára és erőfeszítéseire.

Mindannyian a ti szövetségeseitek vagyunk ebben a hadjáratban. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.


Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/08/message-from-galactic-federation-of_5264.html

9 comments:

  1. Kedves Fény testvéreim!
    Repesve várom már az értekezéseink időpontját, hogy végre mi is a tényleges tettek mezejére léphessünk. Úgy érezzük, hogy a ti időérzéketek az időn kívüli világban teljesen másképpen működik mint a miénk. Ezt át lehetne hidalni, van rá ötletem, de most ha megengeditek ezt én is a találkozásuk, a személyes kapcsolatunk utáni időben osztanám meg veletek. Van olyan érzésem, hogy hatásnövelő propagandafogásokat alkalmaztok nálunk, de erre is van egy meglátásom miért teszitek velünk. Ez a ti módszereitek között a legfontosabb alapelv lehet - azt el kell mondani, hogy főképpen ezért kaptok havat- esőt a vehemensebb földieinktől. Ajándék ígéretével is eldurrantotok egy kis puskaport, mert az már nem lesz annyira érdekes, elveszti a meglepetés voltát így. Pszichikai háború csatáiban nagyon járatosak vagyunk, ezért jobban szeretjük a kis ajándékot azonnal, mint a kolosszálisat de csak hosszas időpont tologatás után. Mindezektől függetlenül várjuk az együttműködési lehetőséget, de erre is igaz az előbbi tényfeltárás, hogy mondjátok meg ki kell, mennyi időre és mikor, mert a mi világunkban is vannak elkötelezettségeink és azokat is be szeretnénk előbb fejezni. Fontos kérdés, hogy azok a fénymunkások akik alkalmazva lesznek le kell-e zárják előző életük szakaszát, vagy vissza fognak térni? Ezt fontos, mindenképpen tudnunk kell!
    Sajnos a cabal felszámolásából sehol sem tapasztalunk lényegi végrehajtást, de még hadmozdulatokról sincs értekezésünk. Igazán adhatnátok valami tájékoztatást, hogy mondjuk egy olyan kis ország mint a miénk, mikor kerül sorra, lehet-e a felszabadítási frontba is jelentkezni, vagy legalább arról írnátok, hogy van-e már felszabadított terület valahol a földön. Türelmünk azért van fogytán, mert túl sok kétkedést engedtek ránk és a fátyol ami eltakarja előlünk a lényeget úgy látszik, hogy részben tőletek származik. Van egy magyar mondás: "Jobb ma a biztos rosszról tudni, mit a többször halogatott jóról".
    Ha ez a küzdelem értünk folyik, akkor nem szabad engedni, hogy minket kihagyjatok belőle.
    Szeretettel!

    ReplyDelete
  2. Szép Napot Kedveskéim!
    Lenyűgöz a felénk tanusított türelmetek. Én belátom, hogy a lehető legóvatosabban kell tenni a dolgotokat... Leszállna egy űrhajó valahol? huhúúú, belekeveredne valahogy a főmédiába, huhúúú... szép kis kalamajka lenne, menne ki mivel tud oda, ki kapával, ki kaszával, ki atommal, lenne szép kis "ereszed el a hajam buli" és anarchia... nem lehet ezt elkapkodni, semmit se lehet erőltetni... én személy szerint elkézelni se tudom teljes káosz nélkül, hogy tudnátok ezt megoldani. - Nagyon örülök, hogy nem nekem kell ezen agyalni... - (ez vicc volt) :)
    Szerintem Ti jelenleg jobban ismertek minket, mint mi magunkat, ezért bármilyen előrehaladás tempójában csak Ti dönthettek!
    Én bízom bennetek...érzi a szívem!
    Sok sikert!
    Viki

    ReplyDelete
  3. Drága Fénycsaládom!


    Bizony már mostanában sokan és sokszor érezzük azt, hogy "Jön a vonat, jön a vonat", csak éppen nem jön! :-( Végtelen türelemmel és TUDATOSAN tudjuk megtartani a középpontunkat és hitünket a szívünkben. Tudom, hogy "teher alatt nő a pálma" és "viharos tengerek képeznek csak jó tengerészeket" :-) Ezeket tudatosítva magamban, tudom újra teljes szívvel és hittel várni a közös munkánkat és újra találkozásunkat. Esténként mikor felnézek az égre és érzékelitek az energetikai összekapcsolódásunkat, fényhajóitokkal leköszöntök nekem úgy, hogy felcsavarjátok a fényeteket egy pillanatra. Na, akkor érzem a szívemben, hogy nem vagyok egyedül, és nyelem a könnyeimet a meghatódottságtól. Várom a mielőbbi találkozást az én Égi Családommal a végtelen szeretet energiájában! :-)

    ReplyDelete
  4. Drága Fény Galaktikusai Ashterék,Plejádok,Atlantisziak,Szíriusziak!És minden más fénylény!Nagyon boldog vagyok hogy hamarosan elkezdhetjük a projektet,nagyon várom,készen állok,figyelem a jeleket.Köszönöm a türelmet,a sok munkát amit végeztek a földön,az emberekért a földanyáért.Hálás vagyok érte,szeretlek benneteket♥ Szeretettel,Adrienn LF

    ReplyDelete
  5. Kedves GF/Siriusziak/és Lemuriai Testvéreink!
    először is köszi Magatesz ezen szavakat és betűket, ezek most felszabadítottak/felnyitottak bennem pár gátat, boldogan és türelemmel várom már én is a találkozásaink/együttműködésünk első hullámait hogy Csillagformáinkat kiteljesíthessük együtt,
    (Szívem Szeretetével mindannyiunkért). Egy újabb remek idézetemet megosztom ha nem bánjátok: "Sose feledjük a remény-sugaraink ösvényei mindig Szívtől-Szívig terjednek!"
    (Kedves Katalin ha a versemmel vagy a hozzászólásommal valami probléma lenne a másik blogodon, szólj és leveszem, csak merthogy úgy külön raktad).

    ReplyDelete
  6. Szeretlek benneteket!
    Elég türelmetlen népség vagyunk mi Emberek. A "hamarosan" szót, meg kell értenünk, rá kell hangolódnunk. Mivel korlátok között, időkeretek között élünk, mindenkinek van órája, időmérő eszköze, és a "hamarosan" időpont számunkra, egy nagyon rövid időt jelent. Van akinek egy két nap, van akinek egy két óra, de akinek már nagyon elege van a végjátékból, annak a tegnap is későn lenne. Az óránk pedig nem tudja kijelezni a "hamarosan" idejét.
    Egy nagyszerű dologra jöttem rá újra, ugyanis én is bele estem a türelmetlenség hibájába. Én már kiszámoltam, hogy mikor is vannak a közzé tételek, a jóléti alapok szétosztása, a közvetlen találkozások, a földre-szállások. Ezért én már össze is készítettem mindent, mert megyek haza az enyéimhez. Azután, elkezdtek késni a dolgok, az én számításomhoz képest és jókora csalódás ért. Az eredményhez való ragaszkodás egy igen hatékony célmegsemmisítő eszköz, amelyet nagyon szívesen használunk a céljaink lerombolását illetően. A másik finom eszköz, amely még ennél is hatékonyabb, és ez pedig a Kétely. A kételyben ugyanis senki nem kételkedik és nincs hozzá fűzött eredményhez való ragaszkodás sem. Ez a legjobb legtisztább energiaminta, amelyet eddig megismertem. Ha ezt a kettőt használom, akkor tuti, hogy semmit, de semmit nem tudok elérni. A siker képlete tehát: gondolj a Célra, Kétely és Eredményhez való ragaszkodás nélkül. Ha ezt a két jó barátot megismered, akkor tudod mi az, ami visszatart. Sokat tanultam ettől a két jó baráttól! Amúgy a Kételyt, az elkötelezettséggel lehet megoldani. Én személy szerint, elköteleztem magam a Fénynek, a Galaktikus Föderációnak. Megtanultam úgy türelemmel várakozni, hogy ne fogyjon el a belső energiám. Meg is vagyok békés egyensúlyomban és tudom a Szeretetet és a fényt sugározni, bármekkora mennyiségben. Bízom abban, hogy segítségére lehettem bárkinek, aki olvassa soraimat.
    Öröm, Szeretet, harmónia, Béke minden élőnek.
    Talen.

    ReplyDelete
  7. mire ti csk berendezitek az állásaitokat már rég január elseje lessz. én szeretettel szólok és turelemmel de ha ti nem találjátok a hangot és a hangolást, és olyanoktól várjátok hogy jojjenek segíteni akik még azt sem tudják mi folyik itt, akkor hogy várjátok el hogy jelentkezzenek?
    akkora a lemaradásotok és a hozzá nem értésetek perpillanat, amivel nemhogy ripszropsz világméretu gátrendszert de még egy tanyasi paralimpiát sem tudnátok osszehangolni. Ez nem kritika nem odamondom hogy hoborogjek , hanem drága testvérek bárhogyan is szeretném hogy másképpen legyen , de ez tény!
    Amit mondotok, hogy torténik, annak se híre sem hamva. Az egész rendszer ugyanúgy robog a rómainális keményebb osszeomlás felé még mélyítve a kovetkezményeket mint idáig. nem fékezi semmi sem az euró elkovetet baklovéseit sem a eu-zóna stabilizálását sem az egyének gazdasági és túlélési esélyeit nem szélesíti semmi, sot ellenkezoleg minden tovább romlik.abban sem reménykedem hogy a most osztol bekovetkezett nagy élelmiszeráremelkedést amit a kukorica- USA, rizs-India -Kína, búza-Ukrajna -Európai tekménycsokkenése okoz és ezáltal fellépo nyomor és éhinség kezdodik csodás módon az éhenhaltak feltámasztásával orvosolnátok pedig azok akik éhenhalnak szívben a leggazdagabbak és a legszerényebbek mivel méltósággal viselik keseru-nyomorú kimúlásukat.
    úgyhogy épp itt lenne az ideje hogy vagy tegyetek is olyat aminek használható az eredménye vagy ne hitegessetek és tarsatok kísértésben senkit elvonva az erot a menekulésre való felkészuléstol. Vagy komolyan tesztek és az menni fog mert a jó dolgok ha nem is látszi rogton de mukodnek, vagy ne szovegeljetek mert egy éve csak szovegeltek és nem változik jóirányban semmi.

    ReplyDelete
  8. Kedves Csillagrezgő!

    Kérlek emlékeztessél, mert sajnos nem emlékszem! Köszönöm!
    Szeretettel üdvözöllek!

    ReplyDelete
  9. Kedves Gábor Kati, az ufók és földönkívüliek blogon tettem közzé (a "Hozzászólások, megjegyzések" cím alatt) és Dombi Katalinnak akartam ezzel írni, de mindegy már nem lényeges.
    Szeretettel és hálával!

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar