Followers

Monday, July 30, 2012

25.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 7. 25


AZ ASHTAR PARANCSNOKSÁG ÜZENETE 2012. 07. 25.


PARTVONALAITOK MEGERŐSÍTÉSE


Mozgatók vagyunk és felrázók, egyetemes nézetben és terjedelemben. Meglátogatunk világokat, amikről úgy érezzük, hasznot húzhatnak segítségünkből, fejünkben lévő nagy ötleteinkből, nagy terveinkből, nagy álmainkból és nagy reményeinkből egy jobb világra, azok számára akiket felkeresünk segítség ajánlatainkkal. Eljöttünk világotokra egy elképzelésével mindnyájatok és anyabolygótok ragyogó új kezdetéről. Amit mi terveztünk számotokra az valami annyira látványos, szép, hatalmas, hogy ezt valóban némi időbe telik befejezni, azonban még a korai szakaszában az összes tervnek, amit hoztunk nektek, úgy érezzük aratni fogtok egy kevés hasznot itteni jelenlétünkből és hajlandóságunkból, hogy felajánljuk segítségünket, munkaerőnket, technológiánkat és bölcsességünket.

Sokan közületek látó szemetekkel néznek körül, és meglátnak egy világot, ami biztosan zsákutcába került, szemetek éleslátó, tisztánlátó, látja, amit mások nem látnak, nem láthatnak, nem fognak látni, mások még nem állnak rá készen látni, látjátok? Nem mindenki érte el ugyanazt a szintjét az fejlődésnek [evolúciónak], mint néhányan a többiek közül. Ennyi az egész. Ez nem egy háború a felébredtek, a nem felébredtek és a kettőjük között elhelyezkedők között. Mindannyian barátok vagytok, szomszédok és család. Ti mind együtt vagytok ebben és mindannyian együtt voltatok nagyon-nagyon hosszú ideig. Ha megértitek, milyen sokáig közületek sokan valóban szomszédok, család és barátok voltatok hosszasan, és ez egy nagyon elszigetelt, sötét és veszélyes utazásnak tűnt, úgy érezzük, mindnyájan elkezdhetnétek egy kicsit másképp, jobban bánni egymással, mint ahogyan jelenleg viselkednek sokan közületek másokkal.

Nem akarjuk azt mondani, hogy mindnyájan viselkedjetek egymással egy kicsit jobban, mert néhányatok mások felé kedvességet, tiszteletet, szeretetet, megértést, türelmet, toleranciát, humorérzéket, méltányosságot, igazságosságot, őszinteséget, szeretetet, irgalmat és megbocsátást mutat nagyon gyakran, és ez felmelegíti szívünket is, és ez az, amiért elérkezett az idő világotok meglátogatására, és a rendelkezésünkre álló ajándékok felajánlására. Ez azért van, mert azok közületek, akik megtanultak viselkedni egymással azon a módon, mint mi más Galaktikus Parancsokságokkal, itt vannak kopogtatva ajtótokon virágokkal, ajándékokkal és széles mosollyal arcukon. Ideérkeztünk barátainkkal és családunkkal, gyermekeinkkel és háziállatainkkal együtt.

Egész családunkkal jöttünk.

Nemcsak tudósként, földmérőként, kutatóként és építőipari munkásként tartózkodunk itt, nem, egyáltalán nem. Azért vagyunk itt, mert mi képviseljük az élet minden területét, minden szempontját, minden területét és pályáját, és amikor találkoztok velünk, lesznek megbeszélések az összes különböző szakterület képviselőivel a számos különböző világunkból. Látjátok, hogy nem fogtok találkozni kutatócsapattal, vagy felfedezőkkel, vagy zsoldosokkal, vagy misszionáriusokkal, vagy „űrhajósokkal”? Találkozni fogtok családjainkkal, gyermekeinkkel, szüleinkkel, barátainkkal, sőt még háziállatainkkal is, akik találkoznak a ti kedvenceitekkel, és megtanulnak játszani velük. Ezek néhányak azon álmok közül, amink van új világotok számára és reméljük, hogy ti is megosztotok néhány ugyanilyen álmot, mint mi, és bízunk benne, hogy megteszitek, vagy mi nem is lennénk itt ma beszélni veletek.

Amit szeretnénk elkezdeni beindítani, az a bevezetője néhány nagy tervezetünknek, amit felállítottunk a dominók eldöntésének megkezdéséhez az előttünk álló, nem túl távoli napokban.

Megbeszéltük veletek, mit látunk nehéz helyzetnek, amikor megkezdődik a tengerszint emelkedése, úgy érezzük, valószínűleg legalább valamilyen szinten meg fogjátok ezt tapasztalni a mostantól számított pár hónap múlva. Természetesen szeretnénk annyi munkáskezet látni a fedélzeten, amennyit csak lehet, önként ajánlkozva erre a nagyon fontos feladatra, mely úgy tűnik, hasznos lesz, és védelmet nyújt sok falunak, városkának, sőt egy pár nagyvárosnak szerte bolygótokon, mert a partok, amik védik őket a tenger hullámaitól, soha nem voltak nagyon erősek, és nem fognak ellenállni semmilyen módon egy igazi hullámtevékenységnek, amit úgy érzünk, bolygótoknak meg kell tapasztalnia, amikor elhagyjátok az egyik valóságot, és megkezditek az újat. Nem nehéz ezt elképzelni, ugye Kedveseink?

Próbáljátok megérteni, hogy bolygótok utolsó napjainak vajúdásán megy keresztül az Ő kettősségbeli [dualisztikus] harcának, és nagyon izgatott, és alig várja, hogy lerázhassa magáról ennek az alacsonyabb dimenziónak a korlátait, és „lerázás alatt” azt értjük, hogy neki szó szerint le kell vetnie egy külső burok rétegeit, ami bezárta őt ezen alacsonyabb mélységekbe, sok hosszú eonnyi időre. Ez egy fizikai küzdelem, egy érzelmi és lelki harc is. Bolygótoknak fizikailag meg kell szabadulnia ezektől a bilincsektől, és annak érdekében, hogy ezt meg tudja tenni, helyet kell adni néhány erőnek, néhány tolásnak, néhány húzásnak, néhány élesztgetésnek, aminek meg kell történnie. Ez az egyik oka ittlétünknek. Hatalmas mennyiségű csapataink vannak figyelni ezt a részét a felemelkedésnek és bolygótok felemelkedésének és az a munkájuk, hogy bábáskodjanak, ha akarjátok, és segédkezzenek a szülésnél. Ezen csoportok jelentenek nekünk, és mi megfelelően beszámolunk nektek arról, amit ők gondolnak, hogy meg fogunk tapasztalni az előttünk álló napokban, megengedve nekünk a megosztását ezen terveknek, amik lehetővé teszik, hogy jobban felkészülhessenek fizikailag, szellemileg, érzelmileg és a lelkiségben [spirituálisan].

Amikor jelezzük nektek, hogy lesznek bizonyos szintű földrengések, mélyen bolygótok belsejében elhelyezkedve, mely eléggé meg fogja rázni, tengeri viharokat okozva bizonyos területeken világszerte, és ezen tengeri hullámok meg fogják találni útjukat a partokhoz és folytatják azt a strandokon, a szárazföldi területeken át, elöntik közösségeiteket – biztosak vagyunk előrejelzésünkben. Természetesen nem adunk ki könnyelműen ilyen értesítőt, és nem játszunk veletek. Ez nem egy teszt, egy gyakorlat, egy vicc, és amikor vesszük a fáradságot, hogy elismételjük ugyanazt az üzenetet nektek újra meg újra, akkor elkezdhetnétek megérteni, amikor azt mondjuk, jobb lenne bizonyos területek lakosságát ideiglenesen áttelepíteni, természetesen úgy is gondoljuk.

Megismételjük, semmi sem indokolja, hogy pánikba essetek, vagy egyáltalán féljetek, mert már túljutottunk ennél sokkal nehezebb feladatokon sok idővel ezelőtt. Segítettünk más világoknak, és nyomon követtük óceánjaikat, és ugyanarra a következtetésre jutottunk a múltban, hogy lesznek tengerszint-emelkedések, melyek okozhatnak áradásokat bizonyos területeken szerte a bolygón, és velük is elkezdtük megosztani ezt az információt, éppúgy, mint tesszük ezt ma veletek már pár hónapja. Ezek után találkoztunk ezen világok képviselőivel, és elkezdtük a munkát együtt, megerősítve a partok védelmét ezeken a területeken, sőt időlegesen átköltöztetve az ott élőket azon területekről, amit egy bizonyos szint felett biztonságosnak tekintettünk a földrengések miatt.

Ugyanezt tesszük világotokban is, bár el kell mondanunk, néhány reakció, amit kaptunk tőletek korai szakaszában ennek az adott területnek, egyedi, és ez azoknak a szintje közületek, akik találtak egy módot elutasítására annak, amiről beszéltünk ez ügyben, ami igaz, pontos és a valóság. Azoknak, akik közületek tagadják és támadják csatornánkat, az ő képességeit vagy becsületességét, elmondjuk, hogy mindenkor tiszteljük és tiszteletben tartjuk a választásukat ebben, azonban azt is elmondjuk, el fog érkezni számotokra egy nap és hamarosan, amikor fel kell hagynotok a színjátékkal, mert bajba kerültök hamarosan, mert el kell dobnunk a kalapácsot, és ez összetöri a védett valóságotokat, tagadásotokat, bizalmatlanságotokat, gyanakvásotokat, vádaskodásotokat, hitetek hiányát csatornánkban, aki közvetíti számotokra pontos és őszinte üzeneteinket már jó ideje.

Úgy érezzük, csatornánkon keresztül kiépítettünk egy bizonyos fokú bizalmat, és ezt bizonyos módon megszentségtelenítették, amikor oly sokan közületek ellenünk és telepatánk ellen fordultak, egyszerűen azért, mert tájékoztatni akartunk benneteket valamiről, amiről azt éreztük most, hogy megtapasztalása számotokra itt, ezen a bolygón inkább evilági, melyek földrengések és tengeri árhullámok, mert ez a két dolog elég gyakori világotokban és az is volt az emberiség egész történelmén keresztül.

Amit mi felvázoltunk nektek, az természetesen semmi a valami mögött, ami valaha is történt világotokban, ami azt illeti, voltak földrengések és áradások a mögött, amit a jövőtökként látunk a nem túl távoli jövőtökben, és bolygótok és az emberek nagyon jól átvészelik az ilyen eseteket, habár amit mi kívánunk elérni ezekből az eredményekből az az, hogy emberélet ne vesszen el, és városkáitok és városaitok egyaránt a lehető legkisebb károsodást szenvedjék el, habár újjá kívánjuk építeni az egész tájat világotokban, sokkal könnyebb feladat felújítani a falvakat, városkákat, városokat és háztartásokat egyaránt, mint a romokból újjáépíteni őket. Érzitek a különbséget, Drágáink?

Szeretnénk minél többet megőrizni világotokból, amit tudunk, mielőtt elkezdjük csodálatos átalakítási tervünket. Úgy érezzük, mindig fontos megvédeni azt, amit valaki azelőtt tervezett, fejlesztett és ezen fejlesztéseik eredményeit. Amit az előttünk álló napokban szeretnénk tenni, amikor úgy érezzük, hogy világotok elég biztonságos a bűnöző cabal hatalmi játékosainak eltávolítása után, kezdeményezzük tervünk beindítását a partvonalak megerősítésére szerte világotokban, és mi, a Fény Galaktikus Szövetségével együtt fogunk „felvételiztetni”, ha akarjátok, sok személyt világotokból, aki el akarja kezdeni a közös munkát velünk ezen a nagyon fontos ehhez kapcsolódó tervezeten. Szeretnénk látni közületek annyi személyt, amennyit lehet, önként jelentkezni az ilyen feladatokra, és az előttünk álló napokban a „Jelentkezési lapok” kézbesítésre kerülnek számotokra, hogy megadjátok neveteket és ezt „beledobjuk egy kalapba” erre a feladatra.

A részleteket arról, hogyan fogunk veletek találkozni, és elszállítani benneteket ezekre a munkaterületekre, teljes mértékben el fogjuk magyarázni nektek a tájékoztató gyűlésünkön, amely röviddel azelőtt történik, hogy elkezdjük ezen tervezeteken a munkát veletek. Minden el lesz magyarázva, minden kérdés meg lesz válaszolva, és úgy érezzük nagyon elégedettek lesztek az egyezségekkel, és megállapodásokkal, amit kötünk mi, az Ashtar Parancsnokság és ti, a Föld lakói.

Addig is kérjük, olvassátok üzeneteinket egy kicsit több bizalommal és hittel, mint néhányan közületek, akik kinyilvánították, mint ahogy ti fogjátok találni az előttünk álló napokban azt, hogy hitetek a legkevésbé sem a megfelelő helyre került, mert mi kiállunk üzeneteink mellet.

Köszönjük nektek, köszönjük csatornánknak, és jövő héten újra beszélünk.

Családotok vagyunk a csillagokból, az Ashtar Parancsnokságtól, és köszönjük a ma ránk szánt időtöket, Drágáink.


 

Csatornázta: Greg Giles



 
Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

Sunday, July 29, 2012

24.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 7. 24


MIÉRT SEGÍTITEK A SÖTÉT OLDALT?


Az űr minden végtelensége és ideje képviselteti magát jelenleg itt és világotok felett, mert mi együtt veletek, a Föld lakóival, végrehajtjuk isteni küldetésünket szeretetben és Teremtőnk szolgálatában, a ti Teremtőtök, a minden dolog Teremtője, legyen az kicsi és nagy, sötét vagy világos ebben a Világegyetemben. Mi, a Fény Galaktikus Szövetségének tagjai, és szervezetünk maga is, kiállunk a szeretetért, békéért, jótékonyságért, jó cselekedetekért, szuverenitásért, örömért és az örökös szabadságért. Más okból nem látogatunk meg világokat, mint azért, hogy felajánljuk ajándékainkat, tudásunkat, bölcsességünket, szeretetünket, fényünket, hozzáértésünket, technológiáinkat és támogatásunkat segítve a világokat felemelni jelenlegi állapotából létezésüknek, a technológiai haladásnak, a társadalmi, gazdasági és politikai állapotából.

Nagy figyelmet és gondot fordítunk arra, ahogyan átnyújtjuk ezen ajándékokat és bemutatjuk magunkat egy bolygó lakosságának, akiket kiválasztunk meglátogatásra és ajándékaink megosztására. Ti, a Föld lakói, különlegesek vagytok a magatok módján, páratlanok a magatok nemében, ellenben nem ti vagytok az egyetlen nép, amit meglátogattunk, meg fogunk látogatni, vagy akár azalatt látogatunk meg, amíg ezeket a sorokat olvassátok és azért vagyunk itt, hogy felajánljuk a segítségünket nektek. Szervezetünk nagy része jelenleg más bolygók körül kering az űrben, és néz szembe ugyanazokkal a kihívásokkal és akadályokkal, hogy bemutathassa magát nekik, mint amivel mi itt szembesülünk. Jelenleg semmi különleges kihívás, vagy akadály nincs számunkra itt, világotokban, szeretnénk ha ezt tudnátok, és nagyon biztosak vagyunk abban, hogy meg tudunk felelni minden kihívásnak, és segítségünkkel, valamint a ti együttműködésetekkel minden előttünk álló kihívásnak meg fogunk felelni, és legyőzzük azt, elhozva egyesülését a két világnak, a tiéteknek az alacsonyabb dimenziókból és a miénknek a magasabból, és elkezdjük felajánlani nektek eszközeinket segítségül, hogy végrehajthassátok a változtatásokat magatok, amit oly sokan kívánnak és tudják, hogy ez szükséges világotok katapultálásához egy új állapotába a létezésnek, egy állapotba, mely sokkal örömtelibb, virágzóbb, igazságosabb, becsületesebb, békésebb, függetlenebb, hálásabb, kalandosabb, izgalmasabb, szórakoztatóbb és új.

Ez csupán néhány jellemzője új világotoknak és úgy érezzük sokan közületek boldogságban fognak úszni, és el lesznek ragadtatva új választásaitoktól és lehetőségeitektől, amik már mutatják magukat nektek. Az idő az összes ilyen tervezetre, programra és változásra, amit megbeszéltünk veletek, rajtunk áll. Az egyik legnagyobb változás világotok számára már nagymértékben halad előre, és ez a bűnöző elemek eltávolítása, akikre bűnöző cabalként utalunk. Ez a kulcs, ami kinyitja az ajtókat az összes tervhez, programhoz, felújításhoz és fejlesztéshez, amikről már tárgyaltunk veletek, és nagy örömmel jelenthetjük, hogy ezen letartóztatások éjjel és nappal folynak világszerte. Mi, akárcsak ti, átfésültük az internetet, keresve valamilyen bizonyítékot ezen letartóztatásokra és mi is találtunk olyan apró darabkákat, amiket bizonyítéknak tekinthetünk, azonban elmondjuk nektek, figyeljetek tovább, tartsátok szemeteket és fületeket nyitva, mert a zsilipek nemsokára megnyílnak és ez kezdődik egy csepegtetéssel, szivárgással, mielőtt az igazi földi változási események hírei előtörnek és beterítik világotokat.

Roppant nagy köszönetet szeretnénk mondani most a bátor férfiaknak és nőknek a frontvonalon, akik véghezviszik ezen letartóztatásokat. Kockára teszik életüket és testi épségüket, habár ők megértették és sokan közülük csak lehet, amit ők most kockáztatnak az csupán átmeneti jellegű, mint minden, beleértve a fizikai életet is, amit vissza lehet állítani az egyén számára. Semmi sem vethet igazán véget egy lélek életének, így a ti életetek is természetesen örök és örökké létezik.

Amennyiben a földi szövetséges erők bármelyik tagja testi sérülést szenved el erőfeszítéseiben a letartóztatása alatt ezen bűnöző elemeknek, akkor ez ugyancsak helyrehozható, és visszaállítható tiszta állapotába az emberi jármű, sőt még több is, mert rendelkezünk a szükséges módszerekkel, technológiákkal és fejlett tudással a fiziológiai, tudományos és spirituális tudományok terén, és nagyon boldogok lennénk és várjuk, hogy segíthessünk, nemcsak a férfiaknak és nőknek a fronton, akik sérülést szenvedhetnek, hanem az egész emberiségnek világotokban, azoknak, akik testi sérülésben, betegségben, kórban és akár érzelmi sérülésben, traumában és zavarban szenvednek, mert itt nincs olyan kihívás, amihez mi ne rendelkeznénk az eszközökkel és a tudással, hogy megfelelően leküzdjük.

Annyira várjuk, hogy bemutathassuk és megosszuk veletek ajándékainkat, és tudjuk, olvasva szavaitokat szerte világhálós közösségeitekben, hogy ti is már alig várjátok azt a sok dolgot, amiről beszéltünk és elmondjuk nektek, ahogyan a napok gyorsabban és gyorsabban ketyegnek, nincs már messze mostantól amiről álmodtatok, és amit magatok számára reméltetek, igaz valósággá válik, mert mi valóban ténylegesen nagyon közel vagyunk most az újraegyesüléshez veletek, a mi csillagfivéreinkkel és csillagnővéreinkkel az emberi családból.

Szeretnénk ma veletek beszélni a folyamatokról és a rendszerekről világotokban, amelyet szeretnénk a segítségetekkel elkezdeni átdolgozni, ha ti is akarjátok, és elkezdeni helyreállítani felülről lefelé, alulról felfelé és minden sarkától a piramis szerkezetnek, mely annyira gyakori világotokon épült rendszer. Arra tervezték és építették, hogy ilyen módon csatorna legyen a gazdagság folyamatos áramlásának egy lényhez, és csupán egy lénynek, annak, aki minden egyes piramis tetején ül. Piramis szerkezete van egészségügyeteknek, pénzügyi, bankrendszereteknek, katonai, igazságszolgáltatási, politikai, üzleti, mezőgazdasági, közüzemi és ipari rendszereteknek. Minden ilyen piramis épület szerkezet nyomában hagytak egy technikát, hogy szárazra kivéreztesse az összes rendszert annak vagyonából, nyereségéből, biztonságából, biztonságosságából, rugalmasságából, sokoldalúságából, erejéből és kitartásából.

Ezek a rendszerek most még állnak és működnek, mint balsafából épült könnyű szerkezetek, készen a felmorzsolódásra vagy felgyújtásra a legkisebb remegés vagy szikra hatására, és már düledeznek és omlanak össze egyszerűen a saját súlyuk alatt. Nekünk, magasabb dimenziós családotoknak, semmi teendőnk sincs a rendszer beomlasztásával, beleértve a pénzügyi szerkezetet is, mert az már rogyadozott még mielőtt mi megkezdtük küldetésünket itt veletek, ami úgy tekinthető, hogy csupán egy pár évvel a mostani idő előtt kezdődött, habár voltak itt egy darabig képviselőink, küldetésünk csupán a tervezési és megszületési szakaszban tartott a jelenlegihez képest, amikor is a sűrűjében vagyunk az igen kibővített törekvéseinknek. Ezek a rendszerek, amikről beszéltünk, nem az örökkévalóság számára épültek, mondhatnánk, hogy a legkevésbé sem. Ezeket a rendszereket nem arra tervezték, hogy ellenálljanak az évszázadok változásának, a kihívásoknak, a keresletnek, az időnek. Ezek a rendszerek nem tudnak ellenállni még az egyszerű ingadozásoknak sem, mert gyengére, silányra, rossz hatékonyságúra tervezték őket, nem képesek ellenállni társadalmi szerkezetetek bármilyen ingadozásának és változásának sem, és társadalmatok erőteljesen változik az idő múlásával és ti mindannyian oly sokat tanultok, növekedtek és változtok.

Most sokan vannak világotokban olyanok, akik elérték ezt az új szintjét fejlődéseteknek és ez a rendszer többé már nem illik hozzátok, nem tetszik nektek, vagy nem szolgál benneteket. Nem függhettek tőle, nem húztok hasznot belőle, és nem számít mennyire komoly néhányatok próbálkozás, nem javíthatjátok meg őket és menthetitek meg. Halálra vannak ítélve, és joggal, és annyira boldogan, mert ezek a rendszerek voltak csak igazán a hatalom és ellenőrzés rendszerei és egy módszer arra, hogy kivasaljanak belőletek minden jólétet, egészséget, szabadságot, érzelmi és lelki jóllétet.

Hoztunk magunkkal ajándékba nektek sok új rendszert, egy-egy rendszert társadalmatok minden egyes területére, és minden egyes ilyen rendszer tökéletesen működik anélkül, hogy szükség lenne hozzá kiszámíthatatlan mennyiségű munkaerőre, mert sok ezen rendszerek közül önellátó, zavartalanul és hatékonyan működik anélkül, hogy szükség lenne „bütykölésére”, beállítására, vagy felújítására egy változatlan alapon, mint amit mai rendszereitek igényeltek egész történelmetek folyamán.

Bankrendszeretek az, ami nem működött soha jól, hatékonyan, igazságosan vagy bölcsen. Folyamatosan összeomlott saját súlya alatt és silány folt-hátán-folt munkára volt szükség az évszázadok folyamán világotokban. Ma bankrendszeretek végre alig áll a lábán / a csőd szélén van, zihálva veszi az utolsó leheletet, és azért vagyunk itt, hogy szemtanúi legyünk ennek, és olyan gyorsan és hatékonyan amennyire tudjuk, újraindítsuk a pénzügyi, bank és valutarendszereit világotoknak a mi új rendszerünkkel, ami lehetővé teszi újra az emberiség számára, hogy boldoguljanak útjukon, ami nektek mindig is engedélyezett volt. Engedjétek meg nekünk, hogy segíthessünk ilyen módon és bízzatok, higgyetek, reménykedjetek és legyetek biztosak a rendszerekben, amiknek segíteni kívánjuk a megvalósítását világotokban. Elmondjuk nektek, hogy ezek a rendszerek meg lettek tervezve, építve, felálltak és működnek számtalan sok világban Univerzum szerte, elhozva ezen bolygók lakóinak a jólétet, egészséget, energia és közmű hatékonyságot, oktatási szolgáltatásokat, kereskedelmet, utazást és érzelmi stabilitást, és azt mondjuk nektek, bízzatok bennünk és higgyetek új rendszereitekben, amik meg fognak épülni és megkapjátok összes előnyeit ezen rendszereknek, amint gyorsan és hatékonyan tudunk veletek együtt építeni és beépíteni őket társadalmatokba.

Kényszerítve arra, hogy szembenézzünk a szerencsétlenséggel, nyomorral, bizalmatlansággal, gyanakvással és idegenkedéssel, aminek köze van a régihez, amit el kell távolítani, és elkezdeni egy újat, új rendszeretekkel; ez nem fog segíteni új rendszeretek építésének elkezdésében, és nem fog semmit sem hozzáadni azok egészséges és hatékony megalkotásához. Bizalom szükséges életetek és egész társadalmatok oly sok szempontjából, és kérjük azokat közületek, akik ma ellenünk beszélnek, az építése és építkezése ellen ezen új rendszereknek, alaposan gondolkozzanak el azon, mit is beszélnek, milyen kijelentést tesznek és hogyan befolyásolják ezen új rendszerek megvalósítását, amit mi biztosítunk. Minden egyes személy hasznát fogja venni, senkinek sem lesz kedvezve, senkit sem fogunk elfelejteni bolygótokon. Mindig tiszteltük és mindenkor tiszteletben tartottuk minden egyes lény véleményét ebben az egész Világegyetemben, és azt mondjuk nektek, nem kértük, hogy hallgassátok el ellentétes véleményeteket, nem, egyáltalán nem. Amit mi kérünk tőletek az, hogy alaposan gondolkodjatok el azon, amit mondotok másoknak rólunk és új rendszereitekről, készítsétek el a házi feladatot, és győződjetek meg arról, hogy melyik álláspontot akarjátok képviselni, mert úgy érezzük sok információ, amit megosztotok rólunk szerte világhálós közösségeitekben nagyon pontatlan, tisztességtelen és néha még kegyetlen is.

Kérdezzük azokat, akik ellenünk beszélnek, hol van a bizonyíték hátsó szándékunkról, a mi állítólagos negatív, sötét vagy gonosz jelenlétünkről. Hol van ezekről bármi is lejegyezve? Honnan származnak ezek az információk? Ki találta ki ezt a hamis jellemzést rólunk, és mit nyert azzal, hogy megijesztett benneteket, és rávett arra, hogy ne fogadjátok el segítségünket és üdvözöljetek bennünket itt, elkezdve sok tervünket veletek? Ki nyerhet a ti segítség elutasításotokkal? Ez az a kérdés, amin szeretnénk, ha elgondolkoznátok hosszan és keményen aznap, amikor olvassátok e sorokat, mert akadnak világotokon olyanok, akik nagy hasznot húznak a visszautasításokból a segítség elfogadására, és mi csak szeretnénk, ha elgondolkodnátok azon, kik ezek a lények, mielőtt szabadon és könnyedén elismételitek szavaikat, visszhangozva őket szerte világhálós közösségeitekben, hogy minden fül halhassa eme hazugságokat és propagandát.

Azok vannak ma hatalmi pozícióban világotokon, akiknek szükségük van olyanok támogatására, mint azok, akik ellenünk beszélnek, mert nem végezhetik el ezt a fajta munkát maguk, mivel létszámuk meglehetősen kisebb, összehasonlítva azok számával, akik markukban, akaratuk nyomása alatt, hatalmukban, ellenőrzésük alatt, korrupciójuk és elnyomásuk alatt sínylődnek.

Kérjük azokat, akik emiatt szenvednek és folytatják megtapasztalását nehéz életüknek, küzdve az anyagi nehézségekkel, egészségügyi gondokkal, veszteségekkel szabadságukban és az érzelmi jóllétben, ami csak néhány a nehézségeitek okaiból, kik és milyen szervezetek a gyökerei problémáitoknak, és megkérünk arra benneteket, kérdezzétek meg önmagatokat, hogy még egy évtized, vagy évszázad ezen élőlények ugyanazon szabályai alatt fogja bármilyen módon is javítani helyzetét életeteknek és tapasztalataitokat itt a fizikai síkon? Szeretnénk, ha elgondolkodnátok ezen, mielőtt ilyen erőfeszítéseket tesztek ezen lények védelmében, vagy elvégeznétek nekik a piszkos munkát, ami úgy tűnik közületek sokakat boldoggá tesz és alig várják, hogy megtehessék.

Ez némileg összezavar bennünket, mert vannak közületek azok, akik világosan megértik, kik azok, akik felelősek világotokért és igazgatják ma a műsort, míg a másik rész öntudatlanul, akaratlanul, vagy éppen szándékosan végzi el a munkát nekik, amit ők nem tudnának maguknak megtenni. Munka, ami elengedhetetlen számukra a hatalomban maradáshoz és az ellenőrzés fenntartásához fölöttetek, az emberiség fölött. Feltesszük magunknak a kérdést: ezen bolygó férfijai és női, akik úgy látszik, alig várják, hogy segítsenek széthinteni a propaganda szavait, a hazugságokat, a hatalmat és az ellenőrzést, értik-e azt a szerepet amit játszanak és azt ahogyan segítik a sötét oldalt, amikor elhiszik ezen hazugságokat, ezután magukévá teszik és széthintik mindet szerte az egész világon? Ez az, amit kérdezünk magunktól, és nem nekünk kell válaszolni erre. Egyszerűen csupán látjuk a végeredményt, ami nem segíti őket, családjukat, barátaikat, életüket vagy jövőjüket. Ez egy nagyon veszélyes dolog, amit játszanak, amit nyerni fognak ebből a győzelemre törő erőfeszítésből, hogy semlegesítsék a mieinket és egyesülésünket veletek, az egy folytatólagos létezés a könyörtelen hatalom és a zsarnokok ellenőrzése alatt, akik ha ma eltávoznánk, nem vesztegetnék az időt és felállítanák az összes „elveszett ágyút a fedélzetre”, és börtöntáborokba dugnának benneteket, amik világszerte a ti pénzetekből épültek.

Ez volt számotokra a tervük, és jelenlétünk, küldetésünk itt, és ígéretünk nekik az, hogy beavatkozunk, és megállítjuk őket abban, hogy megnyomják az indítógombját ezen napirendnek, bezárva milliókat, sőt több milliárd lelket ezen táborokba világszerte. Sokan közületek teljesen átlátják a cabal, sok munkatársuk, és a hozzájuk kapcsolódó titkos társaságok menetrendjét, és azt szeretnénk, ha tudnátok a cabal ezen tervei nem fognak sikerülni, hirtelen meg lettek állítva útvonalukon, és le lettek állítva segítségünkkel és az együttműködéssel a bátor férfiakkal és nőkkel a harcoló erőktől és rendvédelmi szervektől, akik bíztak bennünk, és beleegyeztek a munkába és harcba a szabadságáért és szuverenitásáért minden egyes létezőnek világotokban. Jelenleg arra kérünk benneteket, fontoljátok meg ezt nagyon hosszan és alaposan, hogy kik a szövetségeseitek és kik az ellenségeitek. Kik azok a lények, akik segíteni akarnak benneteket szeretetben és szolgálatban, és kik azok, akik nem akarnak mást, csupán ártani nektek? Arra kérünk benneteket, gondolkodjatok el ezen legközelebb, amikor elkezditek szajkózni a hazugságokat és a propagandát másoknak, ezzel olyanokat tápláltok, akik nem segítenek nekünk, földi szövetségeseinknek, az emberi családnak, vagy együttes közös küldetésünknek, ellenben a sötét oldalnak, a cabalnak igen.

Ez minden, amit ma meg szerettünk volna beszélni veletek és nagyon köszönjük nektek, Drágáink, hogy időt szántatok ránk, és elmondjuk nektek, alig várjuk, hogy rövidesen újra beszéljünk veletek.

Addig is, barátaitok vagyunk és szövetségeseitek a Fény Galaktikus Szövetségétől.


 

Csatornázta: Greg Giles



 
Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

Friday, July 27, 2012

23.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 07. 23


AZ ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZER


Nem, még nem történtek nagymérvű változások pénzügyi rendszeretekben, amik végül is befolyásolják az utca emberét. Sok minden történik még a színfalak mögött, és mozgások vannak, azonban ezek a mozgások nagyok, és lelassultak saját súlyuk hatása alatt, melyek lesznek világotokban. Amit látunk, az az emberiség számára egy teljesen új banki, pénzügyi és valutaügyi rendszer. Azt látjuk, hogy az új rendszer a méltányosságon, egyenlőségen és valós béreken alapszik, melyek magukba foglalják a szolgálatokat, amiket felajánlottunk közösségeiteken keresztül a munka együttműködés keretében velünk, a Fény Galaktikus Szövetségének tagjaival. Amit mi látunk, az egy világ, ahol a rendelkezésre álló pénzügyi alapok átformálódnak jelenlegi világotok emberiségétől visszatartott állapotukból, visszaszállnak azokra, akik ezek jogos tulajdonosai és mindig is azok voltak, mert a pénzt nem az Istenek teremtették, vagy a bőségben élő gazdagok, vagy a kormányok, vagy a banki intézmények. A pénz a ti közreműködésetek által jött létre, a bolygó emberisége által, akik belerokkantak a nehéz út, iskola, gát, irodaház, gyár, raktár és ipari hálózatok építésébe szerte bolygótokon. A pénzt nem egy laboratóriumban teremtik és tudományát nem nehéz megérteni, ha egyszer a megfelelő és valós információkat megosztják az emberekkel, és mi csupán ezt akarjuk tenni.

Most szeretnénk elmagyarázni nektek, hogyan jön létre a pénz. Pénz teremtődik, amikor egy személy úgy dönt, hogy megemeli akár csak egy ujját is, és teremt valamit, amit megoszt egy másik lénnyel.

Ennyi kell ahhoz, hogy létrehozzunk valamilyen fajta pénzügyet, biztosítékot, pénzügyi támogatást, valamilyen valutát. Ennyi az egész, ez minden fáradság, amibe kerül és a pénz létrejött. A jelenlegi nyomtatás egy formája a valutának, egy világ használja különböző okokból, mert a társadalom használ papírpénzeket, érméket, kártyákat vagy más pénzformát, ellenben ez nem befolyásolja a módszereket, ahogyan a pénzt elsősorban teremtitek, és az így létrejött pénzt ti teremtitek, az emberiség, és a hajlandóságotok az erőfeszítésre valaminek a létrehozásában, amit megoszthattok egy másik személlyel, ezáltal megteremtve a jólét gazdasági áramlását, és ez minden.

Világotokban a kezdete óta annak, amit most írott történelem alatt értetek, pénzeteknek voltak fosztogatói, tolvajai, megcsapolói és vérszívói. Vártak a színfalak mögött rejtőzködve és rendelkezésükre állt a ti nehezen megkeresett pénzetek, anélkül, hogy egy ujjukat is megemelték volna, hogy teremtsenek valamit, amit megoszthatnának mással. Ez nem az a mód, ahogyan a gazdaság hatékonyan működik, ez az, ahogyan egy gazdaság hatékonyan összeomlik és leég, előbb vagy utóbb ezen megcsapolás, lopás, fosztogatás, a közösség pénzügyi alapjainak kifosztása hatására megbéklyózza és megöli azt. Ez az, ami most történik világotokban, mint ahogyan szemeteknek észre kell vennie, hogy bankjaitok és pénzügyi intézményeitek összeomlanak körülöttetek, emberi roncs alakjában magukkal rántva az embereket, egész országokat, sőt földrészeket is.

Ez egy összeomlás, amit nem fognak előre bejelenteni, mert ennek az összeomlásnak meg kell történnie, hogy lehetővé váljon új pénzügyi rendszereteknek gyökeret ereszteni a felbomló régi termékeny talajába. Sok területen segíteni vagyunk itt nektek, és pénzügyi rendszeretek az egyik legfontosabb rendszer, amiért ide érkeztünk segíteni. Nem fogunk tétlenül állni, és nézni társadalmatok összeomlását, egy kevés lény felelőtlen intézkedései miatt, akik a piramis szerkezet mély útjainak csúcsán ülnek. Vannak módszereink, amiket már használtunk sok világban, elhárítására a pénzügyi csődnek, nélkülözésnek és minden problémának, ami ezt követni fogja és gyorsan, amikor egy pénzügyi rendszer meghibásodik és egy új születik a helyén. Segítünk megteremteni egy rendszert, ami a bőségen, egyenlőségen, igazságosságon, biztonságon és védelmen alapszik nektek és családotoknak és minden egyes lénynek, aki ezt a bolygót otthonának hívja.

Amikor ez az új rendszer be lesz vezetve, a korai szakaszaiban egy cserekereskedelem rendszeren keresztül és cserén alapszik majd, ami folytatódni fog, de folytatódik használata a különféle valutáknak, mint az olyan fizetőeszközök, amit jelenleg is használnak a nemzetek. Új fizetőeszközötök egy szabad valuta lesz, ami mentes lesz a fészekaljától ezen sötét és mohó lényeknek, mert nem kapnak engedélyt annak lehetőségére, vagy luxusára ezen új bankók nyomtatásának. Ezeket az új bankjegyeket már kinyomtatták – ahogyan ti mondanátok – a fény erői közül azok, akik maguk az őszinteség és tisztesség, azok a férfiak és nők az emberi fajból, akik törődnek másokkal, akik készek a vagyont megosztani másokkal, és akiknek eszükbe sem jut, hogy megcsapolják egy részét ennek a kincsnek, elvéve azt fivéreiktől és nővéreiktől.

Azt megígérjük nektek, mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, felügyelni fogjuk új pénzügyi rendszereteket, és meg fogunk győződni arról, hogyan terjed zökkenőmentesen, és hatékonyan, igazságosan és becsületesen, gyorsan és teljesen működik és meggyőződünk arról is, hogy az új rendszer továbbra is a méltányosság, egyenlőség, bőség rendszere marad, vagy közbelépünk és leállítjuk, akárki vagy akármi legyen az, ami bármilyen módon negatívan befolyásolja a rendszert, vagy megcsapol akármekkora összegű forrást igazságtalanul és jogtalanul ebből az új rendszeretekből. Ezt megígérjük nektek, fivéreink és nővéreink.

Számíthattok arra, hogy új pénzügyi rendszeretek gyökeret ereszt az elkövetkező hónapokban.

Megértjük, hogy túl sokat beszélünk az előttünk álló hónapokról, és sokatok akarja a változásokat és ma akarjátok ezeket, azonban elmondtuk nektek, hogy semmiből sem tudtok részesedni addig, míg a bűnöző cabal férfi és nőtagjai össze nem lettek terelve, mert ők képezik az egyik akadályt, mely megakadályozza ezeket a változásokat és új rendszeretek beindulását. Látjuk a cabal tagokat összeterelve és kivonva társadalmatokból, és eltávolítva a jóléti, pénzügyi és bankrendszereitekből, és ez egy csodálatos látvány. Azt mondjuk nektek, hogy amikor elegendő mennyiségű ilyen személy kerül biztonságosan eltávolításra társadalmatokból, földi szövetségeseink segítségével, akik keményen dolgoztak új rendszereteken, mi fogunk életet adni ennek világotokban, mint egy újszülött gyermek, amit mindnyájatoknak meg kell tanulni táplálni, növelni és növeszteni, mintha ez a gyermek a sajátotok lenne; ez az újszülött igazán a sajátotok és az mindegyikőtök felelőssége, hogy kezeljétek úgy, mint az édesapja, édesanyja, legyetek pótszülei, és valóban mindannyian azok vagytok.

Az előttünk álló napokban többet fogunk beszélni új rendszeretekről, azonban mostanra csupán annyit kell tudnotok, hogy várakozik egy új rendszer arra, hogy a játszóterét megtisztítsák, és ez egy rendszer, ami hozni fog mindent, örömet, jólétet, pénzügyi függetlenséget; új rendszereteknek van valami sajátossága, amit egyikőtök sem tapasztalt soha egyetlen fizikai inkarnációja során.

Új rendszeretek egy áldás, egy kiváltság, egy jog, egy nagyszerű lehetőség mindnyájatok számára, azoknak, akik képesek megtenni bármit, amit kívántok az életben, amíg valamilyen módon boldoggá, örömtelivé tesztek mást, felmelegítetek, lehűtötök valakit, tápláljátok egymást, megnevettetitek egymást, vagy segítetek valakinek az útja során bármilyen módon, alakban vagy formában. Ez a ti új rendszeretek és érezzük, hogy oly sokan közületek nagyon izgatottak lesznek, és élvezni fogják, amikor kihozzák a szülészeti osztályról nektek, hogy első alkalommal büszke szemmel láthassátok, mindannyian szülői vagytok új rendszereteknek, amit reményetek, álmaitok és kemény munkátok hozott létre, mint társteremtői új gyermeketeknek.

Az előttünk álló napokban többet fogunk erről beszélni, holnapig búcsúzunk, szüleitek vagyunk, fivéreitek és nővéreitek és barátaitok a Fény Galaktikus Szövetségétől.


 

Csatornázta: Greg Giles



 
Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

Thursday, July 26, 2012

22.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 7. 22


A TENGERI VÉDŐGÁT TERV



Akadnak felerősödő problémák világotokban, amiket szükséges megoldani mielőtt az emberiség beléphet felemelkedésén keresztül ezen Világegyetem felemelkedettebb birodalmaiba, amit simán látunk lefolyni, az Univerzum előre megtervezett menetrendje szerint. A nagyon közeli napokban szeretnénk veletek elkezdeni a sok különféle tervet, mert úgy érezzük, ezek sürgető kérdések, amit hamarosan meg kell oldanunk. Ezen tervek közül néhányat már megtárgyaltunk veletek, azonban sohasem hosszadalmasan, és ma szeretnénk további betekintést nyújtani abba, amiről beszéltünk a kötelezettségvállalások tekintetében.

Szeretnénk veletek dolgozni azon, hogy megoldjuk a kérdését partvonalatok néhány területének, melyek hibásak, és nem nyújtanak kellő védelmet abban az esetben, ha a tengerek vízszintje emelkedik, akár csak néhány centivel is, vagy bizonyos esetben néhány lábnyit. Ez nem fog megtörténni, mert a közösségek és városok megfelelő védelmét egyaránt meg lehet oldani gátakkal, amik ellenállnak a sok láb magas tengeri hullámoknak, mert az összes bolygó megtapasztalja a földrengést és a tektonikus lemezek elmozdulását időről-időre. Az esemény, amire a közeljövőben számítunk, csupán hónapokra van tőlünk, események, amik nem nagymértékben a fentiek, és nem érik el azt a szintet, amit sok bolygó meglehetősen rendszeresen megtapasztal. Elég szerencsések vagytok jelenlegi történelmetekben, mert még nem tapasztaltatok bármilyen módon is nagy szeizmikus rengést, amikor a tektonikus lemezek elmozdulnak, csupán néhány centit vagy pár lábnyit legszélsőségesebb mozgásukban.

Amit az elkövetkezendő hónapokban előre látunk, az viszonylag sokkal súlyosabb elmozdulás, mely sokkal távolabbra tolja el a tektonikus lemezeket egymás tetején, mint ahogy az a közelmúlt történetében megesett. Csúcsként látjuk a 10, 15, sőt 20 vagy még több lábnyit, mely a Richter-skála szerinti 8-10-es erősségű földrengéseket okozhat, egészen akár a legerősebb szintig, vagy azon túl is 15-16-os erősségi fokig. Ráébredtetek már mennyire súlyosak az ilyen földrengések, összehasonlítva azokkal, amikhez már hozzászoktatok, földrengések, melyek ritkán haladják meg a Richter-skála szerinti 8-9-es fokozatot. Hatalmas rengésekről beszélünk Földetek belsejében, ellenben nem szeretnénk megijeszteni benneteket, vagy pánikba kergetni, mert ez az egyik oka annak, hogy itt vagyunk segíteni. Azért jöttünk, hogy segítsünk nektek jobban átvészelni ezt.

Eszközeink használatával, tapasztalatunkkal, szakértelmünkkel, bölcsességünkkel és magasan fejlett technológiáinkkal tudunk nektek segíteni, hogy ellenálljatok ezen földrengéseknek és a még nagyobb erősségű szeizmikus aktivitásnak is. Amit először szeretnénk végrehajtani az, hogy világotokból összeállítunk egy önkéntes csapatot azokból, akik segíteni szeretnének nekünk ebben a nagyon fontos tervben, ezután szeretnénk további vizsgálatokat végezni a partvonalakon, és ez lenne azon munka összegzése, amit már segítségetek nélkül elég sokáig végeztünk. Szeretnénk egy végső értékelést arról, amit úgy érzünk, hogy meg kell tennünk. Ezek után szeretnénk elkezdeni magas és erős, mély és széles gátak építését világotok bizonyos területein, ahol úgy érezzük, árhullámokat okozhatnak ezek a földrengések, melyeket elkerülhetetlennek látunk, habár mindig tartsátok szem előtt, hogy az idővonalak nagyon képlékenyek és a jóslatok és próféciák elég gyakran változnak, sőt akár 1 napon belüli időintervallumban is.

Nem akarunk átejteni benneteket bármilyen módon is, és higgyétek el, hogy az általunk veletek megosztott információ az idővonalakról „szabad utat” ad, és vezeti utatokat az idővonalon keresztül, és ezen számotokra lehetséges probléma körül, mely nagyon komoly lehet bizonyos területeken. Azt kívánjuk ehelyett inkább nektek, kezeljétek ezt a problémát arccal előre, nem félve tőle, nem elfutva előle, nem tagadva, hanem elfogadva ezt, mint egy nagyon valós lehetőséget, nagyon valós intézkedéseket meghozva, e probléma elkerülése érdekében, az elején megállítva, megoldható és gyakorlati megoldásokat találva.

Szóval, mik a lehetséges megoldások? Úgy érezzük a legjobb eljárás az átmeneti táborokba történő kiköltöztetése az érintett népességnek világszerte, akik jelenleg azokon a területeken tartózkodnak, amit mi eléggé bizonytalannak érzünk, amikor elkezdődik a tengerszint emelkedése. Néhány ilyen terület már szenvedett történelmetek során károkat sok alkalommal a tengerszint emelkedése miatt, és az nem jelenthet meglepetést ezen területek lakóinak, hogy egy pár hüvelyknyi vagy lábnyi vízszintemelkedés kihívást jelent eszközeikkel megvédeni területeiket. Ezen területek közül az észak-európai mélyföld, melyről sokatok, aki tanult földrajzot az iskolában, tudja, hogy a jelenlegi környező vizek tengerszintje alatti területekre épült. Ez nem tudná megállítani a jelenlegi vízszintemelkedést a földek feldúlásában, ha nem lenne egy nagyon bonyolult gátrendszer, ami ezen a területen épült. Ez a gátrendszer nagyon hatékony a víz távoltartásában ettől a területtől, és még a víz kiszivattyúzása volt az, ami ezt a területet lakhatásra alkalmassá tette. A gond most az, hogy ezek a gátak nem fogják visszatartani a növekvő tengerszintet, ahogyan mi látjuk előre e területnél, és szeretnénk átköltöztetni ezek lakosságát egy átmeneti bázisra, amíg úgy nem érezzük, ezek a szeizmikus tevékenységek várhatóan megszűnnek és elmúlnak. Tudomásul vesszük, hogy ez a veletek megosztott információ nagy kihívást jelent néhányatoknak. Látjuk, sokan tagadják ezt, látjuk sokan megkérdőjelezik csatornánkat és megkérdőjelezik okainkat ezen információk megosztására veletek. Ez egy ideig zavart bennünket, mert úgy éreztük, kiépítettünk egy bizonyos szintű bizalmat veletek, és nem érezzük úgy, hogy ez annyira mögötte lehet a ti hitrendszereitek szintjeinek, számítva némi emelkedő tengerszintre a szeizmikus tevékenységek eredményeként sokatoknál, akik olvasták az újságokban, vagy nézik a híreket, hogy a tengerszint emelkedett egy nagyon érzékelhető arányban az elmúlt pár évben. Az, aki kutatja a szintjeit a szeizmikus tevékenységnek világotokban az interneten csupán pár percig, azt fogja találni, hogy a szeizmikus tevékenység megnőtt kiterjedésében, gyakoriságában és súlyosságában folyamatosan, és nagyon érzékelhető arányban szerte a bolygón az elmúlt néhány évben.

Néhány ezekből a szeizmikus tevékenységekből már okozott tengerszint emelkedést, ami súlyosan károsította a földrengés epicentrumához közeli területeket. Az egyik ilyen terület Japánban található, a másik Dél-Ázsia területén, mely egy másik problematikus hely számunkra, és úgy érezzük számotokra is. Ez a terület Dél-Ázsiában szenvedett már el nagy károkat és vesztett el életeket jelenkori történelmetekben, és érezzük részetekről, hogy üzeneteink egy másik esetről, ami előfordulhat, félelemgerjesztő, vagy kísérlet lehet ellenőrzésetekre bármilyen módon és rávesz arra, hogy tegyetek meg valamit a félelemtől vezérelve, amit nem akartok teljesíteni, és megfélemlítést éreztek az okok mögött, és ez nagyon logikátlan, mint a kiszólás nagyon igazságtalan, mert úgy érezzük, nem érdemeljük meg ezt a megkülönböztetést, hogy megbízhatatlanok vagyunk. Tiszteletben tartjuk és megértjük minden egyes lény és minden közösség véleményét, valamint minden egyes döntést, amit hoztok tisztelni fogunk. Jelenleg csupán azt mondjuk nektek, hogy indokaink nem a harc veletek, azért érkeztünk, hogy segítsünk, és amikor azt mondjuk, úgy érezzük, segítségünkre nagyon nagy szükség van világotok partvonalainak megerősítésénél bizonyos részeken, akkor azt elvárhatjuk tőletek, ami a legkevesebb, hogy tiszteljétek feddhetetlenségünket, és értsétek meg, hogy vannak technológiáink, amik lehetővé tesznek számunkra egy kukucskálást a jövő idővonalaiba és gyakran használtuk ezeket a technikákat már ezeken az adott területen, valamint sok más területen is bolygótokra vonatkozóan.

Használva ezt a technológiát előre látjuk, hogy sok különféle forgatókönyve létezik az előttetek álló napoknak, és sok ezen forgatókönyv közül tartalmazza a tengerszint emelkedést világotok bizonyos részein. Látunk számotokra lehetséges idővonalakat, ahol az emberiség sértetlenül kerül ki ebből az előttünk álló napok alatt, azonban egy töredék idővonalnál látszik nehézség a tengerszint emelkedés miatt. Értitek ezt? Értitek a lehetőség törvényét és valószínűségét itt, és azt, hogy miért mondjuk nektek, hogy az a legjobb, ha elkezdünk veletek dolgozni a javításon, újjáépítésen, elkezdve építeni erős gátakat bizonyos területein bolygótoknak? Nem érezzük úgy, hogy amit itt megbeszéltünk egy összeesküvés-elmélet lenne, vagy hitrendszeretek határain kívül esne, mert ez egy olyan terület, ami világotokban végül is sokaknak megszokott dolog, mert voltak földrengések és áradások rendszeresen szerte a bolygón, sőt még jelenkori történelmetekben is és az árgus szem észreveszi, hogy ezek a szeizmikus események egyre gyakoribbak egy állandó ütemben, ahogyan közelítetek a végéhez megtapasztalásotoknak a kettősségben[dualitásban] és az alacsonyabb dimenziókban.

Reméljük, tisztáztuk ezt ma, és várjuk hozzászólásaitokat az üzenet alatt szerte világhálós közösségeitekben, hogy felmérhessük a válaszaitokat újra megbeszélésünkkel kapcsolatban ezekről a tengerszint emelkedési lehetőségekről. Újra szeretnénk megerősíteni, hogy mindenkor tiszteljük és tiszteletben tartjuk véleményeiteket, és kérjük ne hagyjátok, hogy a mi érzéseink befolyásolják a ti érzéseiteket bármilyen módon. Kérjük, fejtsétek ki nyíltan és őszintén, és adjátok tudtunkra hogyan éreztek jóslatainkkal kapcsolatban, amelyek szerint bizonyos területei világotoknak megtapasztalhatják a tengerszint-emelkedést és ajánlatunkról, hogy segítünk védőgátakat építeni bizonyos szakaszaira bolygótoknak. Ez minden mára. Köszönjük, hogy időt szántatok ránk, Drágáink, és mondhatjuk, mint mindig, öröm veletek beszélgetni.

Barátaitok vagyunk, szövetségeseitek, csapattársaitok és szeretteitek, a magasabb birodalmak létezői.

Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.


 

Csatornázta: Greg Giles



 
Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

Wednesday, July 25, 2012

21.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 7. 21


HOGYAN KOMMUNIKÁLJATOK VELÜNK


Legjobb tudásotok szerint navigáljatok a kis buckák között az úton, melyek megjelenhetnek, és mindig erősebben és bölcsebben fogtok kikerülni ebből az élményből. Ami kitudódott az elmúlt pár nap folyamán kommunikációnkról csatornánkkal az nem más, mint egy apró és átmeneti akadály, melyet sikeresen kiküszöböltünk és nincs miért riadót fújni, vagy hosszú távon aggódni. Ezek a kis zavarok feltűnhetnek időről-időre, mert küldetésünk egy nagyon nagy vállalkozás sok játékossal és részvevővel, szövetségesekkel és ellenségekkel és semleges felekkel is, és ki fogunk tartani, és fokozottan ki fogunk tartani minden kihívásban, mely megmutatja magát, és sikerre fogjuk veletek vinni küldetésünket, mivel semmi sem állíthat most meg bennünket.

Szeretnénk megbeszélni veletek a módjait annak, miként lehet jobban kommunikálni velünk, a Fény Galaktikus Szövetségének tagjaival. Azt látjuk, hogy akadnak közöttetek olyanok, akik szeretnék elkezdeni illetve javítani kommunikációjukat velünk, és azt mondjuk nektek, vannak olyan módszerek, amiket használhattok a kommunikációs csatorna jobb kinyitására. Azt javasoljuk nektek, válasszátok egy adott időpontját a napnak vagy éjszakának, amikor kommunikálni szeretnétek a kijelöltekkel csapatotokból, vagy akár vezetőitekkel, akik szervezetünk tagjai is lehetnek. Ehhez egyszerűen kezdjetek el meditálni, vagy bármiképpen akartok kezdeni kommunikálni velünk ugyanabban az időpontjában a napnak vagy éjszakának, így a vonal másik lévén lévők tudni fogják, mikor vegyék fel a kagylót, és hallgassanak meg titeket, mint ahogy ti figyeltek rájuk.

Azt ajánljuk nektek, kezdjétek el a kommunikációt velünk ülve egy félig vagy teljesen elsötétített szobában, ami csendes minden külső zajtól kívülről és belülről is, olyanoktól, mint a légkondicionálók, ventillátorok vagy természetesen a TV készülékek. Ha van kérdésetek, amit feltennétek nekünk, kérjük, tegyétek ezt meg olyan röviden amennyire lehetséges és a lehető leginkább egyértelműen, amennyire lehet. Azután szeretnénk, ha csöndben ülnétek, összpontosítva – amennyire tudtok – teljesen a semmire, mert egy üres táblára a legkönnyebb írnunk. Üzeneteink kezdetben nektek olyan rövidek lesznek, amennyire lehet, mert ezt könnyebben tudjátok fogadni.

Mindent megteszünk, hogy válaszoljuk kérdéseitekre, azonban a legfontosabb cél most az, hogy a kommunikációs vonal megerősítésén dolgozzunk, és nem a kifejezetten a konkrét kérdések megválaszolásán.

Megértjük, hogy sokatoknak van sok kérdése arról, hogy kik vagytok, honnan érkeztetek, vajon tagjai vagytok-e a Fény Galaktikus Szövetségének, és így tovább, azonban sokatoknak meg kell tanulnia egyszerűen a telepatikus kommunikáció alapjait, ez az, amire szeretnénk összpontosítani a korai szakaszokban, és reméljük, megértitek, hogy nem válaszolhatunk minden kérdésetekre azonnal, mivel egyszerűen csupán szeretnénk bejáratni ezeket a kommunikációs csatornákat felétek.

Emlékezzetek arra, hogy mindegyikőtöknek van végül is egy kalauza és sokatoknak egynél több, és ezek a vezetők mindig veletek vannak oly sok inkarnációtok folyamán, és jelenlegi inkarnációtok sem különbözik ettől. Vezetőitek tagjai lehetnek szervezetünknek, vagy nem, ellenben ez nem jelenti azt, hogy nem próbálhattok meg kommunikálni velünk.

Mi mindnyájan egy csapatban játszunk. Nem létezik MI és ŐK itt a magasabb birodalmakban.

Nincsenek lelki csoportok, és más parancsnokságok, mint mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, akikkel ne állnánk szövetségben, társulásban, csapattársként, családként. Ezt tisztázni szerettük volna, mert időről-időre látjuk világotokon azokat, akik próbálnak létrehozni bizonyos fajta ellenségeskedést a csoportok között, vagy különböző szervezetekben, illetve magánszemélyek között a magasabb birodalmakból, és ez egyszerűen nem fog működni, mert nincsenek különböző csapatok, különböző oldalak itt. Mi mindannyian egyek vagyunk ezen az oldalán a fátyolnak. Az elkülönülés csupán egy illúziója az alacsonyabb harmadik dimenziós állapototoknak, melyet választottatok, hogy megtapasztaljátok azt, amit úgy ismertek, mint idő. Az elkülönülés illúziója nem hatol át a fátylon, és nem létezik ezen az oldalon, a magasabb dimenziókon belül. Reméljük, sikerült jobban egyértelművé tennünk ezt, és úgy érezzük, sokan fogják közületek ezt azonnal megérteni, és együttrezegni ennek igazságával, mert ez az igazság.

Továbblépve a kalandokra világotokban, amit megtapasztaltok választásaitokon keresztül itteni tanulmányaitok folyamán, látjuk a férfiakat és nőket a tűzvonalban folytatva a bűnöző cabal tagok és munkatársaik elfogásának és bebörtönzésének folyamatát. Ezek a letartóztatások folynak és látjuk, amint folyamatosan haladnak előre minden egyes eltelt nap minden órájában, és azt mondjuk nektek, reméljük, hogy ez a tudat segít nektek keresztülszáguldani az órákon és napokon, és közelebb visznek benneteket mindenhez, amit akartok, és amiről álmodtatok, olyan hamar amennyire ez lehetséges. Ezen letartóztatásokat harmadik dimenziós megtapasztalásotok sarkalatos pontjának látjuk. Soha nem volt olyan háború, elnökválasztás, államalapítás vagy technológia, mely emelné összpontosításotokat, vagy rezgéseteket, ami olyan nagy esemény, mint ez az igazi földi változás.

Ez az esemény az egyetlen hosszú korokra. Meg fognak róla emlékezni összes eljövendő történelemkönyveitekben, dalokban, múzeumokban, filmekben, irodalmatokban és történetekben, amit a nagypapa vagy nagymama oszt meg unokáival a tábortűz körül ülve, vagy a kandalló előtt, ezen esemény feltölti tüzelőanyaggal a lenyűgöző beszélgetéseket az eljövendő korokra – és méltán.

Ez az esemény, bár még csupán kibontakozik az emberiség szemein és fülein túl, át fogja törni a sajtóblokádot az eljövendő napokban, ebben biztosak lehettek, ekkora nagy titkot nem lehet örökre eltemetni. Megteszünk mindent, amit lehet, hogy sajtóorgánumaitok lássák, hogy az idő elérkezett arra, amikor kitörhetnek a bűnöző cabal szorításából. A cabal ma kevesebbet összpontosít a cselszövésre, hogy ellenőrizzék a Föld lakosságának többi részét és bolygótokat, és több időt töltenek aggódással jövőjük miatt, éppúgy, mint amit ők okoztak az emberiségnek, hogy állandó rettegésben éljenek jövőjük és családjuk, barátaik jövője miatt. Ez az, ami forog ezen cabal bűnözők fejében, és azokéban, akik anyagi hasznot húztak az ellenetek irányuló bűncselekményekben való részvételükből.

Az egyetlen gond az lehet ma számotokra, hogy oly sok minden áll rendelkezésetekre és életetek már elkezdett változni. Nagy jutalmak várnak rátok együttes erőfeszítéseitekért világotok megváltoztatására, és a startpisztoly ezen ajándékokhoz és a haladáshoz a cabal bűnözőinek letartóztatása. Most már „kiszálltatok a versenyből”, mint ahogy ez megtörtént, mert elsütötték a startpisztolyt, ezt akarjuk hangosan és tisztán kiabálni nektek, mert nem létezik más igazság, nincs más változata ennek a történetnek, nincs más számottevő kilátás. Ezek a letartóztatások megkezdődtek, ezek korábban megkezdődtek, folytatódnak minden nap és minden éjjel, és látjuk, soha nem lassulnak vagy állnak le. Bízunk benne, hogy világosan fejeztük ki magunkat.

Látunk más alternatív magyarázatokat és elméleteket, és azt, ami történni fog a bűnöző cabaltagok tekintetében, és azt mondjuk nektek, hogy figyelmen kívül hagyhatjátok ezeket az alternatív elméleteket és magyarázatokat, mert nem helytállóak. Ezen letartóztatások folynak, és nagyon nehéz lenne meggyőzni a férfiakat és nőket a tűzvonalban, akik olvashatják ezeket a sorokat, arról, hogy ezek a letartóztatások nem történtek meg, mert ők maguk azok akik „rácsapták a bilincset” – ahogy ti mondjátok – ezekre a bűnözőkre.

Úgy érezzük, tisztáztuk ezt a kérdést, és szeretnénk továbblépni, hogy megvitassuk azt, ami éppen van, és elkezdődik majd itt világotokban egyszer, amikor bizonyos számú cabal bűnöző őrizetbe került és bolygótok játszótere meg lett tőlük tisztítva. Szeretnénk találkozókat kezdeményezni személyekkel, akiket kiválasztottunk – és folytatjuk a válogatást – mint az emberiség képviselőit, hogy találkozzanak velünk, és vegyenek részt velünk együtt egy szertartáson, mely bemutatja szervezetünket és népünket népeteknek; egy ünnepély és egy ünneplés, mely világszerte adásba kerül média csatornáitokon. Amit szeretnénk tenni, az a találkozás veletek szemtől-szembe, ünneplőbe öltözve, és felajánlva nektek közös barátságunkat, hogy ezt egész világotok láthassa. Úgy érezzük, hogy ez lenne a legmegfelelőbb módja találkozni veletek, és a múltban bennünket már sokszor üdvözöltek ilyen ünnepélyekkel, mint ez más világokban. Összeköttetésben leszünk azokkal a személyekkel, akiket szeretnénk, hogy részt vegyenek ezen ünnepélyes szertartáson, és már készítettünk terveket erre az alkalomra, ennyire közel vagyunk az újraegyesüléshez veletek, fivéreinkkel és nővéreinkkel.

Addig is, családotok vagyunk, barátaitok és szomszédjaitok a Fény Galaktikus Föderációjától és előre örülünk az egyesülésnek veletek.


 

Csatornázta: Greg Giles



Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 
 

Tuesday, July 24, 2012

20.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 07. 20


A LETARTÓZTATÁSOK BÉKÉSEN FOLYTATÓDNAK


Az „S és S Bonds” biztonsági rendszabály, amit mi a Fény Galaktikus Szövetségénél alkalmazunk, hogy megvédjük és biztosítsuk embereinket, információinkat, hajóinkat, berendezéseinket, technológiáinkat és küldetésünket. Ezeket a biztonsági rendszabályokat az elmúlt pár nap folyamán megsértették személyzetünk bizonyos tagjai, akik találtak egy eszközt arra, hogy behatoljanak ebbe a védelmi rendszerbe és hozzáférjenek berendezésekhez és technológiákhoz, amikhez nem volt hozzáférési engedélyük, vagy engedélyük használatára. Már kiszabták büntetésüket és ezen lények nem kapnak engedélyt arra, hogy folytassák munkájukat szervezetünknél. Ez az igazság, amit ebben az esetben szolgáltattak, és úgy érezzük ez egy megfelelő eszköz ezen helyzet megoldására. Újfent bocsánatot kérünk mindenkitől, akit érintett a biztonság és a protokoll megsértése, és kijelentjük újra, ez nem fog többé előfordulni amíg mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, tenni tudunk ez ellen.

Akadtak a múltban biztonsági előírás megsértések, nem fogunk úgy tenni, mintha nem történtek volna. A miénk egy hatalmas szervezet sok millió taggal, hajóval, állomáshellyel, peronnal, bolygókkal látogatásra és küldetésre, melyek túlmutatnak jelenlegi aktuális küldetésünkön.

Rendkívül nehéz biztosítani és megvédeni minden egyes területét a mindenkori működésünknek, és a bizalom egy nagy részét képezi a zökkenőmentes és sikeres működésnek. A lények, akik részt vettek ebben a protokoll feltörésben, nem régóta tagjai szervezetünknek, inkább újoncok és úgy érezték, hogy kalandjuk izgalmas volt és megérte a kockázatát annak, hogy leforrázhatják magukat, ahogy ez meg is történt, és felelősek tetteikért. Amit tettek egy kicsivel több, mint ártalmatlan tréfa, és ezért úgy éreztük, nincs más választásunk, mint visszaküldeni őket oda amit otthonuknak hívnak, befejezve a partnerséget velük. Ez egy szégyen, mi megtartottuk a nekik tett ígéreteinket, és sok ajtó nyílt meg előttük akkor, amikor csatlakoztak szervezetünkhöz, és ezek az ajtók most bezárultak előttük, és ez igazán elszomorító, mert szervezetünk tagjai élveznek olyan jótéteményeket, szabadságot, ajándékokat, örömöket és gondoskodást, amit ti is fogtok, mivel a mi szervezetünk egy nagylelkű, kedves és adakozó szervezet a partnereivel szemben.

Ezek a lények fognak a jövőben kapni egy másik lehetőséget arra, hogy velünk dolgozhassanak, azonban a dolgoknak bennük meg kell változnia, mielőtt újra fontolóra vesszük az állás betöltését velük. Ez az előfeltétele jövőbeli alkalmazásuknak nálunk, mert nem fogunk még egy esélyt adni nekik, amíg nem mutatnak nagyobb növekedést, érettséget, iskolázottságot és még több megtapasztalással elnyert bölcsességet, addig nem fognak kapni még egy esélyt, míg meg nem győződtünk arról, hogy felnőttek és elég érettek. Ennek így kell történnie és így is lesz, és jelenleg túl kívánunk lépni ezen a félbeszakító jellegű fejezetén közös munkánknak.

Kezdjük el ma megbeszélni veletek fejleményeit a cabal tagjainak és munkatársaiknak letartóztatásáról a frontvonalban. Erősen figyeljük ezeket a letartóztatási eljárásokat, és nagy örömmel jelentjük, hogy ezen letartóztatások simán folynak, tűzharc nélkül vagy anélkül, hogy szükség lenne bármilyen módon, alakban, vagy formában a nehéztüzérség bevetésére. Ezek a razziák az otthonokban és cégeknél egyaránt történnek, a cabal tagok ellenállása nélkül, és jelenleg nincs szükség szervezetünk légi fedezésére, mivel az égbolt csöndes, mert nem történik semmilyen olyan kísérlet a zsivány katonai alakulatok részéről, hogy be kelljen avatkoznunk bármilyen módon ezekbe az eljárásokba, ezt szeretnénk tisztázni. Nincs viszály egyik fronton sem, ahol ezek a letartóztatások zajlanak. Úgy érezzük, ennek tisztázásával egyértelművé tettük a kérdést, és most szeretnénk továbblépni és megvitatni, mi fog történni az őrizetbe került cabal tagokkal.

Ezen férfiak, sőt néhány nő is, börtönbe kerülnek egy bizonyos időre, amíg mi, a magasabb birodalmakból, döntünk a jog alapján sorsukról és megfelelő rehabilitációjukról. A cabal ezen tagjai, akik cselt szőttek, rosszban sántikáltak, összeesküdtek és felléptek ellenetek, a Föld lakói ellen, nem lesznek visszahelyezve társadalmatokba, amíg bizonyos alkukat nem kötnek, alkukat, amikről úgy érezzük, megfelelő kártérítést ad nekünk, valamint nektek is, cserébe szabadságuk visszanyeréséért. Megfelelő kompenzáció alatt természetesen nem az olyan fizetőeszközöket értjük, mint a pénz, mert ez semmit sem jelent számunkra és pénzt nektek, mely sokat jelent újjászervezésében társadalmatoknak, mindenesetre az ő beleegyezésük vagy engedélyük nélkül, mert a pénz, ami fölött rendelkeznek, nagy részben tőletek lopott és visszaküldjük nektek. Ez az egyik feltétel, mert itt nincs szükség alkura, mivel ez a feltétel akkor is teljesül, függetlenül attól mi az ítélet, és milyen rehabilitáció lesz kiszabva rájuk. Ezt szerettük volna tisztázni veletek.

Az alku, amelyet kötünk ezekkel a lényekkel, éppen ugyanúgy, ahogy ők tették világotokban, és közületek sokaknak ismerős már, azok a vádlottak akik információt kínálnak és tanúsítják egy ajánlattal, hogy segítenek a folyamatban lévő nyomozásban, hasznot húzhatnak segítségükből. Ezek azok az alkuk, amiket kínálunk, de csupán bizonyos számú lénynek, mert a bűncselekmények, amiket ezek a személyek elkövettek, bár súlyosak természetükben, nem foglalkoznak az emberek testi bántalmazásával, ők többet foglalkoztak a pénzügyi haszonnal és úgy érezzük, ezek azok a lények, akiknek felajánlunk egy bizonyos mennyiségű engedményt cserébe együttműködésükért, ez segít bennünket a folyamatban lévő nyomozásunkban és küldetésünkben, hogy megtisztítsuk világotokat a cabaltól [titkos szövetkezéstől] és annak sok tagjától, valamint felesküdött társaiktól. Reméljük, megértitek, hogy bár sokan közületek kívánják a letartóztatását és az elzárását örökre minden egyes cabal tagnak és munkatársaiknak, úgy érezzük, az igazságot jobban szolgálhatjuk, szert téve néhány alkura pár ilyen személlyel, különösen azokkal, akik hatalmi pozíciót töltöttek be, ahol nagy mennyiségű információhoz jutottak, amit egyszer megosztanak velünk, segítve folyamatban lévő erőfeszítéseinket.

Bízunk abban, hogy ti, a Föld lakói, nagyon elégedettek lesztek ezen folyamat végeredményével, és azt mondjuk nektek, egy pillanatra se érezzétek azt, hogy a cabalnak [titkos szövetkezésnek] esélye lesz újjászerveződni és visszanyerni erejét, következtében annak, hogy csupán egy páran kaptak egy másik esélyt a szabadságra világotokban, mivel ez nem lesz számukra engedélyezett, hogy megtörténjen és erre a szavunkat adjuk, és ez minden, amit mondani fogunk most ez ügyben.

Ma szeretnénk, ha elgondolkodnátok azon, barátaink és családunk, milyen közel van ez, és hogy ti vagytok minden, amiről beszéltünk, minden, amiről álmodtatok, hiszen minden annyira közel van most hozzátok. Folytassátok azt a nagyszerű munkát, amit végeztek mindannyian. Tegyétek meg a legtöbbet, ami tőletek telik, hogy jobban kijöjjetek egymással, amennyire csak tudtok, mert a kölcsönhatások egymás között a téglák, amelyek felépítik új utatokat, új városaitokat és új világotokat.

Mi vagyunk társépítőitek és barátaitok, a Fény Galaktikus Szövetsége.

 
Csatornázta: Greg Giles



Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

Sunday, July 22, 2012

19.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 7. 19


A GEITHNER ÜZENET HELYESBÍTÉSE

Az információk, amelyeket nyújtottak csatornánknak, Gregnek két alkalommal is – 2012. 07. 14. és 2012. 07. 16. – nem megbízható források. Ezen források „alkalmazottjai” a Fény Galaktikus Szövetségének, akik nem megbízhatóak, mert nem rendes tagjai a Fény Galaktikus Szövetségének, és ezért nem rendelkeznek az információátadás jogával Gregnek és rajta keresztül a nagyközönségnek. Ami megtörtént, az egy illetlenség, igénybe venni csatornánkat ezen a módon. Ez sok zavart okozott, vitát, bizalmatlanságot és szörnyűnek érezzük ezt, és megteszünk mindent, amit lehet, hogy jóvátegyük ezt a kedvezőtlen helyzetet. Ami történt, az egy rendkívüli mértékű bűncselekmény, és az, ami történt, nem lesz újra engedélyezett, amíg Greg csatornaként nekünk dolgozik.

Bocsánatot kérünk Gregtől és reméljük továbbra is lojális, és hűséges csatorna marad számunkra, és része csapatunknak, a Fény Galaktikus Szövetségének.

Elmondhatjuk nektek a világosabb megértéséhez annak ami történt, hogy voltak lények, akiknek nem volt joguk üzeneteket leírni és beolvasni őket csatornáinknak, így megosztva másokkal módszereink és technológiáink fogalmát, amit hasznosítunk, üzeneteinket Gregnek küldve. Ők beleegyezésünk nélkül küldték ezeket az üzeneteket, engedélyünk nélkül és tudtunkon kívül.

Összetereltük ezeket a lényeket, és fogva tartjuk őket addig, amíg döntést hozunk arról, hogyan kívánunk bánni velük, akik megsértették a szabályokat és törvényeket, melyek szabályozzák egyes szempontjait Szövetségünknek. Milyen következményeket fognak megtapasztalni és milyen igazságszolgáltatást, most még nem tudjuk, mert korai szakaszában tartunk a folyamatban lévő nyomozásnak. Ismételten bocsánatot kérünk Gregtől, és azt mondjuk, hogy ez soha többé nem fog újra megtörténni vele.

Folytatni fogjuk az üzenetek továbbítását Gregen keresztül és megkérjük azokat, akik olvassák üzeneteit és követik azokat, továbbra is bízzanak és higgyenek a rajta keresztül küldött útmutatásban, mert ez az incidens volt az egyetlen az üzenetek hosszú sora alatt, ami meg lett osztva Gregen keresztül. Az összes többi üzenet, kivéve az egyiket, ami Timothy Geithnerről szól, és az üzenet, ami leírja a lövöldözést a letartóztatások folyamán, megbízható és követhető útmutatásként tőlünk, a Fény Galaktikus Szövetségének magasabb dimenziós lelkeitől. A Timothy Geitner letartóztatásáról – karmikus adósságra ítéléséről és azutáni visszaengedéséről a földi társadalomba – szóló üzenet nem pontos, és nem így történt az eset. Ami történt az, hogy Timothy Geithnert elfogták és szabadon bocsátották, mert elárult titkokat, és bizonyítékokat szolgáltatott, ami segíteni fog nyomozásunkban és a további letartóztatásokban.

Ilyen típusú alkukra sor kerül időről-időre azokkal a kulcspozíciókban levőkkel, akik hasznosak lehetnek számunkra és küldetésünknek, segítve benneteket világotok megtisztításában a lényektől, akiknek távozniuk kell, mert nem fogják megtanulni hogyan éljenek közöttetek barátságosan, tisztességesen, jogszerűen, törvénytisztelően, erőszakmentesen, fenyegetésmentesen és alkotmányosan. Ők csak a törvénytelenséget, félrevezetést, ellentevékenységet és a támadást ismerik. Ők soha nem kívántak egyenlő, méltányos, igazságos partnerei lenni a Föld emberiségének. Ehelyett baromként kívántak benneteket tartani és ők akartak lenni a csorda gulyásai. El kell tűnniük, és ez az, amiért a letartóztatások folytatódni fognak.

A jelentés, amit kiadtak két nappal ezelőtt, tárgyalva bizonyos területeken a tűzpárbajt ezen letartóztatások folyamán téves. Ez az üzenet lépett a Timothy Geithnerről szóló jelentés nyomába és mindkettő pontatlan. Jelenleg nem tudjuk megmondani, ezek a lények hogyan voltak képesek használni technológiáinkat, kezdeményezve ezt a megtévesztést, ellenben kijelentjük ez soha többé nem fog újra megtörténni, és a mai naptól és a Timothy Geithnerről szóló üzenet előttről származó, Gregen keresztül megosztott üzenetek megbízhatóak, mert Ő kiváló munkát végez számunkra és nagyon pontos információkat közöl, és ezek között van az, amit megosztottunk veletek arról, hogy emelkedik a tengerek vízszintje a jövőben, mely szükségessé teszi végül is néhány terület lakosságának átköltöztetését, akik nem akarnak harcolni az áradással szomszédságukban, sőt még egyes városokban is. Ez minden, amit most közölni akartunk veletek ebben az ügyben és ismételten újra bocsánatot kérünk Gregtől és azt mondjuk neki, bízhat az üzenetekben, és a technikában amit használunk az üzenetek továbbítására neki ettől a pillanattól fogva. Bocsánatot kérünk azért, hogy ez előfordulhatott és biztosítunk benneteket arról, ez nem fog újra megtörténni.

Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége és keresünk benneteket holnap és kezdjük újra megosztani üzeneteinket veletek.


 

Csatornázta: Greg Giles



Fordította: Katherine
Fényvilág Presshttp://fenyvilag.blogspot.com/
 

18.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012.7.18


AMIT ITT MEGVALÓSÍTUNK


Ti vagytok azok, akik másoknál közelebb álltok a befejezéshez és a tökéletességhez, mivel ti vagytok, akik követitek üzeneteinket, mert együttrezegtek a tiétekhez hasonló rezgésekkel. Ez így működik itt, ebben a Világegyetemben. Bár akadnak olyan árgus szemek, melyek csodálkozva fedezik fel, nyomozzák és olvassák itt ezeket a szavakat, ők nem feltétlenül rezegnek ezekkel együtt, és erre bizonyítékok találhatóak a sok megjegyzés között, melyeket ezen üzenetek alatt hagytak internetes közösségeitekben. Azt mondjuk nektek, ne tápláljatok rossz érzelmeket, vagy ne próbáljátok meggyőzni ezeket a lényeket, hogy lássák a dolgokat útjukon, amikor együttrezegtek ezekkel az üzenetekkel, viszont ők nem. Hagyhatnak durva megjegyzéseket, mert ezek bizonyos jellemzői annak, amikor és amiért egy személy, nem rezonál ezekkel a szavakkal.

Amikor egy lény megvetést mutat ki, és rossz módon tart tiszteletben másokat, ez a hitük azért van, mert rezgésük nem emelte át kellően leckéik tanulságait és tapasztalatát keresztül egész létezésükön. Amikor néha kimutatják azt, amit felfoghatunk rossz modornak, vagy szélsőséges esetekben akár dühnek és gyűlöletnek mások iránt, akik együttrezegnek ezekkel a mondatokkal, amit nektek üzennek, az nem az, hogy utálnak titeket, hanem az, hogy nem értenek titeket, és ezek az üzenetek megijesztik őket. Ez minden, amit ők mondanak, annak ellenére, hogy nagyon sok különböző szót és kifejezést használnak elmondására annak, amit ha megértették volna tisztábban érzelmeiket, csupán egy pár szóban kerülne leírni „én félek” és ez minden.

Azoknak közületek, akik együttrezegnek ezekkel a szavakkal és érzékelik ezeket az üzeneteket, és termékeny, kedves, gondoskodó és bölcs megjegyzéseket hagynak, és ki vannak téve egyes egyének támadásának, csupán mindig emlékezzetek rá: legyetek olyan kedvesek, olyan türelmesek, táplálva ezen más lelkeket amennyire lehet, mert ők mind azt mondják megértésük hiányán keresztül, hogy félnek – ennyi az egész. Egy napon majd, talán nem ma, talán nem holnap, ellenben egy napon ezekhez hasonló üzeneteket olvasnak majd más szemmel, olyan szemmel, amivel ma ti olvassátok ezeket az üzeneteket és sokkal különbözőbb megjegyzéseket fognak hagyni, mint azok, amiket ma írnak. Amikor ez a nap elérkezik, ők is érezhetik majd úgy, hogy támadás alatt álnak, és nézeteiket néha támadják, és ők is meg fogják tanulni, miért is tűnhet ez így időnként. Legyetek mindig türelmesek, mindig figyelmesek, kedvesek és pozitívak válaszaitokban ezekhez a negatív energiákhoz, mert ez mindig felelőssége és feladata azoknak, akik előremenve fél szemüket a lemaradottakon tartva húzzák őket maguk után, és segítik őket útjuk ösvényén új helyekre, és nagyobb megértésre, keresztül az ösvény kezdőpontján ennek a táguló Világegyetemnek.

Ma szeretnénk megbeszélni veletek néhány olyan eseményt, ami történik világotokban. Szeretnénk tisztázni, hogy mi, az Ashtar Parancsnokság is jelentettük nektek, hogy szemtanúi vagyunk a bűnöző cabal sok tagja, társaik, fizetett zsoldosaik, és hittérítőik letartóztatásának. Ezeket a lényeket letartóztatták, és őrizetbe vették egyenként és napról-napra, és látjuk, ezen eljárások folytatódnak végig e hónap folyamán, és a következő hónapban is és azon túl. Úgy látjuk ezt az eseményt, mint egy folyamatos tisztogatást és tisztítását világotoknak, mely sok hónapot fog igénybe venni és talán még hosszabb időt is, azon tény miatt, hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik aláírták – ha úgy tetszik – a sötét oldal napirendjét. Egy pillanatra se érezzétek ezt rossz hírnek, mert ez nem az Drágáink, ez jó hír, ez gyönyörűséges hír, hír melyet hallani szerettetek volna már oly régóta.

Amit elmondunk nektek az, hogy ezek a letartóztatások megtörténtek és most is folynak, megtörténtek és folytatódni fognak, amíg minden egyes hűségre felesküdött tagja a sötét oldalnak letartóztatásra nem kerül, őrizetbe véve szembe nem néz az ítélettel és a rehabilitációval bűneiért, ami jár nekik a sok összeesküvésért világotok emberiségének ellenőrzésére. Mert ezen letartóztatásokból több lesz pár napon belül, vagy pár héten belül, és amikor elérik eredményüket, nem lesz meglepetés sokatok számára, akik tanulmányozták és megtanulták, mennyire sok ilyen lény létezik, és bár az igaz, hogy csupán egy pár van közülük a hatalom csúcsán a hatalmas piramis szerkezetnek, ezek a piramisok igen kiterjedtek, messzire és mélyre érnek, mélyen a földi rendszereitek talajában szerte a bolygón, ahogy vannak fizikai piramis struktúrák mindenütt bolygótokon.

Ezek a lények befészkelték mélyen magukat minden rendszerbe, melyről úgy érezték több pénzt, hatalmat és ellenőrzést tudnak kicsikarni belőle. Kiküszöbölésük ezekből a rendszerekből némi időt, türelmet, nagy hajtást, elszántságot, erőt, bátorságot vesz igénybe és bátorságát a férfiaknak és nőknek, akik ma a tűzvonalban vannak, valamint a férfiaknak és nőknek, akik holnap kerülnek a frontra.

Ez egy hadjárat, ami némi időt vesz igénybe, azonban ez egy olyan hadjárat is, mely folyamatosan halad előre, ez az, amit látunk, és ez az, amit hiszünk, és hisszük, hogy ez a hadjárat sikeres lesz és el fog hozni világotok emberisége számára mindent, amit közösen megtárgyaltunk, mindent ami lehetséges, mindent, amiről álmodtatok mindannyian. Szabadság és jólét, igazi tiszta környezet, kedvesség, szeretet és gondoskodás terjed mindenütt, fák és virágok eresztenek ott gyökeret, ahol ma beton van, nyitott és szabad energiaforrások, kommunikáció és utazás országaitok határain túlra, sőt bolygótokon, valamint egészségügyi rendszereitek, melyek megtisztítanak egy lényt, visszaállítják életerejét, hobbik és érdeklődési körök, melyek át fogják venni a helyét néhány mai elfoglaltságotoknak világotokban, melyek olyannyira terméketlenek és hálátlanok számotokra.

Látunk egy új Földet a levegőtől a tengerig, a völgytől a hegyekig. Annyira közel látjuk ezt most, és minden előrenyomulással, és egy újabb cabal tag bebörtönzésével mindez egyre közelebb ér. Ez egy álom, mely valóra válhat, és valóra is fog válni számotokra és nekünk, felemelkedett családotoknak, barátaitoknak és munkatársaitoknak közös küldetésünkben veletek, minden lépésénél az útnak, alátámasztva, mi az, amit ti végeztek itt.

Sok világ tartózkodik itt, szemeikkel és füleikkel összpontosítva arra, amit csináltok, minden egyes napon, és megcsodálják, amit látnak, és amit minden egyes letartóztatásnál megértenek az, hogy egy lépéssel közelebb jutottak az újraegyesüléshez családjukkal, akik itt vannak veletek az emberiség fizikai járműveiben. Ezek az örömteli élmények mindnyájatok számára és mindnyájunk számára, ami előttünk áll, azonban tisztán látszik a láthatáron a Föld lakói miatt, mert felébredtetek és szándékotok van arra, amire vágytok magatoknak. A férfiak és nők a tűzvonalban a megtestesülései az emberi kollektív tudat gondolatainak. Ez az, ahogyan létezésetek működik. Igen, vannak részletek, hogy miért történnek adott események, miért tapasztaltok meg bizonyos eseményeket, ellenben ezek elérkeztek, létrejöttek és megnyilvánultak a gondolati folyamatok által, mely rögtön itt kezdődik, minden egyes élőlénnyel, mielőtt még belecsatlakoznak mások kollektív tudatával egy folyó sodrásba. Ez a folyó dagad, és hatalmasra duzzad, amíg el nem éri a torkolatát óceánjának, mely a ti közös alkotó [kreatív] megnyilvánulásotok, amit meg fogtok tapasztalni valóságotokként. A bátor férfiak és nők a tűzvonalban feláldozzák a jót, amik ők mindnyájan, egy részét ennek a csodálatos folyónak a gondolatokból, szándékokból, tettekből és álmokból. Ezek ők, és bár viselhetnek egyenruhát, vagy jelvényt, ők ti vagytok, és ti ők vagytok, mert ti mindnyájan részei vagytok ennek a küldetésnek világotok tisztogatására, megtisztítására és visszaállítására a mennyei birodalomnak a Földön, ami egyszer már létezett, és ami újra lesz ismét. Ez meg van írva, és meg is fog történni. Ez a szabadság, ez a szuverenitás, ez a béke. Ez a ti új Föld bolygótok és ez csakis a tiétek.

Ilyen sok dolgot lehet elérni, amikor az erőket egyesítik és ez történik itt ezen a bolygón, hogy erők szerte az egész Galaxisból egyesültek ugyanazon célt szem előtt tartva gondolataikban, ugyanazon ötletekkel és álmokkal, melyek most elkezdtek teljesülni mindannyiunk örömére. Ez a törekvés már eonnyi időkkel ezelőtt tervezési stádiumban volt. Az nem egy új ötlet, hogy idejöjjünk és tegyük, amit mind együtt hajtunk végre. Helyette beszéltünk róla, és terveztük ezt nagyon hosszú ideig és csupán most, hogy együtt befejeztük a tervet, ezt el is fogjuk végezni. Sok világ szerte ebből az egész Világegyetemből nagy hasznot húzhat, és fog is nagy hasznot húzni ebből, ami megtörténik itt. Ami lényegében történik az, hogy a munkán keresztül, amit itt végzünk, a károk melyek a kapcsolatokban történtek a világok között, melyek néha szembeszálltak egymással erkölcsi, politikai vagy gazdasági alapon, most összefogják erőiket, mert látják képviselőiket békésen és eredményesen együttműködni itt a Földön. Ez az egyik legfontosabb oka annak miért van itt néhányatok, habár akad több ok is, amiért sokan közületek itt vannak.

Az egyik ilyen ok elásni a csatabárdot, ha akarjátok, és megtanulni együttműködni ezekkel a lényekkel ezekből a másik világokból, akikkel esetleg korábban nézeteltérésetek volt. Mivel a Világegyetem növekszik és érlelődik, az alacsonyabb dimenziók nem minden világa fogja látni ezt szemtől-szemben, és fog boldogulni közösen és együttműködni jól. Ez csak természetes, és közületek sokan tanulták meg ugyanazt a leckét itt a Földön, mert a különböző országoknak, sőt még ugyanazon országok különböző részei is bírtak nézeteltérésekkel egymással politikai döntések és napirendi pontok tekintetében, valamint gazdasági és területi vitákat illetően. Most tanuljátok mindannyian, hogy kijöjjetek egymással, és együttműködjetek békésebben, szívélyesebben, korrektebben és így a lelkek otthoni világotokról sokat tanulnak ezen leckéken keresztül abból, amit ti itt megtapasztaltok.

Látjátok most, hogy miért annyira fontos egymással itt összefogni, miért annyira alapvető a küldetésünk sikeres végkimeneteléhez? Sokkal több forog kockán, mint a büszkeség közöttetek és azok között, akikkel kölcsönhatásba kerültök az internetes közösségi hálózatokon. Ez sokkal több annál, „mint ő mondta”, „a másik mondta”, kinek van igaza, kinek nincs, és ki tud többet, ki tud kevesebbet.

Vannak világok, és az ő hasznuk a tét szerte az Univerzumban, és mivel ezen összes világ alkotóeleme e Világegyetemnek, ez a ti egész Univerzumotok, amely bízik sikeretekben itt, és abban, hogyan jöttök ki egymással.

Nem úgy nézünk rátok, vagy bánunk veletek, mintha gyerekek lennétek, mert nem vagytok azok. Amikor ösztönzünk benneteket és próbálunk előkészíteni a jobb együttműködésre egymással, az nem azért van, mert úgy érezzük, mi vagyunk a felnőttek és ti a gyerekek akik egymással játszanak a téren, mert egyáltalán nem ez a helyzet. Mi egyszerűen csak megpróbáljuk megmutatni nektek, hogy vannak módszerek a munkára és a játékra egymással és nagyon sok fontos oka van annak, amiért ez megéri nektek és sokaknak, amit őszinte erőfeszítésetek nyújt ebben a tekintetben, ez minden.

Biztosak vagyunk benne, meg fogjátok érteni, éppen mennyire fontos a ti kölcsönhatásotok egymásra, egyszer, amikor az összes ember a világotokból, akiket képviseltek újraegyesülhet itt veletek egy jövőbeni napon, és ez azon a napon következik be, amikor oly sok minden lesz tisztább számotokra, és oly sokkal nagyobb megértést értek el.

Addig a napig folytassátok legjobb tudásotok szerint az együttműködést egymással és a közös munkát, mivel oly sok minden számít, amit együtt megvalósítotok. Folytassátok most, és adjatok bele mindent minden nap minden pillanatába, és tudjuk, mindnyájatoknak sikerülni fog az, amiért oly keményen dolgozunk, hogy elérjük együtt.

Szövetségeseitek vagyunk, barátaitok és családotok az Ashtar Parancsnokságtól.


 

Csatornázta: Greg Giles



Fordította: Katherine
Fényvilág Presshttp://fenyvilag.blogspot.com/
 

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar